Jégkorong

1 órája

Nem okozott meglepetést a FEHA19

Hiába vezetett, végül 5-2-re kikapott a FEHA19 a Gyergyói HK otthonában az Erste Liga vasárnapi játéknapján.

Szabó Róbert

Nem jött össze a bravúr a Gyergyói HK otthonában

Fotó: Gyergyói HK / Facebook

A FEHA19 jól kezdte az erdélyi túráját, hiszen óriási meglepetésre 3-2-re legyőzte a címvédő Brassót. A következő állomás Gyergyószentmiklós volt, ahol szintén csodaszámba ment volna egy székesfehérvári győzelem.

A papírformát úgy tűnt ismét nem veszi figyelembe a FEHA, amely Németh Zalán révén már 44 másodperc után előnybe került, 0-1. Az öröm viszont nem tartott sokáig, az 5. percben Vincze Péter emberelőnyös szituációt kihasználva egyenlített, Orbán Brance pedig öt perccel később az előnyt is megszerezte a Gyergyói HK-nak, 2-1.

A második játékrészben Bodó Christopher köszönt be gyorsan, még két perc sem telt el, amikor bevette a székesfehérváriak kapuját, 3-1. A gólgyártás itt még nem állt le, hiszen Bobby Raymond is eredményes volt, így kezdett eldőlni a találkozó sorsa, 4-1.

Az utolsó húsz percben ismét a Gyergyói HK nyitott góllal, két perc elteltével a kanadai Sebastien Sylvestre volt eredményes, 5-1. Bár erre Csollák Márkó révén még válaszolt a FEHA19, ez már csak a szépítésre volt elegendő, 5-2.

A székesfehérvári gárda legközelebb október 11-én, pénteken 18.30 órától lép pályára már hazai pályán a Csíkszereda ellen.

Jégkorong Erste Liga

Gyergyói HK – FEHA19 5-2 (2-1, 2-0, 1-1)
Gyergyószentmiklós, Városi műjégpálya, 820 néző, Vezette: Sikó Szilárd Levente, Gergely Lehel

FEHA19: Melnyicsuk – Stadel, Bajkó, Dobos, Hakanen, Ambrus, Horváth Do., Csollák 1, Szita (1), Keresztes (1), Németh Z. 1, Falus (1), Vedran, Dézsi, Balasits, Keceli-Mészáros (1), Balázsi, Salamon, Alapi, Nádor, Siftar. Vezetőedző: Tokaji Viktor

Kapura lövések: 27, illetve 34
Kiállítások: 2/3, ill 1/5

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában