Hírek

2011.04.05. 02:29

Befejezik a levéltárat

Székesfehérvár - Negyedéves mérlegkészítésre, az önkormányzat helyzetének és lehetőségeinek áttekintésére kértük Vargha Tamást, a megyei önkormányzat elnökét.

Tribolt Lajos

- Eltelt egy negyedév az esztendőből. Fejér megye önkormányzatának van elfogadott költségvetése, de hasonlóan a többi megyei önkormányzathoz, nincs könnyű helyzetben...

- Nem feltétlenül kell visszamutogatni az elmúlt ciklusokra, ám ebben az esetben a felelősség az elmúlt 8 év kormányzatát terheli. A megye egyetlen bevételi forrását, az illetékbevételeket elvonták, az intézmények finanszírozásának támogatását több száz millió forinttal csökkentették. A jövőben a települési és megyei önkormányzatok szerepe változhat. Ez megjelenhet a fenntartásban, a struktúrában, a finanszírozásban. Ez érintheti az egészségügyi, oktatási és kulturális, szociális területeket. A kormányzati gondolkodás folyik, mi legyen a megyei önkormányzatok és egyáltalán az önkormányzatok feladata.

- Az elmúlt húsz évben a megyei önkormányzatok gyakorlatilag intézményfenntartással foglalkoztak. Ha ezek zöme elkerül tőlük, akkor milyen feladatuk maradhat?

- Ebben az esetben ez a feladat a területfejlesztés lehet. Ebben a megyék újra jelentős feladatot kaphatnak. A közelmúltban delegáció látogatott Opole vajdaságba. Ott ez már így működik, és jóval előttünk járnak az uniós pályázatok lehívásában is. Mi próbáljuk a kiírt pályázatokhoz igazítani elképzeléseinket, náluk ez fordítva van. Végiggondolták, mit kell és szeretnének megvalósítani, és célorientált pályázatokat írtak ki.

- Kanyarodjunk vissza a megyéhez. Mik a gazdasági kilátások?

- Előre kell menekülnünk. Most jelent meg a levéltár befejezésére kiírt közbeszerzési felhívásunk. A befejezés lehetővé teszi, hogy megszabaduljunk azoktól a bérleti és egyéb terhektől, amiket a jelenlegi széttagoltság okoz. Gondolkodunk azon is, hogy az intézményeinket úgy helyezzük el a meglévő épületekben, hogy az gazdaságosabb legyen...

- Mire gondol?

- Amíg mások intézményösszevonással és/vagy megszüntetéssel próbálják csökkenteni költségeiket, addig mi az intézmények önállóságának megtartása mellett más módon, az épületeink ésszerűbb kihasználásával szeretnénk ezt elérni.

- Elmondta korábban, hogy szeretnének tenni a megyei termékek helyi fogyasztásáért. Hol tartanak a gondolkodásban?

- Nem csak gondolkodunk, hanem dolgozunk is rajta. Május 14-én Fehérvárcsurgón tartjuk a megyenapot. Ott szeretnénk ezzel bemutatkozni. A helyi termék országos kezdeményezésébe beilleszthető a Fejér megyei termék fogalma is. A megyei termékeknek szeretnénk önálló arculatot adni, és ezzel is segíteni, hogy felismerjék és megvásárolják azokat. Ebbe a körbe természetesen csak kiváló minőségű kínálat kerülhet.

- Lassan végéhez közeledik az önök támogatásával készülő sorozatunk a megye településeinek bemutatásáról. Hogyan értékeli?

- Aki ezt a sorozatot végig követte, az valóban megismerhette a településeket, amennyire egy újságoldalon ez lehetséges. Ez a sorozat kötetben összegyűjtve adhat egy keresztmetszetet a megye településeiről. Nemcsak a helyi vállalkozókat, termelőket kell megtalálnunk, hanem a helyi látnivalókat, az ide látogató turistáknak ajánlható célpontokat is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!