Egy másik Magyarország, avagy a freskófalu története

Kíváncsiak lettünk hát Pásztor Eszterre, a projekt vezetőjére, arra: hogyan és miért kötött ki Bódvalenkén?

- Néhány éve - a pontos időpontra nem emlékszem - ültem otthon, és néztem a tévéhíradót. Láttam, amint - szinte a köztársasági elnök ablakai alatt - megalakult a magyar gárda. Én akkor iszonyatosan dühbe gurultam. Arra a nehéz és bonyolult problémára, mint amilyen a cigánykérdés, nem lehet olyan leegyszerűsített válaszokat adni, mint amilyeneket a gárdisták próbálnak megfogalmazni. Az, ahogyan ők kezelik ezt az ügyet, nem csak egyszerű tévedés: hiszen ez a szemlélet a magyar társadalom egésze számára káros... Én tolmács és fordító vagyok, jól menő fordítói irodám van. A szakmámban eljutottam, ameddig csak lehetett, a gyerekeimet felneveltem. Korábban nem beszéltem cigányemberrel, és nem találkoztam igazán szegényekkel sem. Hiszen a munkám a tehetős, magas pozícióban lévő emberekkel hoz össze. A családom és a barátaim pedig középosztálybeliek... Azt mondhatom tehát, hogy - a híradót látva -, a dühöm vitt el Bódvalenkére - mesélte Pásztor Eszter, de persze, hosszú volt az út, amíg a freskófalu ötlete kialakult. Sokat olvasott a témáról, kidolgozott egy ötletet is, amit elvitt Horváth Aladárhoz, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökéhez és munkatársaihoz. Szívesen fogadták és - ahogy Pásztor Eszter mondja -: nem röhögték ki , hanem azt javasolták, menjen el előbb a munkatársaikkal Borsodba, gyűjtsön tapasztalatokat arról a világról. Nem véletlenül, hiszen az az ötlet egy ökofalu kialakításáról szólt, amelyben ki-ki megtermelheti mindazt, ami kell. Ez persze kiváló gondolat: ha megvannak hozzá a feltételek. Eszter középosztálybeli asszonyként nem tudhatta, hogy az olyan falvakban, mint amilyen Bódvalenke is, még víz sincs...

- Az utcán, a házak között van egy artézi kút, most, amikor a tájékoztatón levetítettem a freskófaluról készült diákat, látszott is. A csapra télen rákötöttek valamit, meggyújtották, hogy vizet nyerjenek, mert mínusz 20 fokban befagynak a csapok. Egy magamfajta középosztálybeli nő - amíg nem látja - nehezen tudja elképzelni, hogy mit jelent ilyen körülmények között élni. Hogyan lehet kimosni a ruhákat öt-hat gyerekre, amikor befagy a csap? De ha vizet fakasztunk és hazahordjuk is, otthon csak egy szobát tudunk fűteni. Ha felmelegítjük a vizet, és kimostuk a ruhákat: a holmit a parányi helyen meg is kell szárítani. No és mennyi jut a mélyszegénységben élő családnak mosószerre? Csupa olyan kérdés, amellyel magam is ott szembesültem.

Eszter két évet töltött el azzal, hogy megismerje azt a másik Magyarországot , amelynek addig a létezéséről nem volt tudomása. Találkozott a gondokkal, megrendítette az uzsorakölcsönök szorításában vergődők sorsa. Barátaival kidolgozott a megoldásra egy modellt, beszálltak volna bankok is - de jött a válság: Pásztor Eszter sorolja, mi mindennel próbálkoztak, közben ő maga is sokat tanult a bódvalenkei cigányoktól. (A tanulás persze, kölcsönös.) Úgy érzi, gazdagabb lett az élete attól, hogy megismerte ezt a világot. És állítja: a társadalom szegényebb attól, hogy kirekeszti a romákat, és akadályozza integrálódásukat...

S hogy miként született a freskófalu ötlete? Egyszerű: kipattant a fejéből...

- Kitaláltam, pénzt szereztem rá, gondoskodtam arról, hogy levakolják a falfelületeket, jöhessenek a művészek az ország, sőt a világ minden tájáról. Bódvalenkén ezzel fokozatosan kialakul a roma festőművészet szabadtéri tárlata. Ennek a projektnek kettős célja van, egy globális meg egy lokális. A globális: létrehozni valamit, amire roma polgártársaink büszkék lehetnek, és ami kiváltja a többségi társadalom feltétlen elismerését. Ezt - úgy gondolom - már elértük. A lokális cél, hogy ennek a közösségnek az életminőségét javítsuk, és munkahelyeket teremtsünk: ehhez viszont meg kell küzdeni a mélyszegénység mögött rejlő valamennyi problémával. Ami nem könnyű.

Pásztor Eszter úgy érzi, a freskók révén Bódvalenke mégis fontos eszköz az előítéletek leküzdésében. Mert ezek a fantasztikus műalkotások értéket jelentenek, amelyek vonzzák a turistákat. Márpedig az elmúlt évek azt igazolták, hogy azok, akik vették a fáradságot, és eljöttek a csodálatos falfestmények kedvéért, közben megismerkedtek a helybéli romákkal, kultúrájukkal. Pásztor Eszter azt meséli, hogy a turisták gyakran bevallották: egy kicsit tartottak a bódvalenkei látogatástól. Ám amikor találkoztak az ott élő emberekkel - akikről kiderült: nyitottak, humoruk van és szívesen veszik az érdeklődést -, alaposan megváltozott a véleményük...

S hogy miként született a freskófalu ötlete? Egyszerű: kipattant a fejéből...

- Kitaláltam, pénzt szereztem rá, gondoskodtam arról, hogy levakolják a falfelületeket, jöhessenek a művészek az ország, sőt a világ minden tájáról. Bódvalenkén ezzel fokozatosan kialakul a roma festőművészet szabadtéri tárlata. Ennek a projektnek kettős célja van, egy globális meg egy lokális. A globális: létrehozni valamit, amire roma polgártársaink büszkék lehetnek, és ami kiváltja a többségi társadalom feltétlen elismerését. Ezt - úgy gondolom - már elértük. A lokális cél, hogy ennek a közösségnek az életminőségét javítsuk, és munkahelyeket teremtsünk: ehhez viszont meg kell küzdeni a mélyszegénység mögött rejlő valamennyi problémával. Ami nem könnyű.

Pásztor Eszter úgy érzi, a freskók révén Bódvalenke mégis fontos eszköz az előítéletek leküzdésében. Mert ezek a fantasztikus műalkotások értéket jelentenek, amelyek vonzzák a turistákat. Márpedig az elmúlt évek azt igazolták, hogy azok, akik vették a fáradságot, és eljöttek a csodálatos falfestmények kedvéért, közben megismerkedtek a helybéli romákkal, kultúrájukkal. Pásztor Eszter azt meséli, hogy a turisták gyakran bevallották: egy kicsit tartottak a bódvalenkei látogatástól. Ám amikor találkoztak az ott élő emberekkel - akikről kiderült: nyitottak, humoruk van és szívesen veszik az érdeklődést -, alaposan megváltozott a véleményük...

- Kitaláltam, pénzt szereztem rá, gondoskodtam arról, hogy levakolják a falfelületeket, jöhessenek a művészek az ország, sőt a világ minden tájáról. Bódvalenkén ezzel fokozatosan kialakul a roma festőművészet szabadtéri tárlata. Ennek a projektnek kettős célja van, egy globális meg egy lokális. A globális: létrehozni valamit, amire roma polgártársaink büszkék lehetnek, és ami kiváltja a többségi társadalom feltétlen elismerését. Ezt - úgy gondolom - már elértük. A lokális cél, hogy ennek a közösségnek az életminőségét javítsuk, és munkahelyeket teremtsünk: ehhez viszont meg kell küzdeni a mélyszegénység mögött rejlő valamennyi problémával. Ami nem könnyű.

Pásztor Eszter úgy érzi, a freskók révén Bódvalenke mégis fontos eszköz az előítéletek leküzdésében. Mert ezek a fantasztikus műalkotások értéket jelentenek, amelyek vonzzák a turistákat. Márpedig az elmúlt évek azt igazolták, hogy azok, akik vették a fáradságot, és eljöttek a csodálatos falfestmények kedvéért, közben megismerkedtek a helybéli romákkal, kultúrájukkal. Pásztor Eszter azt meséli, hogy a turisták gyakran bevallották: egy kicsit tartottak a bódvalenkei látogatástól. Ám amikor találkoztak az ott élő emberekkel - akikről kiderült: nyitottak, humoruk van és szívesen veszik az érdeklődést -, alaposan megváltozott a véleményük...

- Kitaláltam, pénzt szereztem rá, gondoskodtam arról, hogy levakolják a falfelületeket, jöhessenek a művészek az ország, sőt a világ minden tájáról. Bódvalenkén ezzel fokozatosan kialakul a roma festőművészet szabadtéri tárlata. Ennek a projektnek kettős célja van, egy globális meg egy lokális. A globális: létrehozni valamit, amire roma polgártársaink büszkék lehetnek, és ami kiváltja a többségi társadalom feltétlen elismerését. Ezt - úgy gondolom - már elértük. A lokális cél, hogy ennek a közösségnek az életminőségét javítsuk, és munkahelyeket teremtsünk: ehhez viszont meg kell küzdeni a mélyszegénység mögött rejlő valamennyi problémával. Ami nem könnyű.

Pásztor Eszter úgy érzi, a freskók révén Bódvalenke mégis fontos eszköz az előítéletek leküzdésében. Mert ezek a fantasztikus műalkotások értéket jelentenek, amelyek vonzzák a turistákat. Márpedig az elmúlt évek azt igazolták, hogy azok, akik vették a fáradságot, és eljöttek a csodálatos falfestmények kedvéért, közben megismerkedtek a helybéli romákkal, kultúrájukkal. Pásztor Eszter azt meséli, hogy a turisták gyakran bevallották: egy kicsit tartottak a bódvalenkei látogatástól. Ám amikor találkoztak az ott élő emberekkel - akikről kiderült: nyitottak, humoruk van és szívesen veszik az érdeklődést -, alaposan megváltozott a véleményük...

Pásztor Eszter úgy érzi, a freskók révén Bódvalenke mégis fontos eszköz az előítéletek leküzdésében. Mert ezek a fantasztikus műalkotások értéket jelentenek, amelyek vonzzák a turistákat. Márpedig az elmúlt évek azt igazolták, hogy azok, akik vették a fáradságot, és eljöttek a csodálatos falfestmények kedvéért, közben megismerkedtek a helybéli romákkal, kultúrájukkal. Pásztor Eszter azt meséli, hogy a turisták gyakran bevallották: egy kicsit tartottak a bódvalenkei látogatástól. Ám amikor találkoztak az ott élő emberekkel - akikről kiderült: nyitottak, humoruk van és szívesen veszik az érdeklődést -, alaposan megváltozott a véleményük...

Pásztor Eszter úgy érzi, a freskók révén Bódvalenke mégis fontos eszköz az előítéletek leküzdésében. Mert ezek a fantasztikus műalkotások értéket jelentenek, amelyek vonzzák a turistákat. Márpedig az elmúlt évek azt igazolták, hogy azok, akik vették a fáradságot, és eljöttek a csodálatos falfestmények kedvéért, közben megismerkedtek a helybéli romákkal, kultúrájukkal. Pásztor Eszter azt meséli, hogy a turisták gyakran bevallották: egy kicsit tartottak a bódvalenkei látogatástól. Ám amikor találkoztak az ott élő emberekkel - akikről kiderült: nyitottak, humoruk van és szívesen veszik az érdeklődést -, alaposan megváltozott a véleményük...