Aktív pihenéssel készül az új idényre Garda

20 órája

Összeszorították a fogukat és felálltak

Az ötödik helyen zárt az olimpián a női vízilabda-válogatottunk. A nemzeti csapat és a Dunaújvárosi FVE játékosával, Garda Krisztinával beszélgettünk az ötkarikás játékokról és arról, hogy töltődik fel a nyári szünetben.

Szabó Róbert

Garda Krisztina szerint bebizonyították, igazi csapat az övék

Fotó: Csudai Sándor

Az ötödik helyen zárták az olimpiát, legutóbb nem nyilatkozott arról, hogy milyen célokkal utaznak ki. Hogy érzi, sikerült teljesíteni azt amit elterveztek?

– Nem a legpozitívabb ez az ötödik hely én azt gondolom. Amikor legutóbb beszéltünk, akkor nem mondtam ki, hogy mi a cél, de nyilván nem ez volt. Ami pozitív, hogy az USA elleni meccsen tényleg nagyon sokat beletettünk, ha korábban, már a csoportmeccseken is beletettünk volna ennyit, akkor azt gondolom máshogy is alakulhatott volna az egész. Persze a sportban nincs ilyen. Ami még pozitív, hogy ezután a vereség után sem estünk szét. Sokszor hangoztattuk már, de ez tényleg igaz, hogy mi szeretünk együt játszani, mi tényleg egy csapat vagyunk, és ez ebben is megmutatkozik, hogy ilyen helyzetben sem estünk szét, hanem küzdöttünk és harcoltunk egymásért, és végül a négy csalódott csapat közül mi szereztük meg az ötödik helyet.

Mennyire volt nehéz összekapni a csapatot az USA elleni mérkőzés után? Csalódottak voltak?

– Csalódottak voltunk, sokan mondták, hogy megérdemeltük volna a továbbjutást. Sajnos ezt már többször tapasztaltuk, hogy a dolgok a sportban és az életben sem arról szólnak, hogy ki mit érdemel. Össze kellett kapni magunkat, egy percig sem volt az a fejünkben, hogy na akkor ez most véget ért. Bár szomorkodtunk egy kicsit az USA elleni meccset követően, de összeszorítottuk a fogainkat, megfoguk egymás kezét és rosszból kihoztuk a legjobbat.

Hogy zajlik tovább a nyári program?

– Most van néhány hét pihenőnk, a szezon szeptember végén kezdődik, én a hónap elején csatlakozok majd a felkészüléshez. Igyekszem a lehető legjobban feltöltődni az elkövetkezendő időszakban.

Mi az ami ilyenkor feltölti, mivel kapcsolódik ki?

– Az aktív pihenésben hiszek, nem abban, hogy na akkor most feküdjünk egész nap az ágyban. Még a strandon sem szeretek feküdni, mert azt is meg tudom unni. Abban hiszek, hogy mennem kell, várost kell néznem, vagy épp túráznom kell. Miután hazaértünk az olimpiáról augusztus 13-al kezdve három nap alatt körbetekertük a Balatont, közben sátraztunk. Bár ez nem hangzik annyira pihentetően, nagyon feltöltött, kényelmesen körbeértünk, és közben jól éreztük magunkat, nagyon élveztem. Az ezt követő napokban, hetekben tervben van még egy-két utazás, de természetesen a családomhoz is hazautazom és velük is eltöltök egy kis időt. Ezek a pillanatok töltenek fel a leginkább. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában