Elsősorban a magyar hangszereket gyűjti a fehérvári Mihály György

A sípok között van kisdobos- és úttörő-, sőt játékvezetői síp is, mert ahogy a gyűjtő mondja, minden, ami hangot képes kiadni, az hangszer. Az persze más kérdés, hogy mire használjuk. Amit az alagsorban látok, csak kisebb része annak a hatalmas gyűjteménynek, amely Mihály György szolfézstanár, karvezető több mint húsz-éves gyűjtőmunkájának az eredménye. A hangszerek nagy része természetesen dobozban van, így láthatatlan.

– Általános iskolás koromtól kezdve tanultam zenét, eredetileg klarinétosnak készültem. Ennek okán Veszprémbe jártam zeneművészeti szakközépiskolába, majd Pécsre egyetemre, ahol énektanári diplomát szereztem. A klarinét mellett zongorázni és harmonikázni is tanultam. A hangszerek iránti érdeklődésem általános iskolás koromban kezdődött, 12–13 évesen már gyűjtögettem furulyákat. Középiskolás koromban, a 80-as években tűnt fel, hogy Magyarországon nincs hangszergyártás – kezdte Mihály György. Piacokon, bolhapiacokon, később az internet megjelenésével már a világhálón kutakodott régi, kifejezetten magyar gyártású hangszerek iránt, amelyeket persze meg is vásárolt. Közben felfedezte, hogy az 1848-as szabadságharc és a második világháború közötti száz év volt a magyar hangszergyártás virágkora. Csak a második világháborút követően sorvadtak el azok a gyárak, kisebb műhelyek, amelyekben világhírű darabok is készültek. Nemcsak jó minőségben, de olyan megoldásokkal dolgoztak a hangszerkészítő mesterek, amelyeket más, világhírű hangszereknél is alkalmaztak aztán. A Bösendorfer zongorában például a mai napi vannak magyar szabadalmú alkotóelemek.

– Idővel aztán – főleg a 18 éve általam vezetett népdalkör hatására – egyre közelebb került hozzám a népzene, ezért a figyelmem a népi hangszerek felé fordult. Mára több mint száz van belőlük a gyűjteményben. Egy idő után rájöttem, igazából nincsenek kifejezetten magyar népi hangszerek, csak népi hangszerek vannak, mert példának okáért a citerát, a furulyát is használják máshol a világon, a tekerőlantnak pedig Franciaországban sokkal nagyobb kultusza van, mint nálunk – mondta el a gyűjtő.

A gyűjtemény egyébként egészen pontosan 644 darab ból áll, ezek nagy része ma is megszólaltatható, bár nem ez a fő szempont a beszerzésnél, hanem az, hogy valamilyen szempontból különleges legyen és illeszkedjen a gyűjteménybe. Mihály György minden egyes hangszere – a számítógépes nyilvántartás mellett – megvan a fejében is, így tudja, hogy ha lát valamit, érdemes-e vele foglalkoznia. És természetesen minden egyes darabnak tudja a beszerzési dátumát, a gyártásának évét, helyét, a gyártó nevét, sőt a hozzá tartozó történetet is, amennyiben az kideríthető. Kedvenc darabja egy bukszusfa klarinét. A több mint két évszázada Pozsonyban, Wacha Albert műhelyében készült darabon többször játszott is zenekari fellépések alkalmával. A legdrágábban vásárolt hangszere egy Schunda József budapesti hangszerkészítő műhelyében készült klarinét, a legrégebbiek pedig a 3–4. századból származó kis bronzcsengők. A gyűjtemény leghatalmasabb darabja a budavári Mátyás-templom régi orgonájának egy alkatrésze, amelyet még a háború előtt szereltek be, majd a 80-as években történt felújítás során vették ki. Az egyik legnagyobb meglepetésvásárlása egy fa kereplő volt, amelyre az interneten bukkant. Gondolta, megér pár ezer forintot. Csak az nem derült ki sem a leírásból, sem a fotókból, hogy egy hatalmas, kétszemélyes hangszerről van szó, így eléggé meglepődött, amikor a postás a vártnál jóval nagyobb csomaggal csengetett be hozzá.

– Ilyen azért ritkán fordul elő – mondta nevetve a gyűjtő. – Zsákbamacskát csak akkor veszek, ha nem kerül sokba. Az esetek többségében tisztában vagyok a kinézett darabbal, illetve annak értékével. Egyszer jártam úgy, hogy sem én, sem az el-adó nem volt egészen tisztában ezzel, így jutottam hozzá egy igen drága, Bécsben készült fuvolához igen jutányos áron.

A hangszerek persze időnként elhagyják az alagsori otthonukat.

– Néhány éve, főleg Fehérváron, kiállításokat is rendezek belőlük. Két olyan nagy volt eddig a Köfém Művelődési Házban, ahol mintegy 400 hangszert mutattam meg a nyilvánosságnak. Csinálok kisebb, tematikus tárlatokat, például furulya, fúvószenekari vagy magyar népi hangszerkiállításokat, de eljárok nyaranta gyermektáborokba is, sőt tartok bemutatót óvodásoknak a fehérvári zeneiskolában.

Az is előfordult már, hogy az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tőle kapott kölcsön kereplőt vagy madársípot egy-egy darab előadásához, mert ilyen apró hangszereket, amelyekre ritkán van szükség, nem tartanak.

Mihály György azt is el-árulta, nagy vágya, hogy a városban legyen egy olyan állandó kiállítóhely, ahol otthonra lelhetnének az általa gyűjtött kincsek, amelyek nemcsak az ő gyűjtőmunkáját dicsérik, de Székesfehérvár dicsőségére is válhatnának.