Gratulálunk!

2020.11.21. 07:40

Buday Endre, a Teleki elismert tanára

A Pro Progressio Alapítvány a természettudományi, a műszaki és az informatika oktatásában kiemelkedő eredményeket elérő pedagógusok teljesítményét díjazta.

Borsányi Bea

Hadtörténésznek készült, de aztán beleszeretett az informatikába és a matematikába Fotó: Nagy Norbert

Fotó: NAGY NORBERT

Idén – immár 12. alkalommal – 12 középiskolai tanár vette át a díjat, közöttük a fehérvári Teleki Blanka Gimnázium tanára, Buday Endre. A Budapesti Műszaki Egyetem mellett működő alapítvány ebben az évben is olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező tanárokat részesített elismerésben, akiknek az elmúlt négy évben voltak nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik; tanulóik jelentős számban érettségiztek emelt szinten és persze vannak közöttük többen is, akik a BME-n folytatják tanulmányaikat. A jutalmazottak érdemét egyáltalán nem kisebbíti a tény, hogy a pedagógusoknak maguknak kell az elismerésre pályázniuk.

– Korábban is hallottam már erről a lehetőségről, sőt van olyan kolléganőm, aki meg is kapta a díjat. Én most gondoltam úgy, hogy eljött az én időm, beadom a pályázatot – mesélte Buday Endre, amikor a díjról kérdeztem, amely az erkölcsi elismerés mellett nem csekély pénzdíjjal is jár, hiszen fejenként félmillió forinttal is jutalmazták a tanárokat. De lássuk a méltatás részleteit!

Elközelezett pedagógus

A Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola matematika–informatika, valamint ábrázoló- és számítógép geometria szakos tanára 25 éve tanít az iskolában – annak idején maga is itt érettségizett –, jelenleg ő vezeti a matematika munkaközösséget. Elkötelezett pedagógusként nagy hangsúlyt fektet tanítványai természettudományos műveltségének fejlesztésére, a tehetséggondozásra, a diákok önálló munkavégzésére, a gyakorlatorientált oktatásra. A megyei tanulóknak évek óta szervez matematikaversenyt. S direkt a végére hagytam a legizgalmasabbat: évek óta sikeresen vezeti az általa életre hívott robotika szakkört, sőt tanítványaival eljutott a WRO robotépítési és robotprogramozási verseny világdöntőjére is.

Hadtörténésznek készült, de aztán beleszeretett az informatikába és a
matematikába Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Talán 6-7 éve indítottuk az egyik kolléganővel a szakkört, aztán úgy adódott, hogy csak én folytattam. Az elején az Óbudai Egyetemről kaptunk kölcsön egy-két legórobotot, később pályázati pénzekből mi magunk is tudtunk venni néhányat. Érdeklődő gyerek mindig akad, jelenleg 12 fő dolgozik a kezdő és haladó csoportokban, bár a járványhelyzet miatt sajnos most akadozik a szakkör – mondta Buday Endre, akitől azt is megtudom, a robotika azért népszerű, mert látványos, kézzel fogható eredménye van: az ember ír egy programot és a robot máris csinálja, amit kérnek tőle. A műszaki pálya iránt érdeklődő diákok számára pedig azért is hasznos, mert széles körű természettudományos ismereteket ölel fel. Gimnáziumokban viszonylag ritka, inkább szakközépiskolákban foglalkoznak vele.

A szakkör izgalmát tovább növeli, hogy versenyekre is járnak a diákok. Négyszer indultak a fehérvári Bejczy Antal Műszaki Innovációs Középiskolai Versenyen – ennyiszer is rendezték meg – ebből kétszer elsők, kétszer másodikak lettek a telekisek, akik ugyanakkor kétszer szerepelhettek a WRO-n és második alkalommal, 2019-ben Győrben, 82 csapatból a 17. helyet szerezték meg. Ez igen szép eredmény, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy 16 évesként a legfiatalabbak voltak kategóriájukban, a 16–19 évesek között. A sikeren felbuzdulva szerettek volna kijutni a következő WRO-ra, amelyet Kanadában terveztek tartani. A világjárvány azonban ez esetben is közbeszólt.

A beszélgetés közben az is kiderült, hogy a tanár úr igencsak messze került a gyerekkori álmától, hiszen hadtörténész szeretett volna lenni, ám a gimnáziumban úgy alakult, hogy előbb az informatikába, aztán a matematikába is beleszeretett. Előbbi a 80-as évek végén újdonságnak számított az iskolai oktatásban, a számítógép-kezelői ismereteket csak fakultációban lehetett tanulni. Buday Endre azonban érezte, az informatika lesz az ő jövője, s mire érettségire került a sor, már azt is tudta, családja számos tagjához hasonlóan ő is a tanári pályát választja. Vallja, hogy személyiségén keresztül tudja a pedagógus megszerettetni a diákokkal a tantárgyát, s hogy az elvárások és a következetesség mellett nem árt egy jó adag rugalmasság sem. Két éve egyébként az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán programozásgyakorlatot is vezet a mérnök-informatikus hallgatóknak. Váltásban azonban nem gondolkozik, megsúgta: a Teleki a szíve csücske.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!