Szombaton folytatódik a finálé a Zöld-csoportban

2024.05.03. 13:02

Hét ponttal megverték a Tiszaújvárost az első összecsapáson

A Tiszaújvárossal mérkőzik a DKKA férfi kosárcsapata a hazai bajnokság harmadik vonalában, azaz az NB I/B-s bajnokság Zöld-csoportjában. A szezonban végig kiválóan menetelő fehérváriak egy lépésre kerültek a második vonaltól, azaz a Piros-csoporttól.

Horog László

Fotó: DKKA

Szinte teljesen megtelt az MKOSZ-csarnok, bár akadtak kisebb sérülések a házigazdáknál, teljes kerettel álltak ki a mérkőzésre. A legnagyobb visszatérő Simon Benedek volt, aki előzőleg Dunaharasztiban lépett pályára és szenvedett sérülést. Simon és Csák kosárváltásával indult a mérkőzés, az első percekben partner volt a pontgyártásban a Phoenix, a vendég néha ponttal vezetett is. A negyed derekán fordult a kocka, amikor 8-9 után zsinórban tíz ponttal köszöntek be a hazaiak. A hajrában összekapta magát a kék-sárga együttes, a borsodiak 19-17-re feljöttek. A 15. percben ellépett a DKKA (33-24), majd Simon triplája után a korábban Fehérváron, az Alba gárdájában is pattogtató center, Lekli József időkérése sem törte meg a lendületet, Kis Raul és Szabó Zsolt vezérletével a Fejér vármegyeiek 40-26-ra húztak el a nagyszünetig.

A térfélcserét követően kapaszkodott a Tiszaújváros, Csák és Kocsis igyekezett tízen belül tartani együttesét. A harmadik negyed második fele is a koronázóvárosiaknak sikerült jobban: 44-37 után egy 12-4-es sorozattal kerültek roppant kényelmes pozícióba. A negyedet Kis Raul pontjai zárták, és 61-43-nál úgy tűnt, hogy el is dőlt a döntő első felvonása. A nagyot küzdő tiszaújvárosiak azonban nem adták fel, a 33. percre tíz pontra jöttek, 63-53. Mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet, a DKKA ellépett 15 ponttal (74-59), de a hajrá egyértelműen a vendégeknek sikerült jobban. Az utolsó hét percben összesen öt triplát süllyesztettek el, amivel rá is ijesztettek az akadémistákra. A zárás előtt, 74-70-nél azonban három dobásukat is elrontották, a végén pedig DKKA-büntetőkkel született meg a 77-70-es végeredmény.

Lehet külső okokat keresni, hogy miért alakult ilyen szorosan az első meccs, de az, hogy 35 percet vezetett a DKKA a 40-ből, azt támasztja alá, hogy kézben tartották a döntő nyitányát. A csapat legjobbja a 15 pontig és 11 lepattanóig jutó Kis Raul lett (33 VAL), mellette Szabó Zsolt (19 pont, 11 lepattanó, 25 VAL) és Simon Benedek (17 pont, 7 lepattanó, 22 VAL) teljesítménye emelkedett ki.

Dávid Kornél KA–Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 77-70 (19-17, 21-12, 21-14, 16-27)

DKKA: Simon B. 17/3, Tóth P. 9/3, Kuttor G. 4, Szabó Zs. 19/3, Kis R. 15/6. Csere: Molnár D. 4, Somogyfoki P. 5/3, Szalczgruber Á. 2, Keller V. 2 (Büki B., Somogyfoki Sz., Denk N.). Vezetőedző: Dzunic Branislav

- Kimondottan jó meccs volt, igazi döntős párharc, az ellenfélnek beesett néhány extra dobása, azonban a végét mi bírtuk jobban, ez döntött. A hétvégi, idegenbeli mérkőzésen próbálunk nagyobb energiával játszani, valamint stabilabbak védekezni – közölte Kis Raul, a meccs legeredményesebbje.

Szombaton Tiszaújvárosban folytatódik a három nyert meccsig tartó finálé, a fehérváriak természetesen nyerni mennek az ország túloldalára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában