Mestermérleg

2 órája

Pető Tamás: Elnézést szeretnék kérni a szurkolóktól

A Fehérvár FC 3-1-re kikapott az ETO FC Győrtől a labdarúgó NB I 9. fordulójában. A találkozó után Pető Tamás és Dala Martin értékelte a látottakat.

Szabó Róbert

Nem volt elégedett a látottakkal Pető Tamás

Fotó: fehervarfc.hu

„Nem könnyű mit mondanom a mai meccs után, egyáltalán nem erre készültünk. Tulajdonképpen húsz perc alatt elveszítettük a mérkőzést, gyermeteg hibák okozták a vesztünket. 2-0 után visszajöttünk a meccsbe és mindent megtettünk, hogy legalább egy pontot szerezzünk. A harmadik gólnál már nagyon kinyíltunk, de az első húsz perc volt a sorsdöntő, ahol nagy hibákat követtünk el a szögletnél és a hosszú indításnál is. Elnézést szeretnék kérni a szurkolóinktól, akik elkísértek bennünket és bíztak bennünk. Borzasztó nagy csalódás ez a meccs nekünk, az első húsz percben mutatott játékunk nem volt méltó hozzánk" – fogalmazott a Vidi vezetőedzője, Pető Tamás a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

A szakember mellett a csapat kapusa, a több bravúrt is bemutató Dala Martin is értékelte a látottakat. Az U21-es válogatottba frissen meghívott futballista elmondta, az első 15-20 percben nehéz helyzetbe hozták sajá magukat, nincs mit szépíteni a látottakon, rosszul kezdték a mérkőzést.

„Gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk, utána pedig futottunk az eredmény után. A folytatásban igyekeztünk többet tartani a labdát, de nem volt meg bennünk az átütőerő, nem sikerült komoly gólhelyzeteket kialakítanunk. Végig meccsben voltunk ugyan, de a legvégén sikerült a Győrnek lezárnia a mérkőzést. Vissza kell néznem a találkozó felvételét, mert nem igazán tudom, mi történt az első 20 percben, csak arra emlékszem, hogy futószalagon jöttek a győri helyzetek. Azért is különösen fájó ez a vereség, mert a szakmai stáb minden alkalommal külön felhívja a figyelmünket arra, hogy mennyire fontos az, hogy jól kezdjük a meccset, az első párharcokat nyerjük meg. Ebből ma nem tudtunk semmit megvalósítani és sajnos újabb vereséget szenvedtünk el" – mondta a fehervarfc.hu-nak Dala Martin.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában