Hírek

2012.08.28. 18:20

Bírák nyugdíjazása - Öten adtak be keresetet Fejérben

Fejér megyében is a munkaügyi bírósághoz fordultak az érintett bírák azt követően, hogy az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az életkor miatti rendelkezéseket.

Szabó Zoltán/Fejér Megyei Hírlap

Az Alkotmánybíróság visszamenőlegesen hatályon kívül helyezte   azt a rendelkezést, amely a bírák  felmentését   írta elő  életkoruk miatt. (Nemrégiben Zalaegerszegen  sokak szerint precedens értékű pert nyertek bírák a munkaügyi bíróság előtt.)   Fejér megyében öt bíró  nyújtott be keresetet  az érintett hét közül  a Székesfehérvári Munkaügyi Bírósághoz, még júliusban, tudtuk meg Gieszné Boda Orsolyától, a Székesfehérvári Törvényszék  szóvivőjétől.  Mindegyikük a korábbi munkakörükbe történő visszahelyezést  kéri, továbbá  kártérítést. (Az utóbbi összegszerűen az elmaradt bért, illetve  nem vagyoni  kártérítést  tartalmaz. Jogfenntartással, ami annyit jelent, hogy a  nem vagyoni kár értékét nem jelölik meg, azt majd a bíróság állapítja meg.)
A   fehérvári munkaügyi bíróság, ugyancsak   júliusban  elfogultságot jelentett be, és  a kereseteket felterjesztette a Fővárosi Ítélőtáblához, az eljáró bíróság kijelölése  érdekében. Az még nem történt meg,  így a perek sem kezdődtek el.

Az öt bíró közül   három megyei bírósági bíró, egy-egy pedig a fehérvári és a dunaújvárosi  bíróságon dolgozott.  A bírák jogállásáról szóló törvény átmeneti rendelkezése szabályozza  a speciális nyugdíj eseteket. Azokét, akik 2012. december 30-áig 62. életévüket betöltötték, illetve betöltik.  A hét bírót ennek alapján a fehérvári törvényszék elnöke,  majd a köztársasági elnök mentette fel tisztségéből,  határozattal.  Ez ellen, mint írtuk, öten nyújtottak be keresetet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!