Női vízilabda

2024.04.23. 18:53

Most jön a java, kezdődik a rájátszás

Megkezdi a Mol női vízilabda OB I rájátszását a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület a Ferencvárosi TC ellen.

Szabó Róbert

Idegenben kezdi meg a rájátszást a DFVE a Ferencvárosi TC ellen

Fotó: dfve.eu

Szép alapaszkaszt zárt a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület, amely 39 pontot szerezve a harmadik helyen zárt, három ponttal megelőzve a rivális Egert. A bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is érdekelt volt a csapat, ahol sajnos a Sabadell, Alimos, Mulhouse hármas mögött a negyedik helyen zárt hat mérkőzésen négy pontot gyűjtve.

A rájátszás az egyik fél második győzelméig tart, az ellenfél pedig a tavalyi alapszakaszgyőztes, és harmadik helyen záró Ferencváros lesz. A két együttes a tavalyi rájátszásban elkerülte egymást, akkor a zöld-fehérek az Egertől kaptak ki egy három meccses párharcon, míg a Dunaújváros az UVSE-t győzte le az elődöntőben két találkozón. 

A csapatok legutóbbi öt egymás elleni mérkőzéséből négyet is megnyert a Ferencváros, viszont a legutóbbi kettőt egyaránt csak egy-egy góllal tudta lehozni.

A párharcot a fővárosban kezdik a felek, április 24-én 20.00 órától, majd Dunaújvárosban folytatják három nappal később 17.00 órától.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában