Utánpótlás

2024.05.20. 18:10

Hátrányból nyert, hatodszor is Puskás-Suzuki-kupa-győztes a Real Madrid

Bár a Sporting CP hamar előnybe került, a Real Madrid fordított, és 2-1-re diadalmaskodott a Puskás-Suzuki-kupa döntőjében.

Szabó Róbert

A Real Madrid hátrányból húzta be a Puskás-Suzuki-kupa döntőjét

Fotó: puskasakademia.hu

A Sporting nagyszerűen teljesített az egész Puskás-Suzuki-kupa során, megérdemelten jutott be a döntőbe és ezt ott is megmutatta, hiszen már az ötödik percben megszerezte a vezetést, miután Rafael Camacho egy pazar labdaátvétel után csodaszép bombát küldött a jobb felső sarokba, 0-1. A folytatásban a Real Madrid elkezdett éledezni, a legnagyobb helyzetük pedig José Reyes nevéhez fűződött, aki a jobb szélről betörve az üresen lévő hosszú mellé lőtt. 

A fordulás után a spanyolok továbbra is fölényben futballoztak, a 33. percben pedig Jaime Barroso kissé jobbról, a tizenhatos vonaláról a kapuba vágta a labdát és kiegyenlített. Hat perccel később aztán José Reyes balról Carlos Díez elé tálalt, aki nem kegyelmezett és előnyhöz juttatta a Real Madridot. Végül a Sporting küzdött, hajtott, de egyenlíteni nem tudott, a Királyi Gárda pedig 2-1-re diadalmaskodott, így hatodik alkalommal húzta be a Puskás-Suzuki-kupát.

16. Puskás–Suzuki-kupa, döntő

Real Madrid CF–Sporting CP 2–1 (0–1)
Vezette: Káprály (Szalai B., Bornemissza)

Real: A. Gómez – P. Almeida, Seco, Mena, Nkoghe – Mena, D. Martínez – J. Reyes, Díez, J. Arévalo – Barroso. Csereként pályára lépett: Vallejo, Pitarch, Galassi

Sporting: Tverdohlebov – Cabrito, M. Almeida, Lee, D. Santos – S. Nascimento, A. Cunha – Blopa, R. Camacho, F. Goncalves – D. Martins. Csereként pályára lépett: R. Melo, D. Costa, Coxi, T. Mendes

Gól: Barroso (33.), Díez (39.), ill. R. Camacho (5.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában