Káin és Ábel: az első gyilkosság – A Biblia szövegét sokféleképp értelmezhetjük

Káin és Hevel – az első gyilkosság története címmel Balázs Gábor, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem általános rektorhelyettese, docense adott elő e héten, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség szabadegyetemén, a Megyei Művelődési Központban.

A lila terem szép számmal összegyűlt hallgatósága már az előadás pontos címét a kivetítőn olvasva tapasztalhatta: ezúttal a Biblia szövegének a szokványostól eltérő változatával találkozik – és valóban. Mint Balázs Gábortól megtudtuk, saját fordítást hozott magával a téma tárgyalásához. Ebben, mint kiderült, egyrészt nem fűzött értelmező kiegészítést a lebegő szöveghelyekhez, másrészt Ábel és Éva nevét fonetikus átiratban adta meg – ami által e tulajdonnevek elsődleges, főnévi jelentései is megmutatkoztak.

– Káin és Ábel nem véletlenül Káin és Hevel, ugyanis épp arról szeretnék ma beszélni, hogy az a történet, amit magyarul ismerünk, nem ugyanaz, mint ami a Bibliában szerepel – vette át a szót az előadó a hallgatóságot köszöntő Neubart István hitközségi elnöktől. A következő dián feltűnő szövegrész első három mondata pedig így futott: „Azután Ádám megismerte a feleségét, Chávát, aki teherbe esett, megszülte Káint és azt mondta: Férfit szereztem J-H-V-H-val! (segítségével) / Fiúgyermeket kaptam J-H-V-H-tól. Majd újból szült: az ő testvérét, Hevelt. Hevel juhpásztor lett, Káin pedig földművelő.”

– Mint látni fogjuk – folytatta az előadó –, a szöveg annyi lehetséges jelentést hordoz magában, hogy úgy tűnik: nem is annyira egy történetünk van, mint inkább szavak sorozatát találjuk a bibliai szövegben. Méghozzá olyan sorozatát, amelyet a mi agyunk rendez el annak megfelelően, hogy miféle válaszokat próbálunk adni az erkölcs alapszabályai és az erőszak eredetére vonatkozó alapvető kérdéseinkre.

Rögtön adódik a kérdés: mit jelent a „megismerte” kifejezés az első versben? A szex eufemisztikus megfogalmazása? Avagy arra utal, hogy a Biblia szerint ez volt az emberiség történelmének első nemi aktusa? – A vallástörténész ilyenkor megvizsgálja a szó összes előfordulását – magyarázta a docens, de mint kiderült, itt az sem vezetett egyértelmű jelentéshez. Ehhez jön még, hogy az Éva nevéül szolgáló „chává” kifejezést a Tóra egy fejezettel korábban, az édenkerti elbeszélésben úgy vezeti le, mint ami minden élő anyjára utal.

Ám a Chává névben az „ősanya” jelentés mellett a „kígyó” jelentés is ott található. Azaz, ha Évát egy kígyó csábítja el, de Éva maga is kígyó, akkor lehetséges, hogy létezett egy olyan őstörténet, amelyben Éva nem csupán az emberiség, de minden élő ősanyjaként szerepelt. Ez esetben az édenkerti leírás az izraelita vallás monoteizmus előtti szakaszából származó mitikus elemeket őrizhetett meg.

Míg Káin nevét a Tóra szövege értelmezi, Hevel (Ábel) neve magyarázat nélkül áll, a szó eredeti jelentésében: „lélegzet – leheletnyi”.

Lehetséges, hogy Ábel neve mindössze életének rövidségére utal.

Miután a Káin és Ábel történetét elbeszélő bibliai szövegrész 16 versét az előadó hasonló alapossággal, az eredetivel egybevetve ismertette, került sor a történet által fölvetett fő kérdések megfogalmazására. Elhangzott: azzal kapcsolatban, hogy Isten miért nem fogadta el Káin áldozatát, az értelmezési hagyomány kezdettől igyekezett kizárni annak lehetőségét, hogy Isten önkényesen járt el.

Mivel azonban a szöveg nem ad magyarázatot egyértelműen a két áldozat értékének különbségére, keletkeztek olyan magyarázó értelmezések is, amelyek szerint az értékkülönbség a fivérek életmódjában, egyéb viszonyaiban rejtőzött.

De a problémának született olyan föloldása is, hogy Káin egyszerűen félreértette a helyzetet: Isten nem értékelően viszonyult a két áldozathoz.

A gyilkosságot elemző tradicionális értelmezések között akad olyan, amelyik Káin tettét szándéktalannak véli, különös tekintettel arra, hogy ez az emberiség történetének első gyilkossága volt. Káin tán nem is tudta, hogy tette milyen következményekkel jár. „Csupán szidással és veréssel akarta tanítani fivérét a földművelésre, ahogy az urak a rabszolgákat szokták” – fogalmaz a híres 19. századi rabbi, Náftáli Cvi Judá Berlin kommentárjában.

Az alapossággal végigvezetett, részletező szövegismertetéssel az előadó kifejezett célja volt, hogy óvatosságra intsen a fordításban olvasott bibliai szövegekkel kapcsolatban. Hiszen, mint mondta, már az eredeti is több értelmezést lehetővé tévő nyitott szöveg, amelynek fordításai így óhatatlanul, szinte minden esetben ferdítések.