Hírek

2012.07.30. 13:15

Szemet, lelket gyönyörködtetőek faragások, szőttesek a VOKE-ban

Székesfehérvár - Máhr Klára, Ecsedi Dezső és Bálint Ferenc munkái gyönyörű szőttesek és fafaragások láthatók azon az emlékkiállításon, amely a Vörösmarty művelődési házban tekinthető meg.

B. Kiss László

Zsúfolásig megtelt a Voke Vörösmarty Mihály Művelődési Ház kiállítási terme Máhr Klára szövő, Egyedi Dezső és Bálint Ferenc fafaragók emlékkiállításának megnyitóján. A három alkotót Kovács György, a Megyei Művelődési Központ címzetes igazgatója méltatta meleg, személyes hangú szavakkal.  Máhr Klárát akkor ismerte meg, amikor az egykori Barátság Házában elindult a szövés - mondta el Kovács György. Klára nagy szorgalommal, precizitással sajátította el a fortélyokat. Később maga is szakkörvezetői tanfolyamot végzett. Mindenkivel nagy szeretettel foglalkozott, igyekezett maximálisan átadni a tudását. Amikor  decemberben találkoztak, nem sejtette, hogy az az utolsó alkalom, amikor élve viszontlátja - emlékezett Kovács György. Bálint Ferenc sárosdi volt, szépséges mezőföldi pásztorfaragások kerültek ki a keze közül.

Az isztiméri faragótáborban is fáradhatatlanul dolgozott, keveset szólt, de akkor mindig igaza volt - idézte föl  a fafaragó alakját Kovács György, aki  Ecsedi Dezsőt mint joviális, nyugodt embert jellemzett. Nem csak magára, másokra is odafigyelt, mégha ezt nem is látványosan tette. Már mindhárman az égiek társaságban szőnek, faragnak. Dezső golyót a masszírozáshoz a  fájós kezű angyaloknak,  Ferenc a botokat, amiket nem volt ideje befejezni - fogalmazott Kovács György.  
A tárlat augusztus 26-ig látható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!