Hírek

2009.10.01. 02:29

Ki, kivel, mikor vadászgatott?

Budapest - Az egykori pákozdi lőtér eladása kapcsán Benedek Fülöp ellen folyó eljárás időről időre a sajtó fókuszába kerül.

MTI

Tegnap például megjelent egy írás a Magyar Nemzet című lapban, ám annak minden, Szekeres Imre honvédelmi miniszterre vonatkozó állítása hazugság; a pákozdi földterület átadásakor Szekeres Imre nem volt honvédelmi miniszter, és nem volt Benedek Fülöp vendége - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A lapban egyebek mellett az olvasható, hogy egy hangfelvétel nyomán az ügyész kiegészítette Benedek Fülöp, az agrártárca volt szakállamtitkára elleni vádiratot az úgynevezett pákozdi földügyben.

Megdöbbentő bizonyítékot terjesztett elő kedden az ügyészség a Heves Megyei Bíróságon zajló úgynevezett pákozdi földügyben - írta a lap, amely szerint egy hangfelvétel alapján Benedek Fülöp maga ismeri el, hogy - még mint az agrártárca államtitkára - közbenjárt a 201 hektárt megszerző magánszemély érdekében, illetve hogy az ügy számukra megfelelő mederbe terelése érdekében kétszer is megvadásztatta Szekeres Imre honvédelmi minisztert. A Honvédelmi Minisztérium reagálásában leszögezte: 2006 elején, amikor a pákozdi természetvédelmi terület a Nemzeti Földalapkezelőhöz került, a honvédelmi miniszter nem Szekeres Imre volt. A tárca szerint hazugság az is, hogy Szekeres Imre honvédelmi miniszterként vendége lett volna Benedek Fülöpnek , vagy hogy a miniszter bármilyen formában is latba vetette volna befolyását a kérdéses földterület értékesítési eljárása során. Mint hozzátették: a cikk szerzője nem kereste meg a tárcát, hogy készülő írásához pontos információkat kérjen.

A napilap szerint az ügy 2006 elején kezdődött, amikor egy befektető kiszemelte magának az akkor még a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő, lőtérként nyilvántartott 201 hektáros természetvédelmi területet. Az állami birtok előbb az agrártárca felügyelete alá tartozó Nemzeti Földalapkezelőhöz került át, amely eladta azt egy magyar állampolgárnak. A lap szerint a vevő, aki a földért 90 millió forintot fizetett, pár nappal később a területet bevitte egy kft.-be, majd üzletrészével együtt 244 millió forintért továbbadta egy norvég állampolgárnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!