Ha a sziklák mesélni tudnának – Szárhegyen lehet a Seuso-készlet lelőhelye

Nem új keletű történet, hogy kincset találtak, illetve keresnek ezen a helyen és a hegyvonulat csatlakozó részén, a Polgárdi felé húzódó Somlyó-hegyen. Igaz, a legelső 1878-ban a szerencsének köszönhető, amikor egy kiszáradt szilvafa gyökerének kiásása közben kerültek elő a földből a szétnyitható ezüstállvány töredékei Molnár János szőlősgazda szárhegyi birtokán. Ebből állt össze a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében őrzött quadripus.

Régészettörténeti források szerint gróf Batthyány Géza bánya- és földbirtokos irányításával 1881-ben végeztek ásatásokat a Somlyó-hegyen. A tudománypártolásáról ismert főnemes értékes leletekre bukkant: épületromokra, sziklasírokra és egy nagyobb temetőre. A különböző korokból származó tárgyi leletek és ékszerek között ezüsttálakat találtak egy sziklasírban. Az ásatási szemlén résztvevő Hampel József régész viszont azon meglepetésének adott hangot, hogy szórványosan római kori téglák is feltűntek neki a középkorinak vélt épületfalak mellett.

Megerősítő egyéb leletek híján ezt a területen átvezető római út közelségével magyarázta, viszont feltételezte, hogy az ásatások folytatásával római épületmaradványok kerülhetnek elő. Az ásatás folytatásáról újabb leírás nem ismert, viszont a korabeli oklevelekből kitűnik, a hegy egykor Bökénysomlyónak nevezett fennsíkján már 1083 előtt a Bökény nemzetség monostora állt. Elképzelhető, római kori alapokra épült, mint az újabb megállapítások szerint a fehérvári királyi bazilika. Míg az utóbbi kutatása és bizonyítása lehetséges, a Somlyó-hegyen a 20. század elején még álló romok teljesen megsemmisültek a bányamunkálatok előrehaladtával.

A szárhegyi kutatási krónika az elmúlt évtizedekben újabb fejezettel bővült, az ösztönzést erre főként a Seuso-kincs adta. A késő római kori ezüstkészlet ismert darabjait a szárhegyi Borbély-pincében rejtette a kincset megtaláló, 1980-ban meggyilkolt Sümegh József. Sümegh ismerősi/baráti köréből többen az ezüsttárgyak lelőhelyét egy szárhegyi alagúthoz/bánya- vagy pincejárathoz, nagyobb üreghez kötik. Az első hivatalos, 1990-es évek elején munkagéppel végzett kutatások nyomairól a Borbély-pince mellett emelkedő, sűrűn benőtt földhalmok „árulkodtak”. Felbukkantak a környéken kincsvadászok, gyűjtők is. Volt, aki titokban kutatott, de akadt olyan is, aki engedélyért folyamodott a közeli település elöljáróságához.

Állampolgári bejelentések és különböző tanúktól kapott információk alapján kutattak a Szárhegyen az Országos Rendőr-főkapitányság műkincses nyomozói és a korábbi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a Seuso-kinccsel foglalkozó szakemberei. Régészekkel és geofizikai szakemberekkel együtt műszerekkel vizsgálták át egy a hegyoldalban, a kőbányához közel található telket, s markolóval hat méteres mélységig kiásattak egy 20 x 20 négyzetméteres területet 2000-ben. Mindhiába, a megjelölt helyen nem találták a Seuso-kincs újabb, elrejtett tárgyait.

Az ezüstkészlet feltételezett szárhegyi lelőhelyének környezetében végzett korábbi és jelenlegi kutatások egyik kezdeményezője Dézsy Zoltán, A Seuso-kincsek rejtélye és a Seuso II. dokumentumfilmek rendezője. Tavaly egy beomlott pince feltárását, míg április végén, a területen végzett talajradaros kutatásokat irányította.

A Seuso-ügy további feldolgozására készülő rendező lapunknak elmondta, hogy filmének bemutatói után sok új érdekes és elgondolkodtató információval keresték meg. Ezek az információk többnyire elfeledett pincékről, feltételezett bányaalagutakról szóltak. A Seuso-ügy lelkes civil kutatói olyan feltevéseket is megosztottak vele, amelyeket fontosnak tart a gyakorlatban is ellenőrizni.

Az egyik konkrét esetről a következőket tudtuk meg tőle: „Bodnár Tamás Sopronból keresett meg azzal a kezdeményezéssel, hogy érdemes lenne talajradarral megvizsgálni a kőszárhegyi domboldal bizonyos részét, pontosabban két pontját. Az egyik területen évekkel ezelőtt beszakadt a traktor kereke alatt a talaj. A másik információ arról szólt, hogy a hatvanas évek végén kőszárhegyi gyerekek bemásztak egy alagútba (!), s kb. 30 métert haladtak, majd visszafordultak, mivel nem volt megfelelő lámpájuk. Emlékeik szerint az alagút fala kormos volt. A gyerekek később nem tértek ide vissza, a lejáratot benőtte a növényzet. Ez az alagút akár az elfeledett római kori bánya része is lehetett. A filmemben pedig ketten is beszéltek alagútról: Havasi Péter és S. Katika.

Az információk pontosítása, az ingatlantulajdonosokkal történt egyeztetés után egy napunk volt a terület felmérésére. Két dolgot rögtön megállapíthattunk: az egyik, hogy egy nap nagyon kevés a kutatáshoz, a másik pedig az, hogy a traktor kereke azért süppedhetett be, mert földalatti vízér lazíthatta fel a talajt. Az 1960-as évek egykori gyermekeinek, akik ma már idősebb emberek, egyelőre nem sikerült pontosan behatárolni az említett alagút helyszínét. Márpedig a szárhegyi domboldal hatalmas. Az információk további pontosítása, riportalanyaim emlékeinek felfrissítése után a nyár során ismét nekilátunk a kutatásnak.”

Az archeológiai kutatásokat évek óta szorgalmazó Dénes József régész, lelőhelyvédelmi szakértő június 8-án terepszemlét tett a Szárhegyen. Helyszíni szemléjének főként az volt a célja, hogy alaposan megfigyelje az ott látható, a Seuso-kincs lelőhelyének további kutatása szempontjából figyelmet érdemlő terep- és természeti jelenségeket. A terület bejárását a Seuso-rejtély szempontjából fontos bűnügyi helyszín, az egykori Borbély-pince külső megszemlélésével zárta, amikor a pincétől kb. 20 méterre a lezúduló esővíz által letarolt kukoricaföldön egy jelentősebb méretű beszakadásra lett figyelmes. Mint beszámolt róla, a gödör ottléte alatt is tovább szakadt. A felszínen látott talajrepedésekből arra következtet, hogy egy komolyabb földalatti üreg vagy járat lehet.

A titokzatos beszakadások keletkezése a Borbély-pincével határos földterületen nem először fordul elő. Móré Erzsébet a Fejér Megyei Hírlapban 2010-ben megjelent Rejtély – titokzatos lyuk tátong a szántóföldön című írása is egy Borbély-pince melletti beszakadásról szólt. Dénes József minapi terepbejárásakor tett „felfedezése” is alaposabb vizsgálatot sürget. Bár a Dézsy Zoltán által említett műszeres kutatás földalatti vízátfolyót, vízeret rögzített, azt is vizsgálni kellene, hogy a több helyen történt beszakadás utalhat-e egy korábbi elágazó járatrendszerre, vagy csak a jelentősebb esőzést követően – mint most több napja – a talaj meglazulását kísérő geológiai jelenségről van szó.