Tatárjárás a szőlőhegyen! Csoportosan rabolnak, Zsigulik fénye villan...

"Már az apám is itt termelte a bort, idejét sem tudjuk, mikor fogott neki a szőlőművelésnek a családunk." Miközben a múltba mered, Farkas Ádám úgy mondja ezt, hogy koránál fogva ő is látott már egy s mást a világból. Az atyai örökség ott van  a pohárban, amit érkezésünkkor azonnal át is nyújt (a legjobb ezerjó, ami a környéken készült - mondják borásztársai), ő pedig ragaszkodik  hozzá, amíg csak bírja erővel. Az abai pince ajtaja olyan, hogy egy bank ajtaját is lezárhatnák vele; a tömör fém láttán volt olyan tolvaj, aki az ablakkal próbálkozott, de azt is legfeljebb  golyóval tudták átlőni. "Aki nem szerelteti föl a vasrácsot, azt menthetetlenül meglopják" - az abai szőlőhegyen ez már közhelynek számít, az igazságtartalmával a látottak alapján nem is tudnánk vitatkozni.
Szőlőhegynek mondják, valójában sík terület ez, amely szinte beszorult két falu, Aba és Sárkeresztúr közé. Az az öt ember, akikkel egy szombat délután bejárjuk a környéket, javarészt az utolsó szőlősgazdák közé tartozik. "Szűkül a kör" - mondják, s sorra említik azokat, akik a rablások miatt felhagytak  a műveléssel. Voltak idők,  amikor még pesti operaénekesek is lejártak ide hétvégenként. A fővárosi vendéget egy idő után már csak az foglalkoztatta, hogyan tudna minél hamarabb túladni a birtokon. Miután ez megtörtént, az új tulaj néha kinn aludt a fűtetlen pincében; ennyi mindenképp  kellett az érték megőrzéséhez. Jellemző a története annak az idős férfinek, aki az egyik közeli faluból vett itt birtokot,  a nyugdíja mellett így próbált kikapcsolódni. A sorozatos rablásokkal ő sem bírt lépést tartani, idő előtt meghalt; helyette lánya jár le művelni a területet, amíg a gyerekek mellett bele nem un a sziszifuszi munkába.

"Éjszakánként lehetett látni, ahogy odaát felvillantak a Zsigulik fényszórói. Csoportosan indultak lopni." Akik erről beszámolnak, egyöntetűen a szomszédos Sárkeresztúr felé mutatnak. A két falunak még a vasútállomása is közös, pár éve azonban néhány abai úgy döntött, ők inkább árokásással kerítenék el szőlőhegyet, a szó szoros értelmében. A próbálkozás akkor megbukott a sárkeresztúriak ellenállásán. Takács István, Aba egyik korábbi településőre  most is azt mondja, jócslán megritkulnának a lopások, ha elbontanák a két falut elválasztó Dinnyés _  Kajtori-csatorna hídját.
Utunk közben világossá válik, minél közelebb van egy pince Sárkeresztúrhoz, annál nagyobb az esélye, hogy romos állapotban találjuk csak meg. Nem túlzás,  itt még a tíz-húsz méterek is sokat számítanak;  a terület nagy része  mintha a tatárjárás nyomait hordaná magán. A kigyulladt vagy éppen ledűlőfélben lévő házak mellett megfér az olyan is, amit gazdája szögesdróttal vett körbe, az udvarra pedig roppant veszélyesnek látszó kutyákat "telepített". Van présház, aminek a belseje már soha nem kap napfényt: a zsalugáterek egykor az épületet díszítették, mostanra  odaszögelték azokat az ablakokhoz.  Viola Gyula a befalazott ablakát mutatja, mások vasbeton födémmel választják le a pincéjük padlásterét, ha éppen nem viszik haza a házba a bort. Meg lehetne oldani  az ügyet egy "Ne lopj, nincs bent semmi" felirattal; volt is, keressük is, de csak a nyomait találjuk, a tolvajok azt is leszaggatták a berúgott ajtóról.

Úgy tűnik, a törekvő emberek ma a biztonság megteremtésére fordítják  energiájukat, mások pedig már régen feladták:  valószínűleg a környék legszebb pincéje lehetne az, amibe a tulajdonos valaha még csaptelepet is beszereltetett, a födémet  gondosan lelakkozta. Próbálunk rájönni, mikor dúlhatták fel az idegenek a házat, nem  kell sokat kutakodni: 1991-es évszámot mutat a kopott falinaptár, a ház megmaradt részei  viszont újnak tűnnek, mintha azóta nem is nyúlt volna hozzájuk senki.
"Az a terület, amit maga előtt lát, valaha mind szőlővel volt beültetve" -  főleg ez az, amiről több útitársunk többször is meg akar győzni minket. Ma e földeknek egy része parlagon van, ha éppen nem vetették be lucernával vagy más haszonnövénnyel. "Két éve vettek igazán nagy lendületet a lopások" -  többszöri kérdésre jobbára ezt válaszolják a szőlősgazdák, hozzátéve,  már tíz-húsz éve is történt épp elég fosztogatás. "Szívesen meghívnánk ide badacsonyi vagy éppen kálozi, soponyai bortermelőket is, de még leültetni se nagyon tudjuk hova őket. Azt, ami itt van, nem is lehetne túl nagy büszkeséggel mutogatni" -  ennyit már Kovács István, a bortermelők egyike fűz hozzá a látottakhoz. A fiatalokban még lehetne bízni, ha úgy gondolnák, érdemes volna lehozni ide a barátokat, barátnőket; tovább azonban nem érdemes feszegetni a témát, mostanság szó nincs ilyesmiről az abai szőlőhegyen. Mi lenne a megoldás? "Őrző-védő testületet kellene összeállítani, nem cégek megfizetésével, hanem a helyiek bevonásával" -  ad ötletet Takács István, nem tagadva,  a hatóságok bevonása nélkül ez aligha  volna megoldható.
Reggel van még, amikor Csizek Tibor székesfehérvári rendőrkapitány hellyel kínál az irodájában, pár bevezető kérdés után  azonnal a lényegre  tér: kezében  lapcsomó, benne egy 2006-os pályázat összefoglaló anyagával. Harminckét fős abai rendőrőrs kialakítására kért akkor pénzt a norvég alaptól az Aba-Sárvíz kistérségi tanács, de az értékelésnél  lepontozták őket, 2009-ben ugyanez ismétlődött meg. Komoly ugrás lett volna ez a mostani helyzethez képest, elég csak a számokra tekinteni: Fejér megyében a pályázat benyújtásakor átlagban 440 lakosra jutott egy rendőr, az abai kistérségben  900-1200 főre. Jelenleg négy rendőr szolgál váltásban a 4600 fős Abán, egyikőjük sem lakik a faluban. Budai Norbert főtörzs, a körzeti megbízottak vezetője ehhez a statisztikát teszi hozzá: tavaly júniustól év végéig összesen négy présház feltöréséről érkezett hozzájuk bejelentés. Ez az, ami a rendőrséget is érinti, a bejelentetlen bűnesetek legfeljebb a felszín alatt burjánzanak.
Ennyit a számokról, a rendőri munka mindennapjaiba ezekkel még nem lehet belelátni. Nem állhat ott minden pince mellett egy rendőr - így a visszatérő szófordulat. "Még csak nem is figyelheti állandóan egy járőr a szőlőhegyet", ezt általában a gazdák is aláírják. A problémák nem itt kezdődnek: ha el is fogják a vélt tolvajt, nyomokat általában nem találnak, minden tanúra jut egy ellentanú, jegyzőkönyvbe  olykor még a sértettek sem akarnak nyilatkozni, nem csak azért, mert félnek a következményektől.
Minderre már csak rákövetkezik az, hogy a nyomozások lezárása után az ügyek  fele el sem jut a vádemelésig. Viola Gyula  maga említi  az esetet, amikor a tolvaj megfogása után a jegyzőhöz küldték, mivel 20 ezer forint alatti volt a kára. Máskor a sárkeresztúri kocsmában találta meg az abai körzeti megbízott azt az elkövetőt, akit pár órával korábban engedett el, hogy  aztán rögtön újra lopni induljon.
Rendőr berkekben  emlegetni szokás a régi csendőri világot, nem a nosztalgia miatt, hanem mert korábban leginkább csak helyben lehetett megoldani a problémákat. Ha egy  falu a háború előtt helyi pandúrra tartott igényt, előbb házat kellett biztosítani neki, ehhez járt  kis háztáji föld és pár baromfi vagy hízóállat. Sok, nagyon sok múlik azon, hogy egy rendőr helyben lakik-e, szolgálaton kívül is kapcsolatot tart-e az emberekkel, úgy, hogy megvan közöttük a jó értelemben vett bizalom. "Alulról kell építkezni, nem feltétlenül mindig felülről várni a megoldást" -  ez az az elméleti alap, amit elvileg tisztázni kellene. Kossa Lajos, Aba polgármestere  úgy nyilatkozott, az áprilisi választások után újra beadják a pályázatot a körzeti rendőrőrs felállítására. Huszonnégy órás állandó járőrszolgálatot lehetne biztosítani így Abán és környékén, addig egyfajta megegyezés van életben a rendőrök és a polgárőrök között: ha adott időszakban kevesen vannak a hivatásosok, a polgárőrség nagyobb létszámban segít be nekik.
Nehézséget jelent, hogy amíg Aba a fehérvári kapitányság irányítása alá tartozik, addig a sárkeresztúri bűnügyek felderítését  a sárbogárdi kapitányság intézi. A keresztúri rendőrőrs  azok közé tartozik, amikről a felsőbb szinteken  csak annyit mondanak: "nem működik". Pár éve  két fővel üzemelt, ma  nem szolgál ott senki, leginkább az épület leromlott állaga tűnik fel a faluba látogatóknak.
Nyíltan emlegetik az emberek a szőlőhegyen és környékén a népcsoportok közötti ellentéteket.  Túl kicsi ez a terület ahhoz, hogy az elkövetői kört ne tudnák szinte teljes bizonyossággal belőni, a jelekből mindenki ért errefelé.  Kerek,  kiforrott véleménye van minderről Kovács Máriának, a Sárkeresztúri Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökének: "Nem minden probléma forrását Sárkeresztúron kell keresni. Aba előbb tegyen rendet a saját háza táján, derítse fel a helyi bűneseteket, majd kapjanak el minden tolvajt, legyen az cigány vagy nem cigány, abai vagy keresztúri. Elegünk van abból, hogy állandóan felénk mutogat mindenki. Azzal nem lennénk kisegítve, ha két-három rendőr a szomszéd faluból errefelé cirkálna. Állítsák vissza a keresztúri rendőrőrsöt, de ne olyan rendőrökkel, akik igyekeznek beolvadni a falu krémjébe, miközben lepaktálnak ezzel is, azzal is."
Mondják, a világ nem annyira bonyolult, hogy az egyik fele ne tudná kiismerni a másikat. Ez sem több azonban "elméleti alapnál"...