Azt játszották, amit előzőleg megbeszéltek

2024.03.18. 13:17

Végig kontrollálták a meccset a fehérvári házigazdák

A DEAC sem jelentett túlzott kihívást az Arconic-Alba Fehérvár kosarasainak, a száz pontot átlépve, 101-81-re verték a hajdúsági együttest.

Horog László

Alejandro Zubillaga vezetőedző és segítője, Flavio Bottiroli (balra) elégedetten szemlélte a fehérvári kosarasok teljesítményét

Fotó: Simon Erika

Az első negyedet nyolc ponttal nyerték a Fejér vármegyeiek, a másodikat ugyan kettővel elvesztették, ám a kék-fehérek így is nyugodt előnnyel vonultak a nagyszünetre. A korábbi összecsapásokhoz hasonlóan ezúttal is a harmadik etapot tolták meg leginkább, 29 egységet termeltek és csak 19-et kaptak, végül húszpontos különbséggel nyertek. Az alapszakaszból még két forduló van hátra, aztán következik a rájátszás.

Az albások trénere, Jandro Zubillaga érthetően elégedett volt a játékkal.

- A játékkal elégedett voltam, azt játszotta a csapat, amit megbeszéltünk, illetve azt, ami a saját játékunk. Gyors lerohanásokkal, sok labdamozgással, amiben fejlődnünk kell, az a védekezés. Fontos győzelmet arattunk, hátra van még az alapszakaszból két meccs, amelyeken nagyon koncentrálnunk kell. Főleg a ZTE elleni mérkőzésen, ami nagyon jó teszt, erőfelmérő lesz a rájátszás előtt, mivel ellenfelünk nagyon jó passzban van.

Andjelko Mandic, a keleti gárda szakvezetője szerint reális eredmény született.

- Nem volt kérdéses az Alba győzelme, a vendéglátó kontrollálta az egész mérkőzést. Borzasztóan kezdtünk, de utána megráztuk magunkat, első félidő végén elfogadható eredménnyel mehetünk pihenőre. A harmadik negyed elején még volt egy kis esélyünk, de nem használtuk ki a lehetőségeinket. Van még két mérkőzés hátra, ennél jobban kell játszanunk, hogy bejussunk a play-offba, ehhez csapatként kell teljesítenünk a folytatásban.

Balogh Máté, a házigazdák magasembere 8 ponttal zárta az összecsapást.

- Örülök az eredménynek, szerintem nagyon jól játszottunk. A második félidőben próbáltunk úgy kijönni a pályára, hogy jobban domináljunk, mint előzőleg, ami a harmadik negyedben sikerült is. El is tudtunk lépni 10-15 ponttal, ezt az előnyt a mérkőzés végéig meg is tartottuk.

Mócsán Bálint, a Debrecen hátvédje egy triplát helyezett a gyűrűbe, 3/3 ponttal zárta a találkozót.

- A Fehérvár teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, az első félidő – azzal együtt is, hogy nagyon rosszul kezdtünk – számunkra elfogadható eredményt hozott. A szünet után ugyan a gyors indítás pontjaikat viszonylag minimalizáltuk, de a támadó lepattanókat nem tudtuk megakadályozni. A hazaiak a másodlagos helyzeteket értékesítették, ezzel kialakították a húszpontos különbséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában