A fémfagyasztó hangulatai bronzból – Albert György Bodajkon állítja ki műveit

Jól tudom, hogy olyan korán kezdte a pályát, hogy gyakorlatilag szobrásznak született?

Erdélyben, Székelyudvarhely környékén születtem, és senki sem volt művész a családban. Édesapám asztalos volt, igencsak elismert szakember a környéken, pontosan, precízen dolgozott, de műalkotásokat nem készített. Én már 12 éves koromban kapcsolatba kerültem a szobrászattal. Az erdélyi szokások között szerepelt a vidéken élő, tehetséges gyerekek felkutatása. A rajztanárom begyűjtötte a rajzaimat és beküldte Marosvásárhelyre, és ezzel benevezett engem ebbe a tehetségkutató programba. Vásárhelyen, a képzőművészeti és zeneiskolában felvételiztem és be is jutottam. Azóta, vagyis 12 éves korom óta ebben a szakmában vagyok. A képzőművészeti lí­ceum után Bukarestre kerültem, ahol elvégeztem a képzőművészeti főiskolát.

És akkor jött a bronz mint szerelem?

A főiskola után Szatmárnémetibe kerültem és ott dolgoztam. Építettem saját műtermet és szoboröntödét is, ugyanis valamennyi szobrom bronzból készült. Ezt az anyagot találtam a legalkalmasabbnak nekem és a kifejezési módomnak, emellett időtálló és nagyon szép anyag. Kezdetekben készítettem kőből, fából, márványból, acélból is, de elenyésző mennyiségben. Már ötven éve csak bronzzal foglalkozom. Agyagból alakítom ki az elképzelt formát, ahogy a szobrászok általában, és ezt követően erről lehet negatívot venni, akár gipszet önteni, ami után lehet ismét negatívot venni, és aztán elő lehet készíteni mindent az öntéshez.

Merre ment Erdélyből és hogyan került vissza magyar földre?

Szatmárnémetit elhagyva 1987-ben letelepedtem Svájcban, ahol újrakezdtem mindent, vagyis építettem egy másik műtermet és egy másik öntödét. Azóta ott élek, ám két-három éve vettem egy budapesti lakást, gondolván arra, hogy legyen egy menedék az öregkori napjaimra, hiszen meguntam az idegen földön lakást. Szeretnék végérvényesen letelepedni itt, és persze itt akarom folytatni a szobrászatot. A fővárosi lakás természetesen nem alkalmas az alkotásra, ám vásároltam Nagykanizsa mellett egy kúriát, ahol öntöde nem lesz ugyan, de állandó kiállítóterem és egy műhely igen. Ha elkészültem a mintákkal, majd egy másik öntödében kiöntetem.

Bodajkon van most kiállítása még pár hétig, miért pont ez a kisváros ad otthont most a Tékozló fiúnak és a többi szobornak?

Bodajk teljesen véletlenül jött, úgy egy éve megismertem valakit, aki ismert valakit, aki bemutatott valakinek, aki szintén bodajki volt, és így kerültem ide. Közben el kellett hozatnom Svájcból a szobrai­mat, és mivel sok alkotásom várt a szállításra, a fuvar és a tárolás megszervezése is komoly feladat volt. Mindeközben már készült éppen a város a frissen felújított művelődési ház átadására, és talán Wurczinger Lóránt polgármester javaslatára döntöttem úgy, hogy egy időszaki kiállítás erejéig bemutatkozom a fia­tal városban. Megegyeztünk a település vezetésével, és így a felújított közösségi épület nagytermében kiállíthattam a műveim egy részét, miközben az önkormányzat előtt, közterületen állhat most a Tékozló fiú szoborcsoport.

Meddig marad ebben a Fejér megyei városban?

Az itteniek nagyon pozitívan értékelték a munkáimat, de bármilyen kedves is Bodajk, nem a végső állomás, hiszen már ezen az őszön beköltözöm az újudvari kúriába lakni és dolgozni. Az itt kiállított 45 alkotásom és a többi is mind az új otthonomban lesz, ahol állandó kiállítást rendezek belőlük, és persze abban is reménykedem, hogy közben tudom értékesíteni az alkotásaim egy részét, hiszen egyik szobrász sem akar kifejezetten raktárra dolgozni. Nagy várakozással nézek szembe az új hellyel, hiszen új benyomásokat, más ötleteket szül. Nem állhatunk meg egy témakörnél, mert ahogy az ember élményekkel gazdagodik, úgy a galéria is.