És ötven éve eljött az amur.....

2017. június 24-én volt fél évszázada annak a honi halászattörténeti eseménynek, hogy Magyarországon először - az akkori Dinnyési Ivadéknevelő Tógazdaságban - elvégezték az akkoriban még újdonságnak számító növényevő halfaj, az amur mesterséges szaporítását.

Hazánkba ugyanis 1963-ban hozták be az első növényevő halfajok (amur, fehér busa és pettyes busa) egyedeit, először 54 ezer darabot. Majd az első mesterséges keltetésig még további 6 millió 300 ezer négynyaras példány érkezett a hazai vizekbe, Kínából és a Szovjetunióból. Az már csak a szakembereknek lehet sokatmondó, hogy 1967-ben a tervezett és végrehajtott mesterséges szaporításhoz 38 halat jelöltek ki, ezekből 14 volt az ikrás és 24 a tejes. Ezek a példányok az akkor még Szovjetunióhoz tartozó, ma önálló ukrajnai Krasznodár vizeiből származtak. Dinnyésen - ahol a tógazdaság létesítését 1958-ban határozták el az akkori halászati termelőszövetkezetek, és 1962-ben 100 hektáron kezdte meg a működését - ekkor már ismerték a mesterséges keltetés módszerét a pontynál, ráadásul az Országos Halászati Alapból itt, a Velencei-tónál épült fel az ország legkorszerűbb keltetőháza a hozzátartozó laboratóriummal és a nevelőtavakkal. Előbbiben az amur anyahalból lefejték az ikrát és megtermékenyítették. Egymillió-hatszázezer ikra termékenyült meg összesen, ezeket ún. keltető Zuger-üvegekbe helyezték, melyekből aztán 1.250.000 ivadék kelt ki végül. A szomszédos Velencei-tóba kísérleti jelleggel 1966 őszén és 1968 tavaszán telepítettek 10.000 darab 1,3 kg súlyú amurt.

Antalfi Antal, a növényevő halszaporítás dinnyési atyja, egy krasznodári amuranyával Fotó: Szabó Imre

A dinnyési tógazdaság később a világ egyik halászati oktatóközpontjává lett, hiszen 1969-ben az ENSZ mezőgazdasági és élelmezésügyi szervezetének, a FAO-nak a vezérigazgatóhelyettese és a halászati igazgatója is ellátogatott ide, de a Föld különböző országaiból is jöttek tanulni Dinnyésre a halászati szakemberek.

Álljon itt egy gyakorlati szakember, Fekete Tamás véleménye erről a telepítésről: „Nem volt átgondolt az amur, a busa betelepítése sem. Lebonszájosította, kiszárította a nádasokat, eltűntek a tó nádasára jellemző lengések."

Az ikra lefejése az anyahalból

De az elméleti szakemberek, hidrobiológusok sem üdvözölték: „A betelepített halállomány nem úgy fejlődött, ahogy elképzelték, egyes halfajok a többi kárára nőttek vagy szaporodtak. Ha például a tó hínártársulását nagyszámú amur betelepítésével kiírtjuk, a fennmaradó, illetve az ürülékkel visszajutó tápanyagokat az algák fogják hasznosítani, s oly mértékben szaporodnak el, hogy a korábban hínáros tó elalgásodhat. Az algatömeg kiszűrésére egy másik halfaj, a fehér busa telepíthető be. Ez növelheti a halhúshozamot (harminckilós busák már nagy számban fordulnak elő), de számolni kell azzal is, hogy megváltoztathatja a vízi élet egyik alapját jelentő algaállomány összetételét, amikor is a kiszűrt nagyobb fajok helyett rendszertanilag más, kisebb fajok szaporodnak el, és ez előre nem látható további változásokat okozhat. A busa fogyasztja az állati planktont, így a ponty vetélytársává lehet".

Nos, ez az utóbbi nyilatkozat évtizedekkel ezelőtt hangzott el, ám mára kézzel foghatóan igazzá lett. A tó biológiai problémáival foglalkozni kell, mert egy-két év és borul a kényes egyensúly, amihez nemcsak a halfajok telepítése, a rossz szemléletű halgazdálkodás, de a korábbi évtizedek eltorzult gondolkodású tómodernizálási akciói (betonozás) is hozzájárultak.