Egy osztály színes emlékei – Hatvanadik érettségi évfordulót ünnepeltek az egykori Telekisek

Ez utóbbi név szerint a Teleki Blanka Leánygimnázium, s történetünk idején az 1950-es évek végén járunk. Laky László 1954-ben szerezte meg tanári képesítését, ezt követően, 1956-ban kezdett el hivatásában „praktizálni”. Első osztályát kapta meg ebben az évben, harmincnyolc hölgyet, akiknek aztán a többeket megosztó reál tantárgyakat oktatta.

– Hogyan lehetett kémiát tanítani? Hogyan? – fakad ki egyik tanítványa, miközben egy kupica pálinkával a kezében áll társaságunkban. A helyszín immár a Nagyszombati út, az időpont pedig szeptember 4., péntek, amikor is a tanár úr és a tanítványok hatvanadik érettségi évfordulójukat ünnepelték közösen egy családi ház udvarán. Öt éve szolgál ez már helyszínként.

– A kémiát nem szerettük, de a tanár urat annál inkább! – teszik hozzá gyorsan többen is még az előző gondolathoz. – Aztán később biológiát is oktatott nekünk, na, azt már egy fokkal jobban kedveltük! – állították a hölgyek. Ez azonban a tanár úr esetében fordítva működött: ő a biológia helyett a kémiát részesítette előnyben. De azért jól kijöttek egymással. Mármint a pedagógus és a tanítványok.

– Azért voltunk mindannyian szerelmesek belé, mert nagyon jó volt a humora. Persze most is az – jelenti ki az egyik pillanatban Balogh Jánosné, a mostani találkozó egyik fő szervezője. Tőle tudjuk: az 50. évforduló óta minden évben összegyűlnek, hogy közösen emlékezzenek a hatvan évvel ezelőtti történésekre, s hogy megosszák egymással, mi történt a másikkal a legutóbbi találkozó óta.

Ráadásul a 4. D osztálynak azóta is van egy „naplója”, amelybe a házigazda, fő szervező által mindenki bekerül, aki az adott évben részt vett a találkozón. Ebbe fényképes és egyéb, írásos emlékek is kerülnek – még azt is feljegyzik, milyen finomságot fogyasztottak el évről évre az egyes alkalmakon! Az idei évben szarvaspörkölt volt a menü, amely mellé nokedli és burgonya, valamint vegyes zöldség dukált. Süteményről mindenki maga gondoskodott, ki édeset, ki sósat készített és szállított a helyszínre – tudtuk meg Bujdosóné Serényi Máriától, aki „kisinasként” serénykedett a napsütéses udvaron.

Összesen harmincnyolcan voltak osztálytársak, közülük – Balogh Jánosné elmondása alapján – huszonegyen biztosan élnek, három társukról sajnos semmit nem tudnak. Pénteken tizenegyen idézték fel a közös emlékeket, többen a vírus vagy egészségi állapotuk miatt nem vállalták a közös időutazást és szórakozást.

– Ez az osztály nagyon összetartó volt, még annak ellenére is, hogy harmadikban a hét működő osztályból ötöt alakítottak ki, s így egyes tanítványaim másik osztályba kerültek, máshonnan pedig nálunk folytatták útjukat. Akkor elölről kellett kezdeni mindent, de ezt az akadályt is megugrottuk – fejtegette a jövő márciusban kilencvenedik születésnapját ünneplő Laky László, aki ugyancsak minden évben megjelenik ezen az „ünnepségen”.

– Egyedül két-három évvel ezelőtt hagytam ki az egyik találkozót, azért, mert rossz dátumot írtam fel a naptáramba. Az összejövetelt péntekre szervezték, én pedig szombatot jelöltem be, így lecsúsztam róla – nevet keserédesen az egykori oktató.

A szokás szerint, mivel többen vidékiek, a délutáni órákban szélednek szét: van, aki Budapest, míg más Pátka felé indul, a tanár úr pedig rendszeresen Szabadbattyán felé veszi az irányt. Itt huszadik éve lakik, noha sokáig Székesfehérváron töltötte hétköznapjait: ide járt gimnáziumba, s az egyetem elvégzését követően a megyeszékhelyen is vállalt munkát.

A hatvanadik évfordulóra a tablókép mellett szavalattal és énekkel egyaránt készült a „diáksereg”, amely műsor számunkra a ballagások egykori hangulatát – s valójában egy hatvan évvel ezelőtti közös emléket – idézte fel. A hangzatos előadás egy részlete ekképpen szólt: „Ő a hangulat királya, bocsássuk meg néki, szeretjük mi ezért őtet, hiszen megérdemli. Sok-sok szépet tanultunk mi tőle az órákon, a nevét is eláruljuk, az ő neve: Laky, Laky László!”