Kemény mérkőzés Salzburgban

15 órája

Nagyot küzdött a Volán

Vasárnap délután Salzburgba látogatott a Volán, ahol nagy küzdelemben, de alulmaradt a címvédővel szemben.

Kelemen Kornél

Küzdelem Salzburgban, megizzasztotta a címvédőt a Volán

Fotó: Fehér Gábor

Tömött lelátók fogadták a Hydro Fehérvár AV19 csapatát Salzburgban, az osztrák együttes megnyerte az ICEHL előző három kiírását, és az új idényre is nagy terveik vannak. 

A mérkőzés első perceiben a csapatok lassabb intenzitású játékkal óvatosabban kezdtek. Mindkét oldalon inkább távoli lövésekkel próbálkoztak, az első komolyabb Volán lehetőséget Cameron Gaunce alakította ki, viszont a hazaiak kapusa Atte Tolvanen, szépen hárította az erőteljes löketet. Az első játékrész második felében a hazai csapat átvette az irányítást, a játék inkább a magyar védekező harmadban zajlott, viszont ennek köszönhetően néhány veszélyesnek ígérkező kontrát is vezethetett a Volán. Kisebb nagyobb helyzeteket hoztak a maradék percek, de a csapatok gól nélkül vonultak szünetre 0-0.

A középső harmad elején átvette az irányítást a fehérvári alakulat, viszont a vendégek korongszerzései veszélyes helyzeteket hoztak, egy ilyen eladott korong után Nash Nienhuis odapasszolta a játékszert Troy Wayne Bourke-nak, aki egy szép szóló után a kapu előteréből lekészítette a jobbról érkező Ali Wukovitsnak ő pedig nem hibázta el a kínálkozó lehetőséget 1-0. A találat után hamar próbálta összekapni magát a Volán, ennek eredményeképp több helyzetet is kialakítottak, viszont igazán nagy gólszerzési esélyük nem adatott.  A Salzburg átengedte a kezdeményezést a vendégeknek, viszont stabil védekezésükkel, pár hosszabb korongmegtartással, és néhány veszélyesebb ellentámadással kézben tartották az eseményeket. Az állás nem változott a harmad végéig, a székesfehérvári klub 1-0-ás hátrányból várhatta az utolsó játékrészt. 

A 42. percben egy kontratámadás végén Ryan Murphy duplázta meg a hazaiak előnyét 2-0, viszont nem kellett sokat várni a Volán szépítésére alig egy perc elteltével betömörültek a játékosok a Salzburg kapuja elé, Atkinson távoli lövésébe Erdély Csanád ért bele, ezzel a korongot a hálóba juttatta 2-1. A fehérvári csapat próbált egyenlíteni viszont a következő gólt ismét salzburgi játékos szerezte, egy hosszas korongbirtoklás után körbepasszolták a vendég védelmet, és Dennis Eamon Robertson góljával ismét két gól volt a különbség 3-1. A hátralévő időben felváltva érkeztek a helyzetek, de több találat nem született.

Red Bull Salzburg-Hydro Fehérvár AV19 3-1 (0-0, 1-0, 2-1)

Salzburg Eisarena, Vezette: Seewald E., Sternat C.

Hydro Fehérvár: Reijola (Horváth D.) – Brown, Gaunce, Hári, Messner, Kuralt, Sebők, Stipsicz, Bartalis, Atkinson (1), Erdély 1, Kulmala, Kiss R., Berger, Stajnoch, Mihály Á. Magosi, Ambrus, Németh K., Csollák, Terbócs. Vezetőedző: Kiss Dávid

EC Red Bull Salzburg: Tolvanen (Pfarrmaier) – Lewington, Schneider, Nienhuis (1), Raffl, Wukovits 1, Auer, Stapelfeldt, Rowe, Bourke (1), Robertson D. 1 (1), Murphy 1 (1), Hochkofler, Schreier, Wimmer, Nissner (1), Krening, Kraus, Hörl, Huber.

Emberelőnyök: 0/0 illetve 0/1

Kapura lövések: 29-33

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában