Emlékezés helyett mindig tervezett a kilencvenöt esztendős Tankó Miklósné Nánássy Eszter

A csabdi házban Erika lányával él Eszter néni, a hangulatos családi otthon vendégmarasztaló. Gyönyörű, virágos udvar, ízléses lakás, csupa fény porta.

Erikát dicséri, a fiatalos nagymamát, az alma nem esett meszsze a fájától, ez gyorsan kiderül. Esztike mesél a háziasszonyságáról, az óvodában megvettek tőle mindent annak idején. Vitte a kosárban a tiszta tojásokat, naponta friss polyvával bélelte ki a tyúkfészket. Zsákszám hordta a kövér krumplikat, a nagy fejű salátát, káposztát, talicskányi zöldséggel állított be a konyhára – jutott a család mellett eladásra is. Kukoricát termesztett, az ólakban disznók, baromfik, mindenből a legszebbek, mert ahogyan a ház mindig pedáns rendben állt, úgy a gazdálkodásban is a legjobbra törekedett.

Egy kis csabdi családtörténet kívánkozik ide. Ugrálunk az időben, ha könyvet írnánk, haladhatnánk sorjában, s bőven futná érdekes részletekre. Eszti néni finom, egyszerű, dús ősz hajával, kedves mosolyával reménnyel tölti el az embert – mert ha nem halunk meg, akkor muszáj megöregedni. Így jó lenne, mint ő…

Nánássy nagypapa Csabdin élt, meghalt az édesanyja, s bánatában felment Pestre, pék lett. Aztán a híres Lukács cukrászdába került, ez nagy dolog volt! Vasztélyi lányt vett feleségül, s mondta az ifjú asszonynak: öt gyermekünk lesz. Egy pék, aki kenyeret süt a családnak, egy varrónő, aki ruhát varr, a cukrász finomakat süt nekik, a kovács patkolja a lovat, kerítést, vasmunkákat csinál, s egy kereskedő, aki ezt a sok szépet eladja! Így lett, mosolyog Esztike, a nagypapa így megtervezte. Pesten lakott, a Lukács cukrászda ottfogta, kéthetente járt haza. Mégis öt gyermek született, ugye, s az egyik, Nánássy András lett Esztike édesapja. Ők is öten lettek testvérek, Esztike 1926. május 30-án jött a világra. A szokásos falusi élet, házi gazdaság, munkamegosztás, négy tehén, négy ló, vitték a csarnokba a tejet, kapáltak, kaszáltak. Esztike gyönyörűen kézimunkázott, egy szigorú, varázsos kezű tanítónő vezette be e tudásba. Egy buzsáki hímzését Pesten jó pénzért megvették.

A háború rettenetes volt Csabdin, a környék többször cserélt gazdát, hosszan küzdöttek az ellenfelek. Kitelepítések, rettegés. A fiatal lányokat a pincékben bújtatták, öregasszonyosan, bekormolva dugdosták a katonák elől. El kellett hagyniuk a házukat, s mikor visszatérhettek, üszkös falak fogadták őket. Át- és túlélték. Összefogással, igyekezettel „felépültek”, meséli, s már a másik építkezésnél tartunk, a házban, ahol vagyunk most. A férje, Tankó Miklós nagy családból származik, a Tankók sokan voltak a községben. Iparosok, gazdálkodók, falusi bírók köztük, iparkodó emberek. Tankó Miklós tizenötödik gyermekként született. Híres személy volt a keresztapja – Horthy Miklós. A szárnysegédje jött el a keresztelőre, akkoriban szokás volt ily felkérés. Tankó Miklós beleszeretett a csinos, szorgalmas Nánássy Esztikébe, s 1949 novemberében, Erzsébet napján esküdtek. A szép menyasszony akár nagyvárosi lány is lehetett volna gyönyörű ruhájában, a kemencében sültek a torták, mert Miklós egyik fivére is cukrász lett.

Sok-sok öröm, de egy örök bánat jutott az édesanyának. Első kislánya, Matild 1950-ben született, a második, Erika 1952-ben. Öreg bába néni segítette világra december 28-án Erikát, az édesanya harmadnapra tudott felkelni, s bement a tanácsra bejelenteni a gyermeket. Tessék beírni, mondta a vb-titkárnak, s hozzátette magyarázatul: a kislánynak Tankó Miklós az édesapja, Horthy Miklós keresztfia. A titkár megijedt?, haragudott valóban?, ráförmedt, hogy miket beszél, mindjárt lecsukatom magát! 1952-t írtak, de Esztike nem ijedt meg – és akkor mi lenne a kislánnyal?, kérdezte. Ki szoptatná?

A családi mese elkomorul. Matildka hatévesen iskolába készült, 1956-ban vagyunk. Nagy esőzés után az udvaron Matildka belelépett a vasvilla hegyébe, igazából nem látszott baj, de édesanyja elvitte orvoshoz. A biztonság kedvéért beoltja, mondta a doktor, nyilván tetanusszal. Az oltás percében, édesanyja karjai közt azonnal meghalt Matildka, soha nem derült ki, mi történt. Még elnézést sem kértek, magyarázatot sem adtak a tragédiára. A mély bánatban Erika volt a vigasz, s az 1957-ben megszületett Ottília. És 1964-ben világra kéredzkedett Ildikó. Még annyi történetszálat fonnánk…

Tankó Miklós büszke volt a lányaira. A nótás, vidám természetű édesapa sajnos már meghalt, Esztike büszkesége a szép családja. Kilencvenéves koráig kertészkedett, sütött, várta a szaporodó família tagjait. Hét unokája és tizenkét dédunokája babusgatja, dédelgeti, nagyon szeretik, Erika pedig látogatóba, kirándulni viszi a friss szellemű dédit. Naphosszat hallgatja a Kossuth rádiót, tudja a politikát, öntudatosan szavaz, van véleménye. S még mindig a jövőbe néz, csak nem olyan messzire. A társaságában azért olyan jó, mert szelíd, szilárd reménysége másokra is átsugárzik.