Hírek

2011.05.19. 02:27

A jobb ellátásért

Székesfehérvár - Gyermekbeteget szakszerűen és gyorsan ellátni csak megfelelő, praktikus és okos segédeszközökkel lehet. A milliós nyeremény ehhez járul hozzá.

Kovalcsik Katalin

- A szürkeállomány adott, tavaly Izraelben negyedik helyet értek el a fehérváriak a versenyben, ami szép eredmény - tette hozzá az orvos igazgató. A fejlesztésekről szólva elhangzott, szükség lenne arra, hogy megteremtsék a közvetlen kapcsolatot a mentőkocsik és a kórház gyerekosztálya között. A mentős és az orvos konzultálni tudjon a beteg állapotáról. Veszprémben van telepített rádió, a héten erről tárgyalnak Fehérváron is.

Simon Gábor főorvos hangsúlyozta a jó együttműködést, majd Takács Márk, az állomás vezetője bemutatta a frissen vásárolt eszközöket. A fontos az, hogy minden a gyermekek ellátásához kapcsolódik, így az intubáláshoz szükséges szett, a gyermekméretű hordágy, amelynek fejrésze szakszerűen kialakított, lehet vele rögzíteni a sérült gyermek fejét. Egy felszerelt és egy üres - meglévő eszközökkel töltik fel - gyermeksürgősségi táskát, vákuummatracot, úgynevezett KED mellényt vásároltak a nyereményből. Az értekezlet végén a mentősök egyike megkérdezte, lesz-e lehetőségük saját gyakorlópályára. A helyet kell kijelölni, és már építhetik is, hangzott a válasz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!