Újabb sikert aratott a Pető-csapat

2024.07.13. 13:22

Továbbra is veretlen a felkészülés során a Vidi

A Fehérvár FC 1-0-s győzelmet aratott szombati felkészülési mérkőzésén a szlovén másodosztályban szereplő Jadran Dekani ellen.

Szabó Róbert

Egy gól döntött a Fehérvár FC szombati felkészülési mérkőzésén

Fotó: fehervarfc.hu

Az FC Hebar ellen aratott 5-2-es győzelem után szombaton újabb felkészülési mérkőzés várt a Fehérvár FC-re, amely ezúttal a szlovén másodosztályban szereplő Jadran Dekani ellen lépett pályára. Pető Tamás vezetőedző ezúttal több fiatalnak is lehetőséget biztosított a kezdőcsapatban, pályára lépett többek között Dala Martin, Berki Marcell, Pető Milán és Kovács Patrik is.

Az első lehetőség rögtön a székesfehérváriak előtt adódott, Kovács Patrik adta jobbról középre a labdát, majd Pető Milán lőtt egy igazítás után a tizenhatosról, de nem találta el a kaput. Az első negyedórát Vidi-fölény jellemezte, a szlovén másodosztályban szereplő csapat ellentámadásokkal operált, de a tizenhatosig nem jutott el. A 19. percben aztán Kovács révén előnybe került a Vidi, a kapufa érintésével lőtt a hálóba a fiatal játékos, azonban az asszisztens emelte a zászlaját, les miatt érvénytelenítették a találatot. 

A 32. percben aztán Berki Marcellt sérülés miatt le kellett cserélni, a helyére Csongvai Áron állt be. Négy perccel később aztán már érvényesen is megszerezte a vezetést a Fehérvár FC: Simut Mario jobb oldali beadása után Kovács elől még felszabadítottak a védők, de a kipattanót Nicolas Stefanelli nagy erővel a jobb alsó sarokba lőtte, 1-0. A félidő végéig aztán újabb gól már nem született, így egygólos székesfehérvári előnynél vonulhattak szünetre a felek.

A fordulás után Kristijan Mestric lépett ki jól a bal oldalon, Dala Martin azonban bravúrral védeni tudta a nagy helyzetben leadott lövését. Az 56. percben aztán jött a változtatás ideje, Pető Tamás pályára küldte Bedi Bencét, Spandler Csabát és Nejc Gradisart is, majd négy perccel később Veszelinov Dániel is lehetőséget kapott. A mérkőzés hátralevő ideje szép lassan lecsordogált, mindkét oldalon akadtak kisebb-nagyobb lehetőségek, de újabb gól nem született, így 1-0-ra diadalmaskodott a Vidi, amely továbbra is veretlen a felkészülés során. 

A Fehérvár FC legközelebb július 17-én lép majd pályára a török Göztepe ellen, ezt követően pedig az azeri Sumqayit otthonában kezdi meg a Konferencia-liga-selejtező második körét.

Felkészülési mérkőzés 

Fehérvár FC – Jadran Dekani (szlovén) 1-0 (1-0)
Szlovénia, Kranjska Gora, Kranjska Gora Stadion

Fehérvár FC: Dala (Veszelinov, 60.) – Simut, Huszti, Larsen, Kecskés (Spandler, 56.) – Kovács B., Pető M. – Babos (Bedi, 56.), Stefanelli, Berki (Csongvai, 32.) – Kovács (Gradisar, 56.). Vezetőedző: Pető Tamás

Gól: Stefanelli (36.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában