Fete Országos Labdarúgó bajnokság

2024.06.07. 10:56

Remek Fejér megyei eredmények születtek a pécsi selejtezőn

Bejutottak a felcsúti nagydöntőbe, haza hozták a Fair Play-díjat és a gólkirályi címet is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Sportegyesület Felzárkózó települések (Fete) programjának Fejér vármegyei játékosai. Csütörtökön Pécsett volt a selejtező.

S. Töttő Rita

A sárkeresztúri U15-ös együttes ott lesz a felcsúti nagydöntőben

Fotó: Bőle Tamás / Máltai Szeretetszolgálat

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Sportegyesület szervezésében rendezik a Felzárkózó települések (Fete) programot, melyben számos település részt vesz. Immáron negyedik éve rendezik meg a Fete programban résztvevő falvakban élő gyerekek számára a Fete Országos Labdarúgó bajnokságot, melynek négy selejtező állomásán – Szolnokon, Miskolcon, Tarpán, valamint Pécsett – közel száz hátrányos helyzetű település csapata, mintegy ezer gyermek léphetett pályára. A legjobbak mehetnek tovább az országos nagydöntőre, melyet ősszel Felcsúton, a Pancho Arénában rendeznek.

Fotó: Bőle Tamás / Máltai Szeretetszolgálat

Június 6-án, csütörtökön rendezték az országos selejtezők negyedik, egyben utolsó fordulóját, melyben Zala-, Fejér-, Somogy-, Baranya- és Tolna vármegyei csapatok játszottak a pécsi PTE-PEAC sporttelepén. Tizenhat településéről 200-nál is több gyerek érkezett az eseményre. A tornára érkezett gyerekeket a Magyar Labdarúgó-szövetség nevében Bogyay Zoltán, Baranya vármegyei igazgató, Utasi Katalin, a Felzárkózó települések program Dél-dunántúli régióvezetője, Kiss Dávid, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Sportegyesület elnöke és Maka István, a Felzárkózó települések program sportszakterületi vezetője köszöntötte.

– Az MLSZ vármegyei játékvezetőinek segítségével egyszerre négy pályán zajlottak a mérkőzések, és a hamar 30 fok környékére kúszó hőmérséklettel mit sem törődve minden játékos nagy elánnal vetette bele magát a játékba. De nem csupán a meccseken zajlott az élet, a kisebb régiós tornákról, pályaavatókról, „szomszédvár meccsekről” egymást már jól ismerő focisták a szünetekben is kint maradtak a pályák mellett, hogy szurkoljanak, számolgassanak, beszélgessenek a többiekkel, átbeszéljék ki mit csinált, ki melyik kupát vinné haza a legszívesebben – számolt be a pécsi selejtezőről Bőle Tamás, a Fete program kommunikációs vezetője.

Fotó: Bőle Tamás / Máltai Szeretetszolgálat

Remek Fejér vármegyei eredményről számolt be a feol.hu-nak a szervező: Sárkeresztúr U15-ös csapata a 3. helyen zárt - ezzel kivívta a jogot az őszi nagydöntőre, vagyis ott lehetnek a Pancho Arénában. Az U12-es együttes Fair Play-díjat érdemelt ki, és az U15-ös gólkirályi címet a sárkeresztúri Rus Viktor vihette haza.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában