Szemléletformálás és egymás segítése a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesületének célja

Mozgássérültek gondolták úgy 1979-ben, hogy egymás segítése, érdekeik érvényesítése és társadalmi beilleszkedésük érdekében összefognak, s egyesületet hoznak létre. Az elnök Horváth Klára lett, aki azóta is vezetője a szervezetnek, és a kezdeteket felidézve azt mondta: meglepően könnyen ment minden, sokan támogatták őket. Akkoriban még jóval kevesebb volt a civil szervezet, könnyebben kitűnhettek. Azzal pedig, hogy elkezdték megmutatni magukat, egyre többen ismerték meg és fogadták el őket. Időközben törekedtek arra, hogy maguk is sok mindent tegyenek, s ne csak várják a segítséget. Tenni pedig egymásért és a saját érdekükben úgy tudnak a legjobban, ha ismerik a jogaikat. Ezért az egyesület a kezdetek óta évente kiad egy Tudnivalók című, 8–10 oldalas kiadványt, amelyben szerepelnek az aktuális jogszabályok, valamint információk az egyesület szolgáltatásairól és a mozgássérültek kedvezményeiről. Ha valaki egy-egy téma kapcsán többet szeretne megtudni, az a fehérvári egyesületi irodához, illetve a településeken működő képviseletekhez fordulhat.

Horváth Klára úgy érzi: sokat tettek azért, hogy a mozgássérült emberek megismerjék a jogaikat és éljenek velük, s ezáltal maguk is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy változzon a körülöttük lévő világ.

Az egyesülettel tudnak például abban segíteni, hogy az adott személynek megítélt ellátás jogos vagy sem. Irodájuk fellebbezéseket is intéz, hiszen jól tudják, hogyan kell értelmezni a jogszabályokat, mit érdemes hangsúlyozni az illetékes bizottság előtt.

Fontos ez a foglalkoztatás kapcsán is. A segédeszközök kiválasztásában, beszerzésében ugyancsak segítenek a hozzájuk fordulóknak.

Az akadálymentesítésért szintén sokat tudnak tenni, legalábbis az érdekeik közvetítése terén. Itt sikert könyvelhetnek el, mert elmondható, hogy mára Székesfehérvár jelentősebb középületei akadálymentesek, s az utakra, a tömegközlekedésre is igaz ugyanez. Az egyesületnél mindig figyelik, mi épül, s ha lehet, fölajánlják segítségüket a tervezésben, hiszen nekik gyakorlati tapasztalatuk van abban, mi, hogyan jó a mozgássérülteknek. Az előre gondolkodás sokszor a kivitelezést is olcsóbbá teheti – véli Horváth Klára, hiszen ami az egyik oldalon többe kerülhet, az mínuszköltség a másikon.

Szintén sikertörténet székhelyük, a Viktória Rehabilitációs Központ létrejötte (amelynek igazgatója egyébként nyár óta már nem Horváth Klára, hanem Takács Ildikó Krisztina). Óriási eredmény, hogy egy egyesület alapított egy ilyen intézményt, amelyet 23 éve működtet. A volt szovjet óvoda helyén kialakított központot pályázatok, támogatások révén tartják fönn, működésükhöz a fehérvári önkormányzat is hozzájárul. Az állam azonban csak a szociális feladatellátást finanszírozza, miközben esetükben rendkívül fontos az egészségügyi rehabilitáció is. Utóbbi szolgáltatásokért – például torna, masszázs – valamennyit tehát fizetni kell – tudtuk meg az elnöktől.

A központ nappali ellátást, támogató szolgálatot s két fajta bentlakásos ellátást biztosít.

Az egyesületnek a támogatások megszerzésében ma nehezebb a dolga, hiszen a cégekhez, vállalatokhoz sokan fordulnak, és nagyon számítanak a személyes kapcsolatok. Szívesen vesznek tehát anyagi, tárgyi hozzájárulást, de azt is, ha több önkéntes ajánlja föl a segítségét.

Horváth Klára úgy fogalmazott: leginkább azt szeretnék, ha minél több mozgássérült érezné át, miért érdemes és fontos hozzájuk tartozni, összefogni. Hiszen minél többen vannak, annál jobban tudják képviselni az érdekeiket. Itt is elkelne természetesen az utánpótlás, jó volna, ha minél több fiatal csatlakozna.

Gallai Ferencné húsz éve vált mozgássérültté egy baleset során.

Egyik lábát combközéptől amputálták, ám ma már ismét magától, bot nélkül, művégtaggal jár. Hosszú út vezetett azonban idáig, mert nehéz volt megtalálni a megfelelő, kényelmes protézist. Az elhelyezkedés viszont szerencsére a baleset után nem sokkal sikerült, mert Gallai Ferencnét ismerősön keresztül hívták a Viktória Központba dolgozni. Azóta is ott van, s már akkor, amikor kezdett, belépett az egyesületbe.

Úgy érzi: nagyon fontos, hogy a mozgássérülteknek, s úgy általában, a sérült embereknek legyen érdekképviseletük. Ezáltal jobban tisztába kerülhetnek azzal, milyen támogatás jár nekik, hogyan válhatnak könnyebbé a napjaik.

– Nekem akkor segített sokat az egyesület, amikor megváltozott a leszázalékolási rendszer, s a szakértői bizottság visszavette az állapotom után járó támogatási összeget. Ekkor fordultam a szervezethez, fellebbeztünk a döntés ellen, és a felülvizsgálatnál végül újra megkaphattam a régi járandóságomat. Illetve, amikor még az egyesülethez tartozott ennek intézése, akkor a lakásátalakítási támogatás megszerzésében is támogattak. Ma is sokat tudunk segíteni abban, hogy felvilágosítjuk a hozzánk fordulókat, s én annak is örülök, ha külön, személyesen megoszthatom más, hasonló sorsúakkal a tapasztalataimat. Ez mindenkinek a hasznára válhat, akárcsak az egyesületi tagság.