Azt mondták, sosem fog kiszállni a kerekesszékből, Szabolcs ma már karatézik

Tizenöt éve történt, hogy Szabolcsnak szerető családja segítségével és támogatásával újra kellett kezdenie mindent. Idilli kép: a hétéves, egészséges gyermek a család szemefényeként cseperedett, miközben édesanyja pocakjában már ott rúgkapált a hamarosan megszületendő Nórika. Ekkor következett be a borzalom: Szabolcs közlekedési baleset következtében súlyos agysérülést szenvedett, és kómába került. Tizenöt esztendő múltán egy olykor bizonytalan mozgású, ám óriási akaraterejű 22 éves srác maga mögött hagyja a küzdőtérnél az egyébként általa ki nem állhatott kerekesszéket, és bár jobb lába feszes, a keze nem nyílik ki teljesen, a gerince el van csavarodva a féloldali bénulástól, ám a saját lábán állva formagyakorlatokat végez a Fehérvár Karate Akadémia dojójában, azaz edzőtermében. Alvin. Ez az új beceneve, így hívják a klubtársak is.

„Azt mondták, olyan súlyos az agysérülése, hogy soha nem fog kiszállni a kerekesszékből. A karate szabadabbá tette.”

Mestere Bőke Béla, a helyi és regionális karateélet mozgatórúgója, nemzetközi szaktekintély. – Hosszú, küzdelmes út vezetett idáig, – meséli könnyekkel küszködve Mónika, Szabika büszke és mindig mosolygós édesanyja. – A baleset után száz napig volt kómában. Az intenzív osztályon azt mondták, olyan súlyos az agysérülése, hogy soha nem fog kiszállni a kerekesszékből. Hittünk abban, hogy felébred a kómából, és eldöntöttük, hogy mindent meg fogunk neki adni azért, hogy teljes életet élhessen. Budakeszin másfél éven át tartott a rehabilitáció, ezután térhetett haza Szabika, aki már négykézláb tudott mászni. Ekkor nyolc és fél éves volt. Újra kellett kezdenie az egész életét. A beszédet, az evést, mindent újra kellett tanulnia. Eljutottunk Ausztriába, egy járástanító gépre, emiatt négy évre ki is költöztünk. Közben Barcelonában műtétet végeztek el rajta, amivel a feszes izmait lazították. Európa-szerte kapott terápiákat, kezeléseket, majd 2017-ben hazajöttünk Székesfehérvárra.

Az lett a vágya, hogy karatézzon, miután látta a sportmajálison, a börgöndi repülőnapon a fehérvári csapat bemutatóit. 13 évi gyógytorna után nagy álma teljesült azzal, hogy beléphetett a dojóba! Alvin lassan beszél, arról is mesél, hogy egy óriási poszter díszíti szobája falát, amin természetesen a mesehős mókus, Alvin látható. De van egy gitárja és snowboardja is, éppúgy mint az ő hősének. Szerinte a vidámságát és humorát anyukájától és a nagypapájától örökölte. Édesanyja szerint nagyon hasonlít apukájára, Istvánra. Szabika áprilisban, a Kos jegyében született, ragaszkodik az elképzeléseihez ez is segíti a gyógyulásban.

- A teljes élethez nélkülözhetetlen a sport – vallja Mónika. Csak segítséggel tud járni, rollátorral vagy kézen fogva vezetve, ha elfárad a lába, a kerekesszéket használjuk. Minden edzés után jobb az egyensúlya! Ez a legfontosabb dolog, ebben nagyon sokat segít a karate. Bőke Bélát először állította ilyen kihívás elé az élet, gyógytornásszal, mozgásterapeutával, sérültekkel foglalkozó pedagógussal is konzultált az első edzések előtt. Mint mondja, a legfontosabb a stabilitás javítása. – Nem teherként élem meg, sőt Alvinból merítek erőt! Minden egyes alkalom után feltöltődök. Látom, érzem, hogy napról napra jobb. A kyokushin karate egyik alapvető filozófiája, hogy senki nem lehet olyan önző, hogy a tudását ne adja át másoknak. Nagyon jó tanítvány! Ha egy ép gyereknek ennyi akaratereje és figyelme lenne, azzal bármit elérhetne!

Az ifjú karatékával édesanyja van otthon, de a család nagyon fontosnak tartja, hogy ne monoton legyen az élete: Tanfolyamra is beiratkoztunk, hogy a számítógépes ismereteit fejlesszük újságolja Mónika. Szabika számára az volt a legnehezebb, amikor a nehézségeivel szembesült. Erőt kellett neki adni, azt érzékeltetni, hogy félig tele van a pohár! Hogy ugyan nem mozog úgy a jobb lába, de milyen jó, hogy nem kell folyamatosan kerekesszékben ülnie, hanem tud lépegetni. Vannak, akik nem értik őt, mert megváltozott a hangja, de meg kellett erősíteni abban, hogy aki akar, az megkérdezi még egyszer, mit mondott, és odafigyel rá. Szabikának vannak Budapesten és Ausztriában is barátai. A lassan öt hónapja végzett heti két edzés hozza az eredményét, minden egy picivel jobb.

Hoszabb ideig terhelhető, fizikálisan és mentálisan is jobban bírja a tréningeket. Nem beszélve arról, hogy ez egy örömforrás neki.

Szabolcs azt mondja, testileg és lelkileg is egészségesnek érzi magát, de nagyon megterheli az epilepszia okozta gyötrelem. Szükségessé vált a gyógyszerek átállítása. – Kezdetben 10-15 percet lehetett vele foglalkozni, manapság már háromnegyed órát is hasznosan töltünk, megtanult guggolni, guggoló szökdelésnél már csak egy kicsit billen meg veszi vissza a szót Bőke Béla. Amikor meginog, pihenőt tartunk. Nem nagyon tudta kontrollálni a lépéseit, kezdetben anyukája állt mögötte gyakorlat közben. Erre már nincs szükség, stabilan bele áll a pozíciókba. Roppant akaratos gyerek, azt mondta, ő ugyan nem hajlandó beleülni a kerekesszékbe, pedig szükséges, ha elfárad vagy ha nagyobb távra kell mennie. Ezt sikerült átfordítani benne, mivel formagyakorlatot tanulunk kerekesszékben.

Alvin a küzdelmet szereti a legjobban a karatéban, arra vágyik, hogy egyszer olyan díszes díjat kapjon, mint egyik kedvenc filmjében, a Karatekölyökben a főhős. Már bokszzsákja is van, édesapja pedig háromkerekű bringát heggesztett neki. – Azért vagyok különösen büszke a fiamra, mert soha nem adta fel. Soha nem torpan meg. Hogy milyennek látnám Szabikát öt év múlva? Akkor már egy 27 éves nagyfiú fog előttem állni, sok-sok tervvel, sok baráttal és egy ilyen jó csapattal, mint a Fehérvár Karate Akadémia. Nagyon hálás vagyok azért, hogy közéjük tartozhatunk, ezzel vált teljessé az élete. Alvinnak az is nagy álma, hogy eljusson New Yorkba, mert látni akarja nagy kedvencét, a Szabadság-szobrot. Az biztos, számára nincs határ, a karate végleg felszabadította.