A vágyfokozó stanczamanca – Az állati eredetű gyógyszeralapanyagokról tartott előadást Szima Viktória

A Kazay Endre-emléknappal egybekötve tartott rendkívül érdekes vetített képes előadást Szima Viktória, a Fejér Megyei Levéltár munkatársa. Kazay Endre vértesacsai kötődésű polihisztor patikus nevéhez köthető az 1900-ban megjelenő Gyógyszerészi lexikon elkészítése, emellett a gyógyszergyártás területén is maradandót alkotott.

Szima Viktória előadása a Tégelybe zárt bestiák címet kapta, amely igen találó, hiszen különféle vadaknak is jótékony hatást tulajdonítottak az újkori receptek szerint. A gyógyszerkincs négy százalékát ma is állati eredetű szerek alkotják.

Az állati származékok évszázadokon keresztül a gyógyszeri smeret fontos részét alkották: bikaepe, ezerlábú, földigiliszta, medvezsír és akár elefántagyar is kerülhetett a régi idők patikáinak polcaira. Ezeknek a készítményeknek különleges gyógyítóerőt tulajdonítottak. A szarvasagancsot potenciaproblémák esetén alkalmazták, míg a kutya hája a szédülést enyhítette, mérgezések ellen pedig a viperazsírt javallották. Ezek a gyógymódok a népi gyógyászatban még a 20. században is megmaradtak.

Érdekesség még, hogy az állatok nem csak az apotékák polcain kaptak helyet, ugyanis a 16. század közepén a földrajzi felfedezések jóvoltából elterjedt Európában, hogy az officinákban preparált egzotikus állatokat helyeztek el. Nem számított szokatlan látványnak, hogy egy gyógyszertárba belépve a mennyezetről lógó preparált krokodil fogadja az érkezőket. Egyéb preparátumok díszítették még a polcokat, falakat is. Ezek vélhetően reklámeszközök voltak, a belépők meghökkentésére szolgáltak – valószínűleg sikerrel –, jelezve azt a misztikus világot, amelyből a gyógyszerek származtak.

A vágykeltés igénye egyidős az emberiséggel. Ebből a kategóriából kiemelhetjük a kőrisbogarat, melynek szárított porát vágyfokozó alapanyagaként használták. A vágyaknál maradva nem mehetünk el szó nélkül a stanczamancák mellett, melyek 16-20 centiméteres gyíkocskák. A megszárított testükből por készült, amely vérbőséget okozott, ezért potenciaproblémákra is megoldást nyújtott.

Fájdalmakra a szárított, öszszezúzott hangya borszesszel történő elegyítését javasolták. A pók és a skorpió volt az a két ízeltlábú, melyeket egyben használtak fel gyógyszeralapanyagként. Mivel ezek az állatok mérget termeltek, ezért azt gondolták, hogy lázas betegségekre hatékony megoldást nyújthatnak, emellett vese- és hólyagkő kezelésére is ajánlották. Az 1690-es évekből fennmaradt recept így javasolja az elkészítést: „Végy 20 skorpiót, vagy többet, tedd üvegbe […] és tölts faolajt (olíva) reája […] csináld be az üvegnek száját, és tartsad az verőfényen 30 napig […] és élj vele.”

A bíbortetűt – vagy más néven karmazsintetűt – a spanyolok Mexikóból hozták be, hosszú időn keresztül növényi magvaknak hitték a gyógyszerészek. Porként és kaláccsá gyúrva is használták lázcsillapítóként és szívproblémák kezelésére. Az 1920-as években is készítettek belőle agyvelőtisztító vizet, amely 20-30 százalék alkoholt, cukrot, karmazsintetűt és illóolajakat tartalmazott.

A tengerek, folyók és tavak is számos gyógyszeralapanyagot szolgáltattak. Az ámbráscet váladékát a víz felszínéről öszszegyűjtötték, vagy esetenként kiszedték az állatból. Ez egy enyhén viaszos jellegű anyag, amely testhőmérsékleten már formázható állagú. Keleten főként fűszerként alkalmazták, míg Európában parfümök illatanyagának rögzítésére használták. A homeopátiában a mai napig szerepe van: illatterápiaként félénkség ellen vagy szégyenérzet legyőzésére alkalmazzák.

Mindezek mellett többek között a vaddisznó, a kecske és a juh egyes részei, testnedvei is bekerültek az alapanyagok közé, és bizony a házi macskát és a kutyakölyköket is felhasználták gyógyászati célokra.