A szentjánosbogarak rajzása varázslatos látvány az éjben

Még a tudományos internetes oldalak is azt írják a szentjánosbogarakról, hogy rejtélyesek, különlegesek, de saját szemmel látni őket, szinte megható. Az alcsúti arborétumban évről évre nő a szentjánosbogárnézők száma, mostantól csaknem két hétig este kilenctől csoportokat vezetnek a főbejárattól. Szerdán este is legalább négyszázan rótták csöndben, legföljebb halkan kuncogva a kanyargós parki ösvényeket, a gyerekek is csöndesen figyelték a ritka természeti tüneményt.

Így Szent Iván éje előtt röviddel, a nappali hőség utáni kíméletes enyhületben igen romantikus hangulat lesz úrrá mindenkin az ilyesféle éjszakai sétán, az bizonyos. Az angolkert égig érő fái, a füvek, virágok, a légben kóválygó illatok mind-mind a szerelemről zsonganak! Hiszen a szentjánosbogarak is ezért ontják parányiságukhoz képest messzevilágító fényüket. A nyárközépi kerti zajok csodálatosak! Zeng-zsong-zizeg a park, ciripelnek a tücskök, kuruttyolnak a békák, persze szerelmi dalokat zengenek ezek a hímek, s csak a beteljesülésig. Utána elhallgatnak. Kevéssé ismerjük a bogarak, rovarok világát, leginkább haragszunk rájuk, ha zavarnak minket. Ki hinné, hogy kétszázféle szentjánosbogár faj létezik? Hogy melyik vagy melyek járják násztáncukat június vége-tájon Alcsúton, nem tudható. De nem is számít. A park szívében díszlő tó körüli részen, a vizesebb aljnövényzetben megbújnak a nehezebb testű nőstények, kicsit világítván, hogy a magukat éles fénnyel jelző hímek rájuk leljenek. A nász megtörténte után egy-két héttel el is pusztulnak a bogarak, a szerelem így az élet utolsó nagy fellobbanása, ami az evolúció során mégis elégnek bizonyult. A két év alatt kifejlett bogárnak ugyanis ekkorra már nincs szájszerve, nem tud enni, a nagy fényesség is kizárólag a nászt szolgálja, és nincs tovább. A bogár testében a fotocita sejtek világítanak, a bennük képződő luciferintől – ez a reális megközelítése a fényességnek. Kémia. S bár sokat megfejtett a titokból a tudomány, mindent mégsem sikerült. Főleg azt nem, hogy miként lehetne másolni ezt a hatékony energia-felhasználást, amire ez a parányi bogár képes.

Ki- és bekapcsolják fényüket a parányi jószágok, nappal nem tékozolják energiáikat, hiszen úgysem látná meg őket a várakozó másik nembéli társ. Nos, azért ez mégis több, mint kémia, gondolják az éjszakai megfigyelők, amint megilletődötten követik a fénypontokat és -csíkokat a sötétségben. Olyan gyorsan képesek cikázni a bogárkák, hogy vonallá adódik össze a fénypont - a fotókon ez igen látványos. De le-leülnek egy fűszálra, virágsziromra, hol csapatostul röpködnek, hol egy-egy magányos keresgélő fénye gyullad ki élesen. De csakugyan élesen. Gyönyörű.

Nehéz eldönteni, vajon jó-e, hogy ennyire felfedezték az alcsúti szentjánosbogár rajzást. Mert az élővilág nem szereti, ha zavarják, a szentjánosbogarak pedig amúgyis kihalófélben lévő állatkák. A park tavát nagy költséggel kikotorták, környékét rendbe hozták, ez kedvez nekik, hiszen a vizes élőhelyeket kedvelik. A nagy melegben is elegendő nedvesség tartja őket életben, azért keringenek a park konkrétan meghatározható részein. Itt még sokan vannak, s évről-évre láthatóan nem csökken a számuk. A látogatók pedig nagyon vigyáznak. Sok fiatal, kisgyermekes szülő elzarándokol akár harminc-ötven kilométernyi távolságból is, fegyelmezetten, óvatos léptekkel követik a jelzett utat. Annyi természeti szépségről lemaradunk, elfeledkezünk róluk, filmeken csodáljuk leginkább. Ez itt valóság. Milyen vicces, hogy mégis azt mondjuk: mint a filmeken. Amelyekben kicsi erdei szárnyas tündérkéket vagy manókat helyeznek a fényes bogarak felnagyított képe mögé. A fantáziának az alcsúti éji sétán, a szentjánosbogárnézőben sincs akadálya!