Tizedik századi hagyatékainkról mesélt Fülöp Réka Székesfehérváron

Ez lényegében a világ minden tájára igaz állítás, így a tizedik századi Erdélyi-medencére is, amely a honfoglalás idején főleg katonai és szláv temetők talaja volt. De ne szaladjunk ennyire előre!

Fülöp Réka, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának munkatársa elmondta: az erdélyi honfoglalás régészeti hagyatéka kezdetben kifejezetten elmaradott volt, amit a 10–11. században megtalált leletek nem megfelelő dokumentációja sem segített. A kutatások egy része a Felső-Tisza, a Bodrogköz vidékét vizsgálta, a kutatók pedig arra jutottak: a tizedik század első felében hatalmi centrum lehetett itt, amely az évszázad második felében elveszítődött. Erre utalnak a sírokban talált leletek, vagyis a kolozsvári Zápolya, Szántó vagy éppen Kalevala utcai fegyveres-lovas sírokból előkerült szablyák. Ezek nem csupán egyszerű fegyverek voltak, státuszt is jelképezhettek.

Érdekesség, hogy temetőket főleg Kolozsvárról és környékéről ismerünk, ettől északabbra, északnyugatra csupán településtörténeti szórványokról tudunk. Ez is alátámaszthatja a korábbi állítást: a 10. század első felében egy katonai hatalmi centrum működhetett itt. Azaz a területeket elsősorban nem a letelepedés céljából foglalták el a honfoglaló magyarok, hanem valószínűleg a kereskedelmi utak és a sószükséglet miatt. Utóbbi a szarvasmarha és a juh emésztéséhez volt elengedhetetlen, másrészt pedig a sót mint tartósítószert hasznosíthatták akkoriban.

Dél-Erdélyből nem kerültek elő nyugati típusú tárgyak, ennek egyik magyarázata az lehet, hogy az itteni népesség feltehetően nem vett részt a hadjáratokban. Ezt a feltételezést erősíti az is, hogy az egész térségből hiányoznak az arab, bizánci és nyugat-európai érmék. Az itt élők azért nem vehettek részt ezekben a hadjáratokban, mert nem, vagy nem túlságosan volt lakott a térség, esetleg nem voltak érdekeltek abban, hogy részt vegyenek ezekben a harcokban, hódításokban.

Az eddigi eredmények alapján az látszik: a terület a 10. század második felétől kezdett el igazán benépesedni. A rangjelző tárgyak azonban ebből az időszakból hiányoznak, a női sírok pedig egyszerűek, azokból mellőzöttek a díszes ékszerek.

Itt érdemes megkérdeznünk: ha ilyen csekély számban ismerünk honfoglalás kori leleteket a 10. századból, akkor mégis kik lakhatták az Erdélyi-medencét? Itt válik igazán fontossá a kijelentés, miszerint nemcsak katonai, de szláv nyomok is találhatók a régióban – utóbbiakra volt ugyanis jellemző a hamvasztásos temetés. A honfoglaló magyarok így valószínűleg nem elpusztították az itt élő szláv népességet, hanem integrálták őket.

A déli régióból magyar és avar temetők is előkerültek, ők feltehetően egymással párhuzamosan temetkeztek. A szláv csoportok jelentősége itt sem vitathatatlan: már a nyelvészet, a számos szláv eredetű helységnév is megerősíti ennek az állításnak a létjogosultságát.