Négy évtized képei Acsa Szücs Imrétől

Az 1956-ban született, székesfehérvári származású Acsa Szücs Imre képzőművész tavaly hunyt el. Viszonylag fiatal volt, így nyilván alkothatott volna még, ám életműve valahogy mégis teljesnek tekinthető – legalábbis erre jutottunk Szűcs Erzsébet művészettörténésszel a tárlat alakuló anyagát nézegetve.

Erzsébet nagyon közel állt a művészhez, ugyanis a testvére, tehát jól ismeri munkásságát és az élettörténetet.

Acsa Szücs Imre autodidaktaként kezdett foglalkozni a képzőművészettel az 1970-es évek végén A Szabadművelődés Házában működő műhelyekben, ahol az Ujházi Péter képzőművész által vezetett szakkörben tanulhatott, őt tartotta a mesterének. Szívesen kísérletezett, alapvetően a grafika felől indult, elsajátítva egyebek mellett a szitanyomást is. A kiállításba belépve rögtön e korszakkal szembesülünk, mindjárt a bejáratnál. Itt látható egy ujjlenyomattal kombinált önarcképsorozat, valamint egy Dosztojevszkijt ábrázoló szitanyomat, s az úgynevezett „gigantográfiák” is megjelennek, amelyek a képi raszterekből, az elemeire bontott hálóból indulnak ki – a művész ugyanis szerette elemekre bontani a látványt. Dosztojevszkij és művei mániákusan érdekelték, az író többször megjelenik a képeken akár portréval, akár idézetekkel, ám egyéb szövegeket is használt a grafikákon. Fontos volt továbbá számára az, hogy ne legyen kommersz, és sokat küzdött azzal, hogy meghatározza ezt a fogalmat. Időközben annyira jól haladt, hogy fölvették a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába, ami nagy szó volt, hiszen kevés olyan alkotó nyert felvételt, akinek nem volt művészdiplomája. Ám Acsa Szücs több országos amatőrkiállításon szerepelt jól, ezért nem volt kétséges az általa produkált színvonal.

A galéria egyik helyiségében kaptak helyet a következő korszak alkotásai a Biblia-térképsorozatból. Acsa Szücs ebbe a témába is legalább annyira beleásta magát, mint Dosztojevszkijbe, s több mint tíz éven keresztül foglalkozott a Könyvek könyvének sajátos értelmezésével, feldolgozásával. A kisebb-nagyobb képeken vagy évgyűrűszerűen, vagy táblázatos formában jelenik meg a Biblia szerkezete. Képei amolyan diagramként értelmezhetőek, megszámolta ugyanis a különböző könyvekben, fejezetekben szereplő sorokat, s a négyzetrácsokban ezek mennyiségének felel meg egy-egy egység. Ez az ábra mindenütt az alap, és ebben az egyes bibliai szereplők, kiválasztott fogalmak feltűnését grafikonszerűen jelezte a táblázatban. Ekkoriban a művészt nagyon foglalkoztatta a különböző felekezetek közötti szembenállás. Ő maga nem kötődött egyházhoz, hanem a teljes egész érdekelte.

Biblia-térképek készültek kézzel merített papírra, vászonra, műanyagra, különböző technikai eljárásokkal játszva.

A galéria másik termében két újabb korszak művei kaptak helyet. Itt nagyon lírai, idillikus, vegyes technikájú – például akvarell, tempera, pasztell – képeket is láthatunk. Ezek már akkor készültek, amikor Acsa Szücs Imre családjával Gárdonyban élt, s gyakori témája volt a Velencei-tó. Illetve, megrendelésre készített portrékat, csendéleteket, mert képzőművészként próbált megélni azután, hogy fehérvári munkahelyei a privatizálás után megszűntek. Ő maga nem mindig tartotta sokra ezeket az alkotásokat, pedig igen hangulatos, nagy rajztudásról árulkodó, szép képek születtek tucatszám. Némelyik különlegessége, hogy a maga által „összekoszolt”, festett papírra készült, ezeken jelennek meg a határozott gesztusokkal fölvitt fénycsíkok, pöttyök.

Utolsó korszaka a „papírfelhőkről” szólt. Azzal kísérletezett, hogyan reagál a merített papír az időjárás viszontagságaira. A maga által merített papírt kint hagyta a kertben, esetleg tett rájuk falevelet, más természetes anyagot, s várt néhány hetet, figyelve, hogyan változik meg az anyag. Az eredmény többnyire sötét felhőszerű, kráteres, érdes felület lett. Valahogy utalva a távolodásra, a befelé fordulásra.

Erzsébet nagyon zárkózott, érzékeny emberként írta le testvérét, akivel beszélgetni sem volt könnyű. Ők sem érintettek mindig mély témákat, művészeti kérdésekről inkább tizenévesként vitatkoztak. Erzsébet kiváló rajztanárain (Ballagó Imre, Áron Nagy Lajos) kívül miatta is lett aztán művészettörténész – mesélte.

Az 1986 óta használt Acsa fölvett művésznév volt, pontos története nem ismert, rákérdezéskor a művész csak sejtelmesen mosolygott egykor. Talán egyrészt vonatkoztatható a szitanyomatra, mert az acsa egyfajta szitakötő, másrészt lehet az ok az, hogy egészen egyszerűen csak a művészeti katalógusok elejére akart kerülni, ezért kellett egy ilyen vezetéknév. Mellé pedig a Szűcsöt is megváltoztatta Szücsre – fejtegette Erzsébet, aki édesanyjuktól elkérte testvére remek önarcképét is a tárlatra.