Pécsi Ármin és Kerezsi Zalán is tagja a keretnek

13 órája

Dala Martin meghívót kapott az U21-es válogatottba

A Fehérvár FC kapusa bekerült a Szélesi Zoltán szövetségi edző vezette csapat keretébe. Dala Martin a korosztályos válogatott utolsó két Eb-selejtezőjére készülhet az együttessel.

Németh Krisztián

Forrás: fehervarfc.hu

Dala Martin remekül mutatkozott be a labdarúgó NBI-ben. Tóth Balázs távozása után azonnal bedobta őt Pető Tamás vezetőedző a mélyvízbe, és a 20 éves hálóőr remekül megállja a helyét. Három bajnokin, és egy MOL Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, mindegyik találkozón mutatott be bravúrokat, első számű kapussá lépett elő a Vidiben.

A saját nevelésű hálóőr végigjárta a ranglétrát a korosztályos válogatottban, a transfermarkt.com adatai szerint a sort 2019 tavaszán kezdte az U15-ös válogatottban. 

Dolgozott már együtt Szélesi Zoltánnal az U21-es válogatott szövetségi edzőjével, tavaly, és tavalyelőtt három alkalommal kapott tőle lehetőséget az U19-es nemzeti csapatban.

Ezúttal az utolsó két Európa-bajnoki selejtezőjére készülő U21-es válogatottba kapott meghívót.

A Puskás Akadémiából a stabil NBI-es Pécsi Ármin, valamint Kerezsi Zalán.

A csapat október 15-én Máltát fogadja az Új Hidegkuti Nándor stadionban, majd október 15-én Leuvenben zárja a sorozatot a pótselejtezőt érő második helyre hajtó belgák otthonában. A máltaiakat tavaly ősszel 3-0-ra győztük le idegenben, míg a belgák 1-0-ra nyertek Budapesten.

A keretben történt néhány változás a szeptemberi csapathoz képest, Lisztes Krisztián kisebb izomsérüléssel bajlódik, ezért az Eintracht Frankfurttal történt egyeztetést követően nem utazik haza a két mérkőzésre, és nem lesz ott az edzőtáborban a Gent támadója, Vancsa Zalán sem, aki a szeptemberi klubváltását követően saját és klubja kérésére ugyancsak kihagyja a soron következő két mérkőzést. Szélesi Zoltán szövetségi edző ugyanakkor számíthat a legutóbb az A-válogatottba meghívott Yaakobishvili Antal és Vas Gábor játékára, valamint a Németországban légióskodó Németh András is újra tagja a keretnek - írja az mlsz.hu.

– Ez lesz a 2002-es és a 2003-as korosztály utolsó két mérkőzése az U21-es válogatottban, és annak ellenére, hogy a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére már nincs esélyünk, szeretnénk szépen zárni az Európa-bajnoki selejtező sorozatot – mondta a portálnak Szélesi Zoltán.

A keret tagjai vasárnap találkoznak Telkiben, majd a csütörtöki, Málta elleni mérkőzés után, jövő vasárnap utaznak el Belgiumba.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Dala Martin (Fehérvár FC)
Hegyi Krisztián (Motherwell)
Pécsi Ármin (Puskás Akadémia)

Védők:

Baráth Péter (Rakow)
Csinger Márk (DAC)
Debreceni Ákos (Kazincbarcika)
Szabó Alex (Budapest Honvéd)
Yaakobishvili Antal (Girona)
Vas Gábor (Paksi FC)

Középpályások:

Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd)
Eördögh András (Tatabánya)
Geiger Bálint (Újpest FC)
Komáromi György (Maribor)
Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia)
Kosznovszky Márk (MTK Budapest)
Okeke Michael (Manchester City)
Vajda Botond (DVSC)
Vitális Milán (DAC)

Támadók:

Dénes Csanád (ZTE FC)
Gruber Zsombor (Ferencváros)
Németh András (Münster)
Redzic Damir (DAC)
Szűcs Tamás (DVSC)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában