Hírek

2012.04.28. 04:43

Jari, Vilén, a közösség finn barátja

Iszkaszentgyörgy - Újabb finn díszpolgára lett a községnek. Jari Vilén, a skandináv állam nagykövete 2009-ben, most Ari Kupsus, hazánkban élő galérista, mecénás vehette át a megtisztelő címet.

B. Kiss László

Az elismert kézőművész házaspár, Nádas Alexandra és Nagy Gábor kiállításának  megnyitójával a  Pappenheim-kastélyban tegnap  kezdetét vette a településen a  Szent György-napok. Átadták  az önkormányzat kitüntetéseit is. A díszpolgári címet Ari Kupsus, a hazánkban  élő galérista és mecénás vehette át, aki évek óta sokszor úgy lobbizik a községért, hogy arról a helyiek talán nem is tudnak. De az ő nevéhez fűződik  a tavalyi,   a Pappenheim-kastélyban tartott nemzetközi művésztelep megrendezése is. Iszkaszentgyörgyért emlékérmet kapott Balla Lászlóné, a római katolikus egyházközségben végzett áldásos tevékenységéért, valamint a helyi sportegyesület, amelynek labdarúgócsapatai az utóbbi három évben három  két felnőtt és egy ifjúsági  bajnoki címet is begyűjtöttek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!