Hírek

2010.11.14. 17:35

Mobil a Perpetum

Velencei-tó - Vízre bocsátották azt a speciális járművet, amely nyaranta a vízi mentéseknél, télen a jeges tavon lesz képes néhány percen belül a bajba jutottak segítségére sietni.

Kovalcsik Katalin

A Perpetum nemzetközi  speciális kutató-mentő csoport  hazai és külföldi katasztrófák, veszélyhelyzetek esetén képes segítséget nyújtani, erre képezték ki a szakembereiket. A csoport tagjaival már több helyen találkozhattunk,  mentőszolgálati feladatokat is elláttak, legutóbb a Halottak napján, Mindenszentekkor a megyeszékhelyen, a Béla úti temetőben.    
- Az egyik fő célunk, hogy a Velencei-tónál  segítsük a vízből és a jégből való mentést - mondta  Balogh Lajos,  a csoport vezetője. - A terveink közt régóta szerepelt egy olyan speciális jármű elkészítése, amellyel a vízből  és a jégből  is gyorsan, hatékonyan lehet menteni. Németországban már évtizedek óta használják ezt a jól bevált szerkezetű hajót, ilyennel dolgoznak a mentők, hasonlót  álmodtunk mi is, így hozzáláttunk a megalkotásához.  A légcsavaros, sárkányrepülő  motorral hajtott hajó építéséhez kértünk és kaptunk segítséget, így  nemrégiben vízre is tettük a könnyűszerkezetes hajótestet, amely  szerkezete, anyaga  révén könnyedén lesz képes siklani a jégen is.
A hajó legénységének  szolgálataira számítanak a tókörnyéken, a csoportvezető azt is elmondta, hogy együttműködnek majd a továbbiakban a rendőrséggel, ahogy számítanak a feladatellátás támogatásában a környező önkormányzatokra.  A Velencei-tónál a Gárdonyi Rendőrkapitányság vízirendészeténél dolgozó rendőrök felügyelik a tavat télen, nyáron. Mentik a horgászokat, a fürdőzőket, a vitorlással bajba jutottakat.    

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!