Női labdarúgás

2 órája

Nyolcgólos mérkőzésen játszott döntetlent a Vidi

Háromgólos hátrányból felállva játszott 4-4-es döntetlent a Fehérvár FC az FC Nagykanizsa ellen a női labdarúgó NB II Nyugati csoportjában.

Szabó Róbert

Nagy mérkőzést játszott a Vidi Nagykanizsán

Fotó: fehervarfc.hu

Gyorsan beindult a gólgyár Nagykanizsán, hiszen a hazaiak már az első percben előnybe kerültek Szollár Bernadett révén, azonban két perccel később érkezett is a válasz Kovács Liza révén a székesfehérváriaktól, 1-1. A folytatásban a nagykanizsaiaknak jött ki a lépés, a 21. percben Szollár talált be újfent, majd Domján-Köröcz Bianka öt perccel az első játékrész rendes játékidejének vége előtt kétgólosra növelte csapata előnyét, 3-1

A fordulás után az 57. percben Sóstai Lili is beköszönt, így már három góllal ment a Nagykanizsa, 4-1. A folytatásban Andorka Péter lányai mindent megtettek a szépítésért, a 68. percben Forró Kata Barbara révén ez sikerült is, majd a hajrában Németh Noémi kétszer is bevette Sebők Viktória kapuját ezzel kiegyenlítve a mérkőzés állását, 4-4.

A fordulatos, gólokban gazdag találkozó egy pontot eredményezett a Fehérvár FC-nek, amely legközelebb október 12-én lép pályára a Dunaújváros FC ellen vármegyei rangadón.

Női NB II, Nyugati csoport, 5. forduló

FC Nagykanizsa – Fehérvár FC 4-4 (3-1)
Nagykanizsa, Nagykanizsai Olajbányász Stadion, Vezette: Ballér László Bence (Nikula András Bence, Ballér László)
FC Nagykanizsa: Sebők – Molnár R., Gergelics, Németh P., Szollár, Sóstai, Szokol (Gyergyák, 80.), Szabó Zs., Nagy-Fáró, Kaszás, Domján-Köröcz. 
Fehérvár FC: Kovács B. – Zuggó (Lelkes, 69.), Fábián (Talyán, 69.), Tóth A., Szombati, Németh N., Szabó B., Kálmán (Farkas Sz., 69), Kovács L., Simon F. (Forró, 56.), Mihályi. Vezetőedző: Andorka Péter
Gól: Szollár (1., 21.), Domján-Köröcz (40.), Sóstai (57.), ill. Kovács L. (68.), Forró, Németh N. (83., 86.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában