Dolgos nyár

2024.07.07. 14:44

Már két felkészülési meccsen túl a Csákvár

Második felkészülési meccsét is lejátszotta az Aqvital FC Csákvár.

Szupkai Gábor

Fotó: aqvitalfc.hu

A hét közepén a BLASZ I-es THSE Szabadkikötő ellen próbálta ki magát először a Csákvár, a második erőpróbához már egy erősebb ellenfelet választottak. 
– Az NB III-as Monor jó erőt képviselő csapat, pont beillett nekünk ez a mérkőzés a felkészülés ezen szakaszába. Az első félidei játékunk egészen jó volt, annak ellenére, hogy a srácok nagyon fáradtak, így érthető, hogy kicsit gyengébbre sikeredett a játék, de ettől függetlenül a hozzáállással nem volt probléma. A próbajátékosaink közül Haragos Viktor gólt is rúgott, egészen jól beilleszkedik a csapatba. Menyhárt Zsombor van még itt a Vidi 2-ből, ő még csak most jött, úgyhogy neki még kell időt adnunk, hogy lássuk, lesz-e folytatás vagy nem.
Hogy halad a felkészülés, miképpen fejlődik a csapat, szintén elmondta a vezetőedző.
– Két-három éve, amióta én itt vagyok, hasonló filozófiával működünk, tehát nincs benne nagy változtatás. Nekünk van egy kitaposott utunk, mi azon járunk. Ezt mindig el is mondom a bajnoki mérkőzések során is, hogy nem nagyon váltunk bele rendszerekbe, meg nem variálunk agyon mindent. Emiatt sokkal könnyebb ilyenkor a felkészülés alatt is az elveket és a rendszert elsajátítani annak a pár új játékosnak, mert a többiek nagy segítséggel vannak részükre.
A felkészülés szerdán a Soroksár ellen folytatódik Bükkön, utána pedig szombaton Ajkára látogat az együttes.
Aqvital FC Csákvár – Monor 1-0 (1-0)
Csákvár,  Vezette: Erdős
Aqvital (I. félidő): Zelizi – Mukra, Karacs, Gregor,Varga B. – Major M., Mészáros D. (Dencinger, 5.), Szakály D. – Haragos,Simon A., Yablonskyi.
Aqvital II. félidő: Perczel – Szalai P., Umathum, Nahirnij, Baracskai – Farkas A., Dencinger (Grünfelder, 62.), Gazdag – Haragos (Menyhárt, 62.), Szabó B., Juhász L.  Vezetőedző: Tóth Balázs.
Monor: Bozsó – Urbán, Juhász Zs., ÍHadnagy, Puskás – Markó, Ivády, Farkas Á. – Petry, Szegő, Horváth. Vezetőedző: Halgas István.
A II. félidőben pályára lépett: Tóth B., Kocsis, Bezzeg, Agóts, Rácz, Bálint
Gólszerző: Haragos (9.) 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában