Balog Gábor mozigépész vezetett körbe minket a Barátság moziban

Egy gyerekkori emlékét idézte meg Balog Gábor mozigépész, aki többedmagunkat vezetett körbe a székesfehérvári Barátság mozi épületében, betekintést engedve a közönség számára alapvetően elzárt területekre is. Felidézte: korábban gyermekként nézte meg a Csillagok háborúja című filmsorozat első részét, épp ott, ahol most, 2019-ben a bejárás zajlott. Akkoriban öten voltak a moziban, s gyermekként azt hitték, minél közelebb ülnek a vászonhoz, annál jobb lesz az élmény. A hangeffektek két „rozoga” hangszórón át érték el céljukat.

A Barátság mozi kényelmesebb és modernebb formát először 1999-ben öltött, ahogy pedig teltek az évek, kicserélték a székeket, mélyítették a padlózatot, elkészült a dobogó, valamint vászon is érkezett a terembe. A szovjet katonák itt állomásozása idején kezdetben még sima, fehérre meszelt fal szolgált háttérként, arra vetítettek a teremben. Ám mivel a fehérre meszelt fal sem adott jó képet, a katonák végül egy lepedővásznat feszítettek ki a falra a jobb élményért. A most is látható mozivászonhoz hasonlót az 1980-as évek közepén tettek fel, ezen már a képminőség is sokkal jobb volt. Ha pedig a jelenlegi vásznat megvizsgáljuk – amely a nevével ellentétben műanyag, pontosabban vinyl –, láthatjuk, hogy annak oldalai már egy kicsit hajlítottak, homorúak, így növelik a térérzetet és teszik jobbá a film fényvissza­verődését, amelynek köszönhetően maga a vászon is jobban látszik. Közelebbről szemlélve apró lyukak találhatók rajta, amelyek a műanyag mögötti hangfalakból érkező hang jobb áteresztését teszik lehetővé. A moziban fent, oldalt lévő hangfalak minősége a multikéhoz hasonló.

A mozigépészek a gépteremből irányítják a filmeket. A két terem közötti átláthatóságot egy kis ablak segíti, ez azonban üveggel elzárt, ami azt jelenti, a szakemberek láthatják ugyan a filmeket, de hallani nem fogják azokat. Az ugyancsak a gép­teremben található, nyolcvanas években gyártott mozigép mementója annak, milyen eszközön vetítettek a mozigépészek. Ugyanitt retró filmtekercs is található: a filmek régebben ilyen tekercsek formájában érkeztek a moziba. Korábban két mozigép is volt a helyiségben, ugyanis egy tekercsre csupán egy 30-40 perc hosszúságú anyag fért rá, a teljes film nem. Vagyis egy film négy-öt tekercsen érkezett a moziba, a mozigépésznek pedig résen kellett lennie: az adott tekercset a megfelelő helyre kellett felfűznie. Miután elindította az elsőt, a film elkezdett peregni, a szakember számára pedig a vásznon felül egy fekete karika jelezte, mikor kell tekercset váltania. Akkor gyorsan át kellett futnia a másik géphez, s ott is el kellett indítania a filmet – így a nézők számára nem tört meg a mozgókép. Aztán a mozigépész visszaszaladt, jött a hármas tekercs, és így tovább. Persze olyan is előfordult, hogy a gépész rosszul fűzte be a filmeket, és a mozi eleje helyett a vége kezdődött el. Ám miután 2000 környékén már a székesfehérvári plázába is bejött a multi, az öreg filmes gépek elavulttá váltak, helyettük mindent digitálisan kezdtek el vetíteni.

A gépteremben egy nagy projektor is található – név szerint Kriszti –, amelyben egy 2000 wattos lámpa kapott helyet. Ez 5600 kelvinben vetít, vagyis olyan, mintha a nap sugarai „festenék” a vászonra a képet. Veszélyes egy szerkezet: a lámpa, amely előállítja az erős fényt, xenongázzal működik, így üzemeltetése közben olyan káros melléktermékek is létrejönnek, amelyeket el kell szívni a mozigépből. A lámpát védő­ruhában, sisakban, kesztyűben óvatosan kell kicserélni, mert ha szétrobban, az üveg, amiből készült, a xenongáz miatt könnyen beleég a bőrbe. A Barátságban eddig még egyszer sem kellett cserélni az eszközt, szóval a három ott dolgozó mozigépész egyelőre nem döntött arról, kié lesz majd a közelgő felelősség.

Krisztiben, a projektorban egy winchester (merevlemez) is helyet kapott, a szakemberek erre töltik fel a filmeket. A winchestert a rackbe (vagyis egy tárolóba, házba) dugják, ezt követően tudják feltölteni arra a filmeket – egy mozi 2–2,5 óra alatt másolható fel. Az elindításhoz még egy „kulcsra” is szükségük van, ezt – igénylés után – a forgalmazó küldi el nekik, pendrive-ra felmásolva. A kulcsot időzítve kapják meg, ami azt jelenti: egy adott film például december 6-án 20 órától december 31-én 12 óráig vetíthető, lényegében bármennyiszer, ugyanis mennyiségi korlátozás nincs. A lejátszási lehetőséget azonban a megadott határidő előtt és után a gép letiltja, az újbóli vetítéshez ismét meg kell vásárolni a kulcsot.

A mozi lelke a kezelőpanel: ez vezérli a képet, a hangot, s ez teszi lehetővé, hogy gyári filmeket akár egy Blu-ray lejátszóról vagy laptopról is le tudjanak játszani. A mozigépésznek a filmvetítés idején ma már nem feltétlenül kell bent tartózkodnia a gépteremben, ugyanis wifi segítségével ellen­őrizheti, hol tart a film, így könnyen kontrollálja is azt.

A mai gépterem falán szürkéskék ipari „dobozok” és egy trafó is található, ezeket annak idején a szovjet katonák szerelték be – a régi gépek elindításához ugyanis sokkal több elektromos áram kellett. Ezek a régi eszközök ma is működőképesek, de a Barátság mozigépészei nem értenek hozzájuk. Akad azonban egy maroshegyi férfi, aki egykor a Gárdonyi Géza Művelődési Házban vetített, nos, az ő segítségével szeretnék megismerni az eszközt. Ez már csak azért is hasznos volna, mert a pincében lévő film­archívum több tucat olyan tekercset tartalmaz, amelyet ezekkel a gépekkel lehet lejátszani. A filmek között szovjet hagyatékok, de a Macskafogó 35 milliméteres változata is megtalálható. Amellett hogy sok tekercsről nem tudják, pontosan mit tartalmaz.

Az alagsori archívumban egy vágógép is leledzik, amely korábban a vetítőteremben kapott helyet. A vágási folyamat ma már számítógépen megoldható, a gép ezért került a pincébe. A kezelője annak idején felfűzte a filmet, majd a kémlelőnyíláson át képkockánként átfűzte és megfigyelte azt. Amelyik részlet nem kellett, azt a gépen található késes rendszerrel kivágta, a másik két részt pedig – egy hőlégfúvóhoz hasonló rendszer segítségével – összeolvasztotta. Hosszú és fáradságos folyamat volt ez, ráadásul a filmek gyúlékonyak voltak, így a munka elvégzésekor magas fokú koncentráció is szükségeltetett. Az ily módon elkészült filmek az archívumba kerültek – oda, ahol most egy korszak mementói találhatók…