Nemzetközi néptáncfesztiválon járt az Alba Regia Táncegyesület

Finnországban, Lahti és Hollola városok nemzetközi néptáncfesztiválján járt nemrég az Alba Regia Táncegyesület. Chifor Lénárd, Mácsár Lilla és Majoros Róbert táncosok tartottak lapunknak élménybeszámolót. Huszonnégy táncos és négy muzsikus utazott északra. A finn esemény egy ugyanolyan CIOFF-fesztivál, mint a székesfehérvári Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál. Az első kinti napon, még a fesztiválprogram előtt a fehérváriak közreműködtek Helsinkiben: díszvendégként léptek fel a Balassi Intézet szervezte 1956-os ünnepségen!

– Főleg Lahtiban voltunk – vágott aztán bele Róbert. – Nagyon nyugodt hely, nem volt nagy forgalom, dugók. Abszolút élhető város. Helsinki, a főváros, hasonlóképp. Hat éve voltunk már itt, ahhoz képest is még jobban átgondolt fesztivál volt a mostani – folyatta. – A finnek is elég gyakran megfordulnak nálunk. Gazdag Béla, aki nagyon sokáig volt az együttesünk vezetője, sokat járt ki hozzájuk, és egyszer csak kint is maradt Finnországban; a családjával együtt. Azóta ott dolgozik. Az ő kapcsolata révén kerültünk oda először. Akkor egy síparadicsomban szállásoltak el bennünket, külön faházakban, szaunával, gyönyörű helyen, nagyon bejött nekünk. Idén, amikor hívtak, azt mondták, egy remek szállodában lakhatnánk… Mi megkértük őket: mi volna, ha mégis inkább megint a faházakba mehetnénk? Végül így is lett. Ott lakott az összes csoport, 6-7 fős házakban. A magunk urai lehettünk esténként: addig hangoskodtunk, ameddig akartunk – mesélt tovább Robi. – Ám egy ilyen külföldi úton a fellépések az elsők. Mindenki tudja, hogy akármeddig tart is a buli, másnap a fellépések szentek – jegyezte meg.

10 napot voltak kint az albás táncosok. Naponta 2-3 alkalommal léptek színpadra.

– Olyan felvonulás, mint ami Székesfehérváron jellemzi a fesztivált, Lahtiban, a város adottságai és az időjárás miatt, nem lehetséges – fogalmazott Lilla. – Bár szerintem ott még, számukra, meleg is volt az idő. A helyiek póló-pulcsiban járkáltak, mi meg már rendesen fáztunk – láttatta velünk

Lilla a vacogtató finn meleget. – A nyitógála után rengeteg iskolában, idősek otthonában, kisebb múzeumokban voltak fellépéseink – mondta el Lilla, hogyan vitték a finn programszervezők házhoz a fesztivált az övéiknek.

Mit gondolnak a finnek a magyarok táncáról?

– Eszelős! – csapta le a kérdést Lénárd. – Nagyon különbözik a mi táncunk. Volt egy közös produkciónk a fesztiválzárón a házigazda finn tánccsoporttal. Nekünk az könnyen tanulható volt, de fordítva, ha ők tanulják a mi táncainkat, legyen az bármelyik a repertoárból, az azért egy picit keményebb dió – érvelt. – Elemi az a hangulat, amit a színpadra viszünk, de ez átjön a fehérvári fesztiválon is, laikusoknak is, legyen az magyar vagy külföldi. Csodálnak, látják a táncunkban az erőt, a külsőst is magával sodorja a lendület, amit a színpadon lát – így Lénárd.

Róbert hozzátette, hogy nagyon nyitottak a finn táncosok. Van egy csoport, amelyik – Gazdag Bélától – évek óta tanulja a magyar táncokat. – Velük együtt előadtuk Béla egy régi székelyföldi koreográfiáját is. Hatalmas élmény volt látni a finn táncosokat, ahogy a mi forgatósainkat táncolták – idézte föl.