a soponyai gyülekezet vendége volt

2019.06.01. 20:00

Istenről, radírról és a sajtó szabadságáról a felvidéki püspökkel

Az egyházi elöljáró vallja, minden magyar gyereknek magyar iskolában a helye, hiszen ha szlovák nyelvű iskolába íratják őket, ott a radírral íródott szlovák történelemmel etetnék őket. A püspök számtalan nyelven beszél. Sokszor megkérdezik tőle nyugat-európaiak, hogy mi újság a magyar sajtószabadsággal. Válaszán rendre csak bámulnak a saját sajtótermékeiktől előítéletes kérdezők.

Majer Tamás

Fazekas László szerint a felvidéki magyar gyermekeknek magyar iskolában a helyük, így maradhat meg kapcsolatuk a nemzethez. Másképp félművelt emberekké válnak! Fotó: Nagy Norbert

Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a soponyai gyülekezet vendége volt. A falu lelkésze, Kovács Csiba Krisztina révkomáromi vagy észak-komáromi. Hagyjuk ezt: komáromi! Fazekas László komáromi lelkész is. Innen a szoros kapcsolat.

– Ez a város mégiscsak egy! – kezdtük egy csapásra interjúnkat a püspökkel. – Úgy gondolom, a polgárokban is ez tudatosul, Komárom az mégiscsak egy város – húzta alá.

Püspökségi területe Pozsonytól Tiszacsernyőig, az ukrán határig terjed, ez egy 40-50 kilométer széles sáv, a Felvidék magyarlakta része. Hét magyar és két szlovák egyházmegyét irányít. Elmondta, a szlovákok és a magyarok többsége is katolikus. A szlovákok között van 370 ezer evangélikus, lutheránus. A reformátusok körülbelül 100 ezren vannak. 462 ezerre tehető a felvidéki magyarok száma.

Mit tapasztal, mennyire fontos ma a magyarok számára, hogy gyermekeiket magyar iskolába írassák, hogy a magyar kultúrában nevelődjenek?

– No, ez egy érdekes probléma. Ez a fizika törvényeihez hasonlóan működik. Református módon mondva, teher alatt nő a pálma, vagy azt is mondhatom, akció reakciót szül. Amikor éreztük a nagyobb elnyomást és az állam azon törekvését, hogy bennünket lenyomjon, mindenkit arra kényszerítsen, hogy a szlovák nyelvet használja, szlovák iskolába írassa a gyerekét, akkor mindig elindult a magyar társadalomban egy folyamat: mindennek ellenállni! Amikor viszont könnyebb a sors – mint például most –, amikor nem rugdosnak bennünket – mert a magyar és a szlovák kormány között jó a kapcsolat –, most kell nagyon odafigyelni, mert ilyenkor könnyelművé válik az ember. Azt mondja mindenki, hogy jól élünk, jól vagyunk, mindenünk megvan, nincs miért harcolni. Viszont azért lépten-nyomon érezzük, a szlovák kormányban megvan az a törekvés, hogy homogén nemzetet alakítson ki, és megvan a történelem átírásának hajlama is. Bekebelezik a magyar történelmi eseményeket.

Mondana példát?

– A rozgonyi csata. Károly Róbert legyőzte az oligarchák túlerőben levő seregét. Ezt évről évre lejátsszák Kassa mellett. Szlovákok játsszák le, mert hát Szlovákia területén volt… Kvázi szlovák csata. Múltkor láttam Rimajánosiban, a kultúrházban a falon egy plakátszerű valamit. Nézem, az van rá felírva, „a szlovák föld uralkodói és elnökei”. Szamótól kezdve Szvatoplukon keresztül Géza, István és a többi Árpád-házi király! Béla úgy van írva, hogy Belo, András mint Ondrej. Így, végig egészen Ferenc Józsefig, sőt IV. Károlyig. Utána vonallal elválasztva Masaryk, Beneš, Hácha, jönnek a szlovák/csehszlovák államelnökök, Václav Havel is benne van, Michal Kováč és Gašparovič is. Nem azt adják az emberek elé, hogy: „emberek, mi csak ekkortól létezünk, azelőtt itt magyar föld volt”. Azért nem, mert ez nem felel meg nemzeti elképzelésüknek, ezt ki akarják radírozni. A történelemtanításuk is ezt mutatja. Mikor Szvatoplukot kinevezik királlyá! Szobrot állítanak neki mint az első szlovák királynak! Ezek eszement dolgok. Valamirevaló történész ezzel nem tud kiegyezni.

Fazekas László szerint a felvidéki magyar gyermekeknek magyar iskolában a helyük, így maradhat meg kapcsolatuk a nemzethez. Másképp
félművelt emberekké válnak! Fotó: Nagy Norbert

 

– Ha a gyermekek szlovák iskolába kerülnek, akkor ott is ezzel etetik őket. Mi azt mondjuk, ha egy gyerek ebben az életben el akar érni valamit anyagilag vagy professzióban, azt igenis meg tudja csinálni magyarként is. Viszont ha szlovák vonalon indul el, akkor elveszíti a magyar kultúrához való kapcsolódását, elveszíti a magyar történelem ismeretét, a magyar irodalom ismeretét, a szlovákba pedig nem tud beilleszkedni, azt nem tanulja meg. Nyugodtan kijelenthetem, hogy félművelt emberekké válnak. Ezért vagyunk mi azon, hogy minden gyerek magyar iskolába való! Ahogy én meg tudtam tanulni a szlovák nyelvet meg a cseh nyelvet, a latint, hébert, görögöt, németet, angolt, más is meg tudja tanulni. Azt az egy szlovák nyelvet simán megtanulja egy magyar gyerek, ha odafigyel. Ha magyar iskolába jár, megmarad a kapcsolata a nemzetéhez, a gyökereihez.

Említette, most jobb a két ország közötti kapcsolat. Prosperál a visegrádi együttműködés. Mennyire fontos téma Szlovákiában a bevándorlás?

– Ez nemigen téma Szlovákiában. A migránstéma jelen van a politikában, de nincs alkalomról alkalomra felemlegetve. Magyarországon, mivel itt kerítést kellett húzni a határra – amibe anyagiakat kellett invesztálni –, sokkal élesebben előjön ez a kérdés. Magyarország betartotta az egyezményeket, köztük a schengeni egyezményt, ennek ellenére ütve van az Európai Unió felől. Ez abszurd dolog. Szlovákiában mi tárgyaltunk erről a legfelsőbb egyházi vezetők tanácskozásán is. Amiről hivatalosan tudok: Szlovákiában 126 migráns kért letelepedési engedélyt, közülük 85-en kapták meg, de egyikőjük sem maradt az országban. Amint megkapták a papírokat, elmentek nyugatra.

– A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerkesztője volt Udo Ulfkotte, két éve hunyt el, 56 évesen. Van egy magyarul is megjelent könyve – a Menekült­ipar –, amelyben világosan leírja a helyzetet. Éppen azért tették ki a megnevezett újságtól, mert megírta a valóságot. Vannak nyugatiak, akik azt mondják, Magyarországon nincs sajtószabadság. Tőlem többször megkérdezték: „Szabad Magyarországon Orbánt kritizálni?” Hogyne, nagyon sok sajtóorgánum csinálja ezt, felelem erre. Majd ha visszakérdezek, hogy honnan veszik azt, miszerint Magyarországon nincs sajtószabadság, azt szokták válaszolni, őnáluk minden lap ezt írja! Nem gondolnak arra – kérdezem őket újra –, hogy ha minden lap ezt írja, akkor van a háttérben valami, hogy akkor ez egy felülről irányított dolog,

és talán éppen önöknél nincs sajtószabadság…

– A bevándorlás mesterségesen kimunkált politikai akció, aminek biztosan megvan a háttere, és megvannak azok, akik a háttérben állnak; én így látom. Németország meghívót adott a migránsoknak. Tudjuk, hogy szükségük van az erős, munkaképes emberekre. Alacsony a születések száma, és a német férfiak nem végzik el azt a munkát, amit a bevándorlók elvégeznek, erről is tudunk. Hogy a háttérben még mi áll? Az európai intelligenciaszint csökkentése? Feltételezhető, hogy ez is. A bevándorlók nem annyira tanultak, képzettek, mint az európai emberek. Nyilvánvaló, hogy nehezebb volna elbánni egy magas intelligenciájú Európával, mint egy alacsonyabb intelligenciájúval. Mindenképpen nagyon furcsa az, hogy ez Európai Unió áthágja a saját törvényeit, és azt a tagját üti, amelyik betartja őket.

Teher alatt nő a pálma. Mit gondol, a jelenlegi történelmi helyzet kihívásai által erősödhet-e a keresztyénség?

– Isten sokszor használt idegen népeket ostorként az ő népének helyrerázására. Vegyük csak Izrael népét és a babiloni fogságot. Előtte jólét volt, minden rendben volt, hm, nem kellett az Isten. Jeremiás próféta kiáll, összetör két agyagkorsót, és azt mondja, így fog titeket szétszórni Isten, mert jön északról egy erős nép! Krisztus előtt 623-ban Babilónia független tartománnyá válik, erős országgá lesz, majd 597-ben fogságra viszi Izráel népét. A nép nyomorgatójává válik, de csak azért, hogy bebizonyítsa Isten azt: „Én vagyok, ébredjetek már föl!”

– Most hasonlót élhetünk meg. Nem tudom, hogy megállítható-e egyáltalán ez a vonulat, de ha mi ehhez hittel állunk hozzá, ha arra tekintünk, hogy Isten mit akar elintézni az életünkben, akkor lehet ennek olyan pozitívuma, hogy a keresztyénség felébred, megerősödik, és egyre többen keresik Istent. Jó lenne hálát adni Istennek azért, hogy szabadon gondolkodhatunk, tevékenykedhetünk, alkothatunk, összejöhetünk, a templomokban hangzik az Ige, megünnepelhetjük ünnepeinket, betevő falatunk is van, ruházatunk is van! Van miért hálát adunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!