Az agrárium Oscar-díjasa Pálmai Ottó

Évtizedekkel ezelőtt választotta otthonául a Velencei-tó térségét, s innen irányította az ország egyik legjelentősebb, legnagyobb növényvédelmi és talajvédelmi intézményét. Hogyan kezdődött velencei karrierje?

– Budapestről, a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központból jöttem át 26 évesen Velencére osztályvezetőnek, egy évet töltöttem el az USA-ban farmgyakorlaton, majd pedig főmérnök, egyben igazgatóhelyettes lettem 1983-ban. Ekkorra ugyanis már megismertem a szakma legjavát, engem is ismertek és elismertek. 37 évet dolgoztam tehát a növényvédelmi intézményrendszerben, amelyben a velencei intézmény különlegesnek számított, tekintve, hogy olyan akkreditált laboratóriumok működtek, amelyek nemzetközi referenciákkal rendelkeztek. Nagyon komoly szakmai munka folyt a munkahelyemen, amely miatt a mai napig büszke vagyok a kollégáimra. Az eredmények ugyanis, melyeket elértünk, nélkülük nem jöttek volna. 25 éven át igazgattam a velencei intézményt, s ez idő alatt számos alkalommal elismerték a munkámat.

Az évtizedek alatt három miniszteri kitüntetést, a Magyar Arany Érdemkeresztet, a Pannónia Felsőoktatásáért díjat és Velence díszpolgári címét is magáénak tudhatja. A mostani elismerést hogyan értékelte?

– Itt ülök a kápolnásnyéki otthonom teraszán, és még mindig azon tanakodom, hogyan lettem én Az év agrárembere… Pályám betetőződése ez, mondhatom. Az, hogy akkor, amikor 100 ezer felsőfokú agrárvégzettségű szakember dolgozik ma Magyarországon, és ebből kiemelik „a Pálmai Ottót”, hát ez valami elképesztő! Rengeteg gratulációt kaptam, ami nagyon meghatott, de a hitetlenkedésemre egy barátom azt mondta: „Van, amit nem kell magyarázni!” – és ez nagyon jólesett.

De miért is olyan hihetetlen ez az elismerés?

– Amikor megtudtam, hogy jelöltek, megkérdeztem a szervezőktől, mit akartok velem, hat éve nyugdíjas vagyok. Ekkor kaptam a választ, hogy ennek a pályázatnak nemcsak a napi munkavégzés, de a társadalmi szerepvállalás is fontos része. Én pedig valóban nem álltam meg a nyugdíjazásommal. Mondhatom, egy napot nem unatkoztam az elmúlt hat év alatt. A kertem és a szőlőim művelése mellett is három szobrot, három emléktáblát avattam, díjat alapítottam, emlékérmet hoztam létre, vezetem a Georgikon Alapítványt, tagja vagyok a minisztert segítő agrárgazdasági tanácsnak, továbbá az Agrárkemizálási Társaság elnöke vagyok és három akadémiai bizottságban vállaltam munkát. Azt gondolom, ezt az aktivitást díjazták.

Az Év Agrárembere 2020 kitüntető díj fővédnöke Nagy István agrárminiszter, az elismerést is tőle vehette át. Azt mesélte, nem számított rá…

– Az Agrotrend cégcsoport indította el hét éve a díjat, ami azt jelenti, hogy minden évben 10 kategóriában hirdetik meg kategóriánként Az év agráremberét. Azt már tudtam novemberben, hogy jelöltek engem növényvédelmi kategóriában. Majd pedig bejutottam a döntőbe. Februárban szokott lenni a gála, de a Covid miatt ez most júniusra tolódott. Úgy érkeztem az ünnepségre, hogy a döntőben vagyok, és így talán esélyes a kategóriagyőzelemre. Ki is hirdették, hogy kategóriagyőztes lettem, s ennek örömére én azt mondtam, nagyon köszönöm, én akkor végeztem, indulhat a társasági élet. Igen ám, de még visszavonult a zsűri és kiválasztották a tíz kategóriagyőztesből Az év agráremberét. Eszembe nem jutott, hogy én ezt megnyerhetem. Nem is hallottam, amikor bemondták a nevemet, az asztaltársaság szólt, hogy induljak, mert engem szólítottak. Annyira meg voltam lepve, hogy félúton, a fényképezőgépek, kamerák kereszt­tüzében vettem észre, hogy nem vettem fel a szmokingomat, így visszamentem érte. Nagy István agrárminisztertől vehettem át az elismerést, azzal, hogy „Gratulálunk, de szeretném elmondani, hogy ezzel a díjjal, ami az agrár Oscarjának számít a szakmában, kötelezettségek is járnak”. Azt feleltem, hogy eddig sem futottam el az agrártémák elől, ezután sem fogok.

Kicsit kanyarodjunk vissza, hogy került Kápolnásnyékre?

– A kezdetekkor szolgálati lakásban laktam Velencén, majd megnősültem, s úgy gondoltam, nekiállok építkezni, hiszen harmincas éveinkben illik már saját fészket teremteni. Velencén épp nem volt lehetőség, Kápolnásnyéken viszont igen. De ez is csak 2 kilométerre van a volt munkahelyemtől. 1983-ban nősültem, egy fiam van, aki most 35 éves és jelenleg Németországban dolgozik stratégiai beszerző középvezetőként.

Ezek szerint, ha az agrárvonalat nem is, de a szorgalmat és a kitartó munkát örökölte a szüleitől.

– Igen, világéletemben dolgoztam és mindig határozottan tudtam az irányt, ahogy később a fiam is. Én 13 éves koromig falun éltem – ott szerettem meg a vidéki-paraszti életet, a kapálástól a tehenek őrzéséig –, majd Keszthelyre költöztünk, hogy közel legyen a középiskola. Erre fel én elmentem Veszprémbe vegyipari technikumba. A fiamat én is hiába terelgettem az agrárium felé, már idejekorán megmondta: közgazdász lesz. Megkérdeztem, miért, annyit tudott akkor mondani, hogy a pénzügyek miatt. El is végezte a közgázt. Feleségem szintén mindig keményen dolgozott, vendéglátósból lett lakástextilboltos, majd pedig, amikor a multik felfalták ezt a vonalat is, végezte el a vidékfejlesztési mérnöki szakot, és lett pályázati tanácsadó. Emellett pedig bonbonokat, tésztát, csokoládét gyárt. A fiam látta, ahogy mindig dolgozunk: magam építettem fel a házamat, hiszen nyaranta dolgoztam kőműves és ács mellett is. A kertünk pedig tele van, sokféle gyümölcsfa és növény terem benne: burgonya, paradicsom, paprika, borsó, bab, cukkini, tojásgyümölcs és szőlők. Ez utóbbit a ma 97 éves apám is sokáig metszette. Ma már nem engedem, persze jönne most is. A folytonos fejlődést nem mesékből látta, hanem az életünkből: szakmérnöki vizsgát tettem, 1987-ben egyetemi doktor lettem, 1992-ben címzetes docenssé váltam Keszthelyen, folyamatosan előadni jártam, vizsgáztattam. Sőt, ez utóbbit a mai napig teszem. A tevékeny élet tehát családunk szerves része, s büszke vagyok a fiamra, amiért ezt ő is hasonlóan gondolja. Az elmúlt hat év tehát valóban rendkívül gazdagon telt, a díjjal pedig megerősítettek abban, hogy mindennek van értelme.

Pálmai Ottó életútja

Tanulmányok: agrárkémiai diploma (Keszthely, 1976), ugyanott szakmérnöki tanulmányok, később doktori. 2003 óta címzetes egyetemi docens

Publikációk: közel 100 angol és magyar szakcikk szerzője

Munkahelyek: Dunántúli Talajjavító Vállalat, MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központ (Bp.), Fejér Megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság (Velence)

Lakhely: Kápolnásnyék

Elismerések: Magyar Arany Érdemkereszt, Pannónia Felsőoktatásáért díj, Velence díszpolgári cím, környezetvédelmi miniszteri, agrárminiszteri, honvédelmi miniszteri kitüntetés, Széchenyi Viktor-díj, Az év agrárembere 2020