Borsos Lőrincként épít brandet a diákhitelt is megfestő alkotópáros

- Borsos Lőrincként működtök, ez mit jelent? Létezik még külön Lőrinc Lilla és Borsos Janó a munkában, vagy kizárólag a közös entitás mentén vállaltok el feladatokat?

Egy ideje mostmár azon dolgozunk, hogy létezzen! Az elmúlt években, egész pontosan 2008 óta igyekeztünk minden kreativitásunkat és energiánkat Borsos Lőrincbe csatornázni, minden megkeresést és elképzelést az ő szempontjainak, vagyis az ő művészi fejlődésének megfelelően alakítani. Volt, hogy teljesen önálló ötletek is helyet találtak, beolvadtak BL munkásságába, egyszóval félretettük magunkat, mert ez kellett ahhoz, hogy ez a „brand" vagy entitás megerősödjön. Most viszont már keressük az „osztódás" lehetőségeit. Több mint egy éve elkezdtünk egy párterápiás foglalkozást -nem titkoltan művészeti projektként is- hogy feltárjuk a viszonyunkat egymáshoz és ehhez a lényhez. A lényeg, hogy kordában kell tartani, tehát figyelnünk kell arra, hogy foglalkozzunk magunkkal is, mert a napi 24 órás, nonstop együttlét komoly kihívások elé állítja a feleket.

Lőrincz Lilla és Borsos János művészpár.

- Régebben többet mozogtatok Fehérváron belül, pedig egy ideje megint a városban éltek. Mi változott? Maradt a kétlakiság, vagy csak sok a munka és nincs idő fehérvári társadalmi életet élni?

Valóban, már egy jó ideje hazaköltöztünk, de így is többször vagyunk Pest belvárosában, mint itt Fehérváron. Van egy műtermünk Budafokon, ezért hetente többször járunk fel, vagy ott töltünk pár napot. A barátok, az események inkább odakötnek, a szakmai élet többnyire ott zajlik, bár most már tendálnánk messzebbre is, ezzel pedig sok a munka.

Nekem (lilla) jó emlékeim vannak tizenéves koromból a fehérvári társadalmi életet illetően. Mindig volt valami megnyitó, mindegyiken ott kellett lennünk, vagy koncertek, Pénteki Kaszinó (LOL), MéhKasAula, bár az élmény alapvetően az volt, ha többre vágyott az ember, azt meg kellett magának csinálnia, és csináltuk is! Most viszont őszintén be kell, hogy valljam, fogalmam sincs, mi zajlik itt a városban. A legtöbb régi, itteni barát Budapesten, vagy már azon is túl...

- A legtöbben talán a hírhedtté vált, a sajtóban sok helyen megjelent diákhitel-projekt kapcsán figyeltek fel rátok, amikor Lilla egy megfestett számsort, a diákhitel tartozását váltotta át a kép tulajdonképpeni árára, s adta el az országos Diákhitel Központnak. Kaptatok negatív kritikát is. Mit jelentett ez a projekt, akció a pályátokon?

(megjegyz.: Ketten festettük meg, de valóban Lilla tartozásáról van szó + egy osztrák alapítvány, az Esterházy Magánalapítvány vette meg a képet úgy, hogy az összeget egyenesen a Diákhitel kasszájába utalta. kösszésbocs!)

Utólag visszanézve örülök, hogy -ugyan nem tudatosan, de- idővel talán sikerült bebizonyítanunk a szakmának, hogy nem egy „egyslágeres" banda vagyunk. Merthogy onnantól fogva, hogy csodával határos módon eladtuk a képet, megutálták a projektet. Valahogy a hepiendes sztori már nem ment át a szűrőn. Azóta nagyon sokat dolgoztunk és egészen más munkákkal határoztuk meg BL tevékenységét. Szerintem egyébként már el is felejtették ezt az egészet. Azt viszont egy kicsit szomorúan vettük tudomásul, hogy ez volt szinte az egyetlen olyan munkánk, amivel szélesebb közönséget sikerült elérnünk, vagy pontosabban kiakasztanunk. Ez nem elhanyagolható szempont, mert sajnos úgy néz ki, hogy valóban a megbotránkoztatás az üzenet legjobb vezető közege..

- Hogyan él ma egy már nem is annyira pályakezdő kortárs képzőművész? Milyen tényezők segítik és melyek gátolják ezt?

Mint hal a sárban...

Napról-napra egyébként. Amúgy nem gondolom, hogy sokkal nehezebben, mint a történelem során bármikor, sőt. Magyarország politikai és társadalmi klímája most különösen inspiráló és erőt adó tud lenni egy bizonyos pontig. Olyan mintha az embernek a hegy tetejére kéne felgörgetnie egy sziklát, csak az mindig visszagurul, biztos ismeritek...

- Mennyire figyelitek a pályatársakat? Az egykori egyetemi barátok pályájának alakulása befolyásolja-e a művészi közérzeteteket, akár pozitív, akár negatív irányban?

Családias közeg ez, szinte mindenki ismer mindenkit, a legközelebbi barátaink is nyilván szakmabeliek, úgyhogy általában velük kell versenyeznünk egy-egy pályázaton. Mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert sok olyan elismerést, támogatást megkaptunk, ami más, általunk igen nagyra tartott pályatársunknak nem jött össze. Ilyen például a Derkovits Ösztöndíj, amit mindketten megkaptunk hihetetlen módon, miközben sokan lecsúsztak róla. Mindig nagyon nehéz helyzetet teremt, amikor évente közel kétszáz ember pályázik 5-6 helyre és tudod, hogy a jelentkezők 90 százalékának égetően szüksége lenne a pénzre, különben nem tudja folytatni a praxisát. Persze kell, hogy legyen szelekció, de az tény, hogy sokkal több tehetséges művész van, mint amennyit elbír ez az ország. A valóság másik súlyos vetülete pedig a politika által generált megosztó helyzetek kivédhetetlensége. Komolyan azt gondolom, hogy manapság már bármi mentén képes hasadni a magyar. Ez elkeserítő. Ugyanakkor meg nagyon inspiráló, ahogyan utat tör magának minden nehézkedés és ellehetetlenítés ellenére az alkotói szándék, vagyis a munka folyik, hiszen ez a lényeg.

- Több munkán is dolgoztok most is, mesélnétek ezekről egy kicsit? (Az Off-ra és egyebekre gondolok...)

Ez egy rendkívül jó időszak, nagyon tartalmas heteknek nézünk elébe. Április utolsó hetében indul az OFF-Biennálé Budapesten, ami egy független, önkéntes együttműködésen alapuló kortárs művészeti eseménysorozat. A biennálé célja az, hogy megmutassa, a képzőművészet jóval több, mint pusztán luxus és gyönyörködtetés, hogy képes katalizátorként működni, vagyis az önálló gondolkodás és cselekvés fontosságát hirdeti.

Adjuk magunkat ehhez az üzenethez, és ennek keretében április 30-án besűrítjük a levegőt egy éjszaka erejéig a Lärm nevezetű techno klubban. Itt két művészcsoport lép majd nagykoalícióra egymással, a The Corporation, melynek mi is tagjai vagyunk, valamint egy berlini kollektíva, a Technologie und das Unheimliche, és megalapítjuk ideiglenes esztétikai államunkat „Insecurity State" néven, melynek hivatalos nyelve a kortárs techno zene. Az est során párbeszédablakot nyitunk a képzőművészeti és party közönség között, és egy totális performance keretében értelmezzük át az egyenruha, a megfigyelés, és a terror jelenségeit.

Ezen kívül több csoportos kiállításon is részt veszünk a Biennálé keretei között, és külön jó, hogy külföldi kiállítókkal és kurátorral dolgozhatunk. És ami még nagyon fontos, hogy az első mesterünk, Pinke Miklós meghívására szerepelünk majd a „Hamis memória" c. kiállításon, ami május közepén nyílik itt a Pelikán Galériában. Ajánljuk mindenkinek!