A civilizációk együttélése

A történelem során számos nemzetközi jogközösség alakult ki, amelyek között érdekes a késő bronzkori időszak - Egyiptom és Kisázsia, hiszen az egyik központosított, a másik egy, többközpontú nemzetközi alrendszerét képezte a korai civilizációknak. Az ősi civilizációk esetében nem feledkezhetünk meg a mandala nemzetközi kapcsolatrendszerről sem, hiszen ezekben az autonóm indiai államok, majd a délkelet-ázsiai királyságok képeztek egy civilizációs nemzetközi rendszert. Európa az újkorig  a mediterrán térséget jelentette a nemzetközi rendszerben. Először a görög-hellén civilizációt, majd a rómait.
 A késő Római Birodalom időszakában többcivilizációs rendszerű nemzetközi rend alakult ki a térségben, amely a keresztény civilizáción belül keleti és nyugati ágra bomlott, megjelent az iszlám. Ebbe illeszkedett a kora újkori 15. századi itáliai nemzetközi rendszer, amely napi kapcsolatban állt  a bizánci,  az iszlám civilizációval. Összességében a modernség előtti Európa nemzetközi politikai kérdései a mediterrán civilizációk közötti együttélésben írhatók le. A nemzetközi kapcsolatok rendszerének kiterjedése és világméretűvé válása, majd az európai rendszer hatalmi kiterjedése a felfedezéseket követő időszaktól, a gyarmatosításoktól már inkább közismert. Kevésbé figyelt viszont Európa arra, hogy mennyire átalakult a világ 1990-et követően, milyen fontos változást jelent a regionális integrációk és szervezetek sűrű szövetének kialakulása a globális politikai intézményrendszer kialakulása mellett. Kiemelt az ENSZ szerepe, a Civilizációk Szövetsége elnevezésű ENSZ-szervezet létrejötte, 85 tagországgal.
 Ám nem csak Európa épített ki régiók és civilizációk közötti gazdasági, kereskedelmi, kulturális kapcsolatokat. Ázsia eltérő régióiban az ASEAN mellett kiépültek az ázsiaiamerikai kapcsolatok, az APEC keretén belül, a Csendes-óceán két partján főként szabadkereskedelmi övezet formájában működnek hasonlók. Olyan óriások kezdték meg az együttműködést, mint India és Kína. A shanghaji együttműködés Ázsia és Eurázsia (Oroszország és az ázsiai új köztársaságok) kapcsolatait érinti.  Az EU és az ázsiai országok kapcsolatrendszere az ASEM.
 A sokszintű hálózati rendszer alapján a nemzetközi kapcsolatokat ma már a többszintű kormányzás rendszereként tekinthetjük. A második szintet képezi a makroregionális nemzetközi szint kialakulása, amelyben a kapcsolatokat Európa és Ázsia dominálja. Az Észak-Dél hatalmi megosztottság átalakulóban van, és új vonása, hogy a domináns USA-EU-DK-Ázsia viszonyrendszernek alárendelődik Eurázsia, Afrika és Latin-Amerika. Az elemzők  hajlamosak a nemzetközi politikát a biztonságpolitika kérdéseire szűkíteni, és abban az USA domináns katonai-politikai hatalmi egyeduralmát minden szektorra érvényesnek tekinteni. Alapvetően leértékelt Európa, mint a nemzetközi hatalom új kooperatív modelljének szerepe,  Ázsia számos nagyhatalma hasonló nemzetközi politikai cselekvési modellt követ.
 Az új, többcivilizációs világrend jellemzője az ún. másodvágányú diplomácia megerősödött szerepe. Az amerikai nemzetközi tanácsadó csoportok erőteljes hatással vannak a G-8-ak, G-20-ak, globális csúcsértekezletek szervezésére, amelyek révén e találkozók egyfajta világkormány szerepét töltik be. Az EU mellett  1000 tanácsadó csoport működik, számos egyetem Európa, Ázsia, Latin-Amerika térségét kutató központokat, intézeteket hozott létre. Amíg a 20. században a nemzetközi kapcsolatok kutatása két országra koncentrálódott (USA és a SZU), mára Európa is intellektuális nagyhatalommá vált.
 Hasonló folyamatok figyelhetők meg Ázsiában is. Megkezdődött a The Pacific Way, az ázsiai regionális szakértői társadalom felemelkedése. Nemzetközi tanulmányokkal foglalkozó intézmények sokasága működik, köztük az ASEAN nemzetközi kapcsolatokat kutató intézete. Mindez az Egyesült Államokat is arra késztette,  változtasson keményvonalas politikáján. A civilizációk együttműködésének másik vonulata a tudásgazdaság többszintű rendszereinek kialakulása. Az együttműködésnek harmadik szintje a felsőoktatás többszintű hálózatainak, globális és regionális alrendszereinek kialakulása. Az európai felsőoktatás a Bologna-folyamat révén törekedett az amerikai versenyképesség megközelítésére.
 Látszólag semmi köze napjaink többszintű globális rendszerének, mint a civilizációk nemzetközi szintű együttműködésének a gazdasági és politikai integrációs, intellektuális szakértői, tudásgazdasági és felsőoktatási rendszerének a történeti jogközösségek által kialakított tapasztalatokhoz. Pedig a múltból sok minden táplálkozhat: pl. Kína a mandala rendszer modellje újjászervezésével fogott neki új szerepe megteremtéséhez a pénzügyi válság utáni világrendben. Az amerikai küldetéses külpolitika számos hasonlóságot mutat a rómaiak civilizációs küldetéséhez. És az EU szomszédságpolitikája inkább érthető a valaha volt bizánci külpolitika megismerésével, mint a nyugati anarchia tanulmányozásával.