Hétvége

2011.06.07. 15:45

Világsztárokkal várja vendégeit a VeszprémFest

Afrikából, Brazíliából, Londonból és Stockholmból is érkeznek fellépők az idei VeszprémFestre, amelyet július 27. és 30. között rendeznek meg a királynék városában.

MTI

Koncertet ad mások mellett Gilberto Gil Grammy-díjas brazil énekes-gitáros, aki a nyitónapon szerepel, a 30-i záróműsorban pedig a szenegáli Youssou Ndour, a világzene talán legismertebb afrikai képviselője lesz látható-hallható. A funk és az acid jazz képviseletében a londoni Incognito és a svéd Nils Landgren Funk Unit (szerepel a VeszprémFest programjában, mindkettő 28-án.
Július 29-én a Concerto Budapest lép fel, amely az Amadinda Ütőegyüttessel és Snétberger Ferenc világhírű gitárművésszel együtt romantikus hispán éjszakára készül a veszprémi várban. Műsorukban elhangzik többek között Joaquín Rodrigo spanyol zeneszerző népszerű Aranjuezi koncertje Bizet és Scsedrin mindkét Carmen-szvitje, Snétberger Ferenc pedig eljátssza Romanes Rhapsody című kompozícióját - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
 "A nehéz gazdasági körülmények ellenére idén is világsztárokkal kedveskedhetünk a kultúra iránt érdeklődőknek" – fogalmazott Mészáros Zoltán, a fesztivál főszervezője. A programot a főműsoron kívül több esemény is gazdagítja: a nulladik napon, 26-án a Pomádé király új ruhája című gyerekopera látható a Veszprémi Petőfi Színház produkciójában, a plusz napon, 31-én az Auer Szimfonietta ifjúsági szimfonikus zenekar lép színpadra.
Július 27-én a veszprémi várban a Grammy-díjas brazil énekes, gitáros, dalszövegíró Gilberto Gil nyitja a fesztivált. Zenei pályafutása bossa nova zenészként indult, tagja volt a többféle zenei irányzatot vegyítő tropicalia mozgalomnak. 1978-ban és 1982-ben fellépett a Montreux-i Jazz Fesztiválon. A Raca Humana című lemezt Bob Marley-vel és a Wailers–szel készítette. 1998-as Quanta: Live Ao Vivo című albuma a legjobb world music kategóriában nyerte el a Grammyt, 2006-ban pedig Eletracústico albumát jutalmazták ezzel a rangos elismeréssel. 2005-ben neki ítélték a Svéd Királyi Zeneakadémia díját, a Polar Music Prize-t, 2003 és 2008 között Brazília kulturális minisztereként tevékenykedett. Dalaiban egyedülálló módon ötvözi a dzsessz, a samba, és a bossa nova elemeit. Az VeszprémFesten a 2010-es Fé na Festa című albumát mutatja be.
A Nils Landgren Funk Unit 1992-ben debütált, ekkor készült első lemezfelvételük is. Legújabb CD-jük, a tavalyi Funk For Life bevételei a kenyai fővárosban, Nairobiban élőket segítik. A 28-i est másik szereplője a tizenhárom tagú londoni zenekar, az Incognito, amelyet a mauritiusi Jean-Paul Maunick Bluey és Paul Williams hozta létre. Bár mára csak Bluey maradt az alapítók közül, a zenei igényesség és a lendületes funky zene a régi.
 A fesztivált záró műsort Youssou Ndour, a világzene meghatározó alakja adja. Zenészei az afrikai és karibi ritmusokat pop, dzsessz és soul elemekkel ötvözik. Ndour 1983-ban Párizsban találkozott Peter Gabriellel, aki meghívta So című lemezére közreműködőnek. Legnagyobb sikere a Neneh Cherry-vel közösen előadott 7 Seconds volt. A VeszprémFest közönsége előtt Youssou Ndour tavalyi Dakar-Kingston című albumát népszerűsíti, Pape Moussa Sonko táncos kíséri majd.
Az E.ON Hungária Zrt. 2004 óta segíti a fesztivált, idén főtámogatóként 15 millió forinttal járulnak hozzá a költségekhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!