Bunker a város szélén – Székesfehérvár egy nukleáris támadás esetén

A 2010-es évek elejéig még némi gyanúra adhatott volna okot a házikó mögött, a telek hátsó felében, a lombok közül kimagasló URH-antenna. Mára azonban azt is elbontották. Maradt a szemet pihentető, dús lombú, bokros-fás növényzet látványa a kert hátsó felében, ami azonban nem szabad, hogy bárkit is romantikus gondolatokra csábítson: ez ugyanis álca. A növényfal mögé belépve tárul fel a keskeny, jól védhető, kibetonozott ösvény: a bunkerbe vezető kapu.

Városi vezetési pont

Lapunkat, és ezzel együtt olvasóinkat alvilági terepbejárásunkon, ha nem is Vergilius, de Nagy Lajos tűzoltó alezredes, polgári védelmi főfelügyelő kalauzolta.

A terület az építés idején még a városszélre esett, csak a temető volt meg mellette már akkor is. Az épület városi vezetési pontnak épült. A hidegháborús időszakban, az 1960-as években az ország jelentős városaiban és közigazgatási központjaiban, gazdasági csomópontjaiban, amelyek az akkori védelmi doktrína szerint nukleáris támadással veszélyeztetettek voltak, mindenütt ilyen vezetési pontokat építettek ki. Korabeli mércével mérve a beléptetési feltételek igen szigorúak voltak: csak nyílt paranccsal, vagy egyéb speciális engedéllyel lehetett bejutni. A földfelszíni épületrészeket raktározásra használták, bennük híradós szobát is kialakítottak, míg az utcáról látható ház gondnoki lakásként funkcionált.

A föld alatti beépített terület nagyjából 240 négyzetméter alapterületű, amelyből az utca felől, a fásításnak köszönhetően semmit sem lehetett érzékelni. Az évek során az extra biztonsági berendezéseket és az antennákat leszerelték, a bunker fölötti fákkal és bokrokkal borított dombon azonban a sűrű rejtekében máig megbújik a három egykori vészkijárat és a levegőztető rendszer kürtője.

Gáztömör ajtók

A bunkert nukleáris csapás elviselésére tervezték, így központi jelentőségű volt, hogy a külvilágtól elzárva is a lehető leghosszabb ideig üzemképes maradjon. Ehhez energiát kellett raktározni odalent, ami a 60-as évek nyelvén gázolajtartályokat és akkumulátorokat jelentett. Rögtön a bunker bejáratánál balra, a falon ezért egy gázolajcsap kapott helyet, amelyet kinyitva a föld alatti tartályok a lehető legrövidebb idő alatt feltölthetőek voltak. A tekintélyes vasajtót, amelyen át a bunker előterébe léphet a látogató, nem csupán extrém mechanikai hatások elviselésére tervezték, hanem gáztömörnek is – amit köznapi nyelven légmentesnek mondhatnánk. Erre a benti túlnyomás biztosítása érdekében volt szükség. A minimális túlnyomás volt ugyanis a garancia arra, hogy ha valahol netán rés keletkezik: a levegő a bunkerből kifelé áramoljon, ne befelé – elejét véve így a mérgező gázok bejutásának.

A bejárat környéki zsiliprendszer persze több gáztömör, azaz gáz- és robbanásbiztos ajtó egymásutánját jelenti – két mérőponttal és egy zuhanyzóval. Képzeljük el: sugárvédelmi ruházatban külső járőrözésből tér vissza épp a felderítő, akit a fogadók mérőműszerrel várnak. Ha az értékei rendben vannak, beléphet az utolsó gáztömör ajtón a bunker belső terébe. Ha azonban a mérés sugárszennyezést mutat, balra át kell haladnia a zuhanyzón. Ott a szennyezett ruházatát egy speciális tárolóba helyezi, majd lezuhanyozik, átöltözik és továbbhalad a második mérőponthoz.

Ha minden rendben, beléphet, ha nem: vissza a zuhanyzóba. Szerencsére a valóságban a beléptető zsilipnél soha senkinek sem kellett balra fordulnia. A bunker áramellátása háromszintű volt. Egyrészt csatlakozott a városi hálózatra, amelyről vész esetén leválasztva a szintén 220 voltot biztosító aggregátorra lehetett volna átállni. Ha elfogyott volna a gázolaj is, az utolsó tartalék a 24 voltos akkumulátoros rendszer lett volna, amelyhez külön lámpa- és vezetékrendszert is kiépítettek a bunker mennyezetén. A feszültségábrázolás filmekből ismert képe, ahogyan az izzó a plafonon pislákolva kialszik, és azzal párhuzamosan, zümmögve és haloványabban, a vészrendszer lép működésbe.

Ma is pöccre indul

Látogatásunkkor azonban a 220-as izzók vidáman ontották a fényt, katasztrófavédő vezetőnk, Nagy Lajos pedig egy rövid folyosószakaszon jobbra fordulva a bunker szívébe, a kiértékelő szobába vezetett minket. Ebből a föld alatti világban tágasnak mondható helyiségből irányították volna Székesfehérvárt – mármint azt, ami a különleges esemény után megmaradt volna belőle – a város lemenekített vezetői, akik között a protokoll szerint helyet kapott volna minden olyan szakterület, amelyre az esetleges védekezésben valamilyen feladat hárult volna. Vezetőjük annak idején a tanácselnök (a mai polgármester) lett volna.

A kiértékelő szobába belépve a jobb oldal falfelületet teljes egészébe elfoglalja egy hatalmas várostérkép, amely a térképgyűjtők álma, de egyúttal becses műemlék is: ugyanis egyedileg, kézzel és pauszra rajzolta az egykori térképész. A közel 5 négyzetméteres ritkaságnak azonban a föld alatti nyirkos levegő láthatóan nem tesz jót. A bunkerban 2011 óta, immár 7 éve nincs fűtés, így a szinte érintetlenül otthagyott berendezési és használati tárgyak, ipari műemléknek számító gépészeti elemek, bútorok és egyéb relikviák – beavatkozás híján – lassan elenyésznek. A helyiségben egyébként jelenleg a térképen kívül csupán körberendezett székek és asztalok találhatók, amelyeket, a padlóhoz hasonlóan, nyálkás nyirkosság borít.

A kiértékelő szobából nyílik egyik irányba a titkos ügykezelés számára kialakított kis kuckó, a másikba pedig a parancsnoki szoba, ahol egy priccs, egy íróasztal és néhány telefonkészülék található, illetve régi nyílt parancsok és jegyzőkönyvek. A bunkerban található három vészkijárat egyike is a parancsnoki szobából vezet a gáztömör vasajtóval lezárt kürtőn keresztül a külvilágba. Az íróasztal melletti állványon ősrégi Orion erősítő, mellette szénmikrofon – Nagy Lajos odalépett, bekapcsolta, mire felbúgtak a bunker hangfalai. A rendszer még most is pöccre indul.

Az összességében 25-30 főre tervezett bunkerben csak egyharmadnyira tervezték a fekvőhelyek számát: a bentlakók 3 műszakban aludtak volna. Takarékoskodni kellett a hellyel, de általában mindennel: a villannyal, az élelemmel és a vízzel is – mint egy tengeralattjárón. Vagy mint újabban a Föld nevű bolygón is. Kár volna veszni hagyni a múltnak ezt a kis darabkáját.