Hírek

2009.07.24. 02:29

Kitűzték a bokrétát a megújúló iskolára

Velence - A hagyomány szerint a pallér körül fehér ruhás koszorúslányok kínálták az italt az áldomáshoz. A szertartásnak csak egy része valósult meg.

Kovalcsik Katalin

A bokrétát tegnap kitűzték a Zöldliget iskola átépítés alatt álló épületének legmagasabb pontjára a kivitelezők, amíg alant, a leendő udvaron iskolások, szülők, képviselők tapsolták meg az eredményt. Nem csupán azt, hogy felkerült a bokréta, elsősorban annak örültek a vendégek, hogy halad a munka. 
A hagyományt követve rendezték az ünnepet a beruházásnál, amelyhez a város önkormányzata pályázaton nyert közel 500 millió forintot. A kivitelezéshez, a tervek megvalósulásához hozzátesz majd ugyanennyit a település, hogy novemberre készen legyen a megújúlt, kibővült létesítmény. 

Koós Gábor
létesítméyi főmérnök, a kivitelező cég, a Bau-System képviseletében elmondta, május 11-én vették át a területet. Bontottak, elvittek 2000 köbméternyi törmeléket, készült 400 tonna födém, 1100 méter vasbeton gerenda került az épületre, és már felhúztak 3000 négyzetméternyi új falazatot. Készül az egyes helyeken az aljzatbetonozás, jelenleg hetven ember dolgozik a város egyik legjelentősebb beruházásán. A tizenkét tanterem mellett az intézményben lesznek szaktantermek, bővül a tornaterem, helyet kap egy kisebb konditerem, és ami nagyon fontos, az új iskola fűtését geotermikus energiával oldják meg. Oláhné Surányi Ágnes polgármester asszony elmondta, a város 2003 óta pályázott, hogy az akkor még másfél milliárdos beruházás megvalósulhasson. A jelenlegi, milliárd körüli építkezés jól halad, de az ideiglenes iskolában már 29 elsős a kéttannyelvű oktatás szerint kezdi tanulni szeptemberben a betűvetést, az olvasást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!