Titkokat súg az életünkhöz

- Nagyon nehéz ma élni, őszintén, jól. Aki felveszi a fonalat, és befelé kezd élni, az megtalálja az értékeit. De mi lesz a többiekkel?

- Nehéz elmondani pár szóban azt, amit minden könyvemben és minden színdarabomban megírtam. Ha valakiben nincs meg az az indíték, hogy túllépjen e mai kocsmán, annak fölösleges beszélni. Tudniillik ez belülről jön. Egyetlenegy olyan sorom nincs, amire ne mondták volna az olvasóim, hogy ez már nekem is eszembe jutott, ezt akár én is írhattam volna . Tehát olyasmit írok le, ami gondolatként sok-sok emberben megfordult. Új szellemiség van születőben - aminek semmi köze a vallásokhoz -, mert az emberek látják, hogy ez az élet értelmetlen, de tudják azt, hogy az életnek nem szabad értelmetlennek lennie. Vagyis keresik annak az értelmét. Mindenki másképpen, mert minden életnek más élet-értelme van. Ebben segítek. Minden korban, a legcsodálatosabb korokban is a döntő dolog volt, hogy az ember e földi létet ne tartsa végleges helynek, mert akkor azt semmiképpen nem lehet jó helynek nevezni. Például, ha az ember beteg, akkor egyetlen dolog adhat neki reménységet: hogy meggyógyul. Ha csak odáig jut el a tudata, hogy végül belepusztul, akkor nem lehet reménységet adni, akkor a szenvedése értelmetlen. Akkor az egész dolog öncélú - és számomra iszonyatos. Gyermekkoromban fölfedeztem egy másik világot, csodálatos, hatalmas belső világa van az embernek, ami örök mindenkiben, nem hal meg, és amely nem nagyon függ a külvilágtól. A nagy szellemi mesterek, akiktől tanultam, ők csak megerősítettek ebben. Arra tanítanak: Legyetek önmagatok lámpásai! Ezt én tudom. Amikor Buddhát tanulmányozva felfigyeltem erre, akkor azt mondtam: jé! Amikor azt olvastam, hogy Isten országa bennünk van, és nem rajtunk kívül, akkor is azt mondtam, hogy jé, ezt ugyan Jézus mondta, de én ezt tudom! Ezek a ráismeréseink adják meg a kulcsot. Ha ez a ráismerés nincs, akkor minden marad a régiben.

- Szeretne az ember hinni, mert mása sincs már. Hogyan képes az egyszerű ember javítani a hithez való viszonyán?

- Először is nagyon nagy a különbség - mondjuk, ha a hitről beszélünk - a zsidó és a keresztény vallás között, mert a zsidó vallás nagyon erősen kollektív, a kereszténység nem. Jézus azt mondta, ha imádkoztok, akkor menjetek be a hátsó szobátokba, és csukjátok be az ajtót, ugyanis az embernek az istennel való benső kapcsolata a legtitkosabb magánügye. Ezt akkor mondta, amikor megtanította az embereket a Miatyánkra. Nem azt mondta, hogy jöjjetek össze húszezren. És azt is mondta, ha ketten vagy hárman összejöttök az én nevemben, akkor én ott leszek. Hamvas Béla azt írja: Jézus az egyéni üdvhöz való utat megnyitotta. Vagyis ez egy abszolút magányos vállalkozás. A hit pedig semmi egyéb, mint az abban való bizonyosság, hogy az Isten országa bennem van. A hitről - amiről nagyon sokat írok - két szó van forgalomban, az egyik az elhívés, a másik pedig a hívség, a hűség, amikor olyasmihez vagyok hűséges, ami a lelkem gyökerében él. Az az igaz hit, s nem pedig az, amikor valaki - legyen bár okos, szent ember, guru - mond valamit, amit magamévá tehetek. Az sem hit, ha azt mondom, hogy a felhők fölött létezik egy szakállas Úristen, aki lenéz rám, és nem engedi, hogy a gyerekem kanyarós legyen. Ez az elhívés kategóriája. Nem becsülöm le, korántsem, mert sok embernek roppant fontos. De a valódi hit az mindig a belső maghoz való hűség, az önmagamhoz való abszolút hűség. A hitre nem kell megtanítani az embereket, mert az velük születik, csak később elfelejtik. Bennük van, úgy, miként a fénysugár is tisztában van azzal, hogy a Napból ered. Nagyon hülye fénysugár, amelyik ezt elfelejti. A mai ember tudata kifelé fordult, kívülről vár segítséget. A világtól, a társadalomtól, egy másik embertől várja az üdvösségét. Sok jót tudunk adni egymásnak - és sok rosszat is -, de üdvösséget nem.

- A szeretetről sokat ír. Úgy fogalmaz: ez társas műfaj, mert egyedül nem lehet szeretni. Ám mintha rosszul művelnénk. Nem tudunk jól szeretni, s főként saját magunkat nem tudjuk jól szeretni.

- Így van. Bizony így van. Jól kell szeretni. Hogyan? Erről egy egész kötetet írtam, nem lehet pár mondatba belesűríteni. Ha meg lehetne tenni, minek megírni a könyvet? Nincs rövid kifejtése. Lenne, ha a szó nem vesztette volna el az eredeti értelmét. De mivel az idők során eltűnt a valódi jelentése, nem tapad hozzá valóságos létélmény, így kénytelenek vagyunk kiásni, exhumálni a szót, és életet lehelni bele. Erre vállalkoztam a Szeretetkönyvben.

- Az Örömkönyv bestseller lett, aztán a Varázskő azt is űberolta. Sok százezren olvassák a könyveit.

- Nagyon megbecsülendő. És az is, hogy félezer ember jön el egy-egy író-olvasó találkozóra. Az meg különösképp, hogy édesanyák a gyermeküknek dedikáltatják a könyvemet. Idén történt meg először, hogy egy babát váró asszony a még meg sem született fiának a nevét íratta a könyv első lapjára. Az asszony fontosnak tartja, hogy a gyerek, aki még nincs is a világon, megismerje a gondolatokat. Ez olyan óriási dolog, hogy ésszel föl sem tudom fogni. Olyasmi ez, amit nagyon ritkán tapasztalhatott meg magyar író. Dedikáláskor gyakorta egy mondatot kérnek tőlem. Nem lehet. Megtéveszti az olvasót, ha én választom ki, mert az hangsúlyosabb lesz a többinél. A meghatározó gondolatot az olvasónak kell odaírnia, mert ő tudja, neki mi a fontos. Járom az országot, és sokan kérdezik: mi lesz a világgal? Olyan emberek, akik azt sem tudják - velem együtt -, hogy mit csináljanak a feleségükkel, a családjukkal, magukkal. Nincs abban a helyzetben az ember, hogy a világot meg tudná változtatni. Ezért erről nem érdemes beszélni. Önmagáról viszont érdemes. A saját élethelyzetéről, a saját lelkéről, arról a kicsi körről, amit belát. A látható és láthatatlan levegőben oly mértékű viharfelhők gyűlnek, amelyben a saját ügyeinket is másképp kell kezelnünk. Egy válságkornak a nagyon előrehaladott stációjában vagyunk. Ezért kell erősnek, bizakodónak, derűsnek, stabilnak lenni, erős bizonyossággal kell rendelkeznie az embernek önmagáról, hogy helyt tudjon állni. Az erő és a derű egymást erősítő elemek, azt tapasztaltam, hogy az erősek derűsek, a derűsek pedig erősek.