Hírek

2012.08.26. 18:35

Videoton-Haladás: jó meccs, hazai sikerrel

Székesfehérvár - Vasárnap a Haladás ellen lépett pályára a Videoton FC labdarúgócsapata a Sóstói Stadionban, az erősen lehűlt időben.

Silye Sándor

Kora délután még az volt a nagy kérdés, hogy kinek a reményeit fújja el az esti meccsen a viharos szél? A kezdés előtt ez úgy módosult, mennyire moshatja el az eső azt? A természet mennyire szól bele a játékba, és rontja a szurkolók örömeit? A vendégek csapatából hiányzott a "csatársor", azaz Kenesei, és a volt fehérvári Nagy Dani, igaz, a Vidi sem kezdett vérbeli támadóval, sem Nikolics, sem Torghelle nem volt a kezdők között, sőt utóbbi a lelátóról figyelhette a társakat. Ráadásul a házigazdák csütörtöki Európa Liga mérkőzéses kezdőcsapatából csak négyen voltak ott a Haladás elleni kezdő tizenegyben. Érdekes taktikai csata volt hát várható az elkövetkező 90 percben...

A kezdésre kiderült: se szél, se eső nem zavarja a játékot. De az is igaz, több szurkoló úgy döntött, inkább otthon nézi meg a mérkőzést. És láthatta, a Vidi kapujához szögezte a Haladást az első percekben. Az 5. percben mindjárt ok volt az izgalomra, Gyurcsó legurított szabadrúgása helyzetben találta Harasztit, aki kisodródva már nem tudta túllőni a labdát Rózsán. Láthattuk: ha nincs "igazi" csatár, akkor mindenki támad. A lelátó népe sűrűn hördült, jól játszott a csapat. A vasiak leginkább csak a lapokkal színezték a játékot, 20 perc alatt három sárga kártyát gyűjtöttek. Ezzel aztán úgy tűnt, letudták a védekezést, játékosaik mind sűrűbb vendégek voltak a házigazdák térfelén.

Jó, pörgős futballt mutattak be a pályán lévők, jó volt az iram, voltak ügyes megoldások is. A Videoton hátsó négyese jól állt lábán, Tóth B. keményen és határozottan szűrt középen, remek ütemben szerzett labdákat. Az ifjak triója: Gyurcsó, Haraszti és Kovács állandó veszélyt jelentett a vendégek kapujára. A 41. percben a sokadik Vidi szabadrúgást láthattuk, Tóth B. lövését fogta Rózsa üggyel, bajjal. A rövid szombathelyi fellángolás után újra a fehérváriak irányították a játékot, kár, hogy mezőnyfölényük meddő maradt. A 45. percben lövésével Szekeres "izgatta" az oldalhálót, ez volt az első játékrész utolsó eseménye. A félidő végefelé valamelyest csökkent az iram, de nem volt rossz a mérkőzés. A mezőnyben voltak szép megoldások, de a kapusoknak nem volt túl sok dolga, Rózsának kellett fognia néhány labdát, Bozsovics csak közelről nézhette a mérkőzést. Az első 45 percben az eső is megtalálta Sóstót, ám annak nagysága nem veszélyeztette a mérkőzést, nem tette csúszóssá a játéktért.

A második 45 perc ugyanúgy kezdődött, mint az első, azzal a különbséggel, hogy most a Haladás tartotta a házigazdák térfelén a játékszert. Az ő mezőnyfölényük is hiábavalónak bizonyult, mert nem sok bosszúságot okoztak a Videoton kapuja előtt. A 60. percben aztán kiteljesedhetett a fehérvári nézők öröme: Kovács verekedte be magát a 16-oson belülre, lövését még fogta Rózsa, de érkezett Gyurcsó és rezgett a háló, 1-0. A népek örültek annak is, hogy Nemanja Nikolics is beszállt a csapatba. Mielőtt erre sor került volna, újra Kovács tört be a 16-oson belülre, átadását Harasztinak már csak a kapuba kellett passzolni, 2-0. A csatár megtette kötelességét, mehetett, N. Nikolics meg jöhetett. A látogatók becsületére legyen mondva nem adták fel, küzdöttek, akartak, de sok vizet nem zavartak. Sűrűsödtek az események: a 77. percben megfogyatkozott a vendéglátó, Szolnoki rossz ütemű becsúszását értékelte pirossal Andó-Szabó játékvezető. Aztán a 80. percben Radó beadását Andorka fejelte közelről a kapuba, 2-1. A gólt már nem láthatta Paulo Sousa, előtte önként ment be az öltözőbe. Lehet, hogy jól tette...
A 92. percben Iszlai lövését védte még Bozsovics, a Vidi megérdemelten nyert, és a végére az eső is elállt.

Videoton FC-Szombathelyi Haladás 2-1 (0-0)

Székesfehérvár, 2478 néző, vezette: Andó-Szabó (Kispál, Kelemen)

Videoton FC: Bozsovics 0 - Brachi 5, Vinicius 6, Szekeres A. 6, Hector 6 - U. Nikolics 6, Tóth B. 7 - R. Neto 5 - Gyurcsó 7, - Kovács I. 8, Haraszti 6. Vezetőedző: Paulo Sousa.

Haladás: Rózsa 5 - Schimmer 5, Guzmics 5, Fehér Z. 5, Búrány 6 - Korolovszky 6, Iszlai 6 - Nagy I. G., Halmosi 6 - Andorka 6. Vezetőedző: Artner Tamás.

Csere: Brachi helyett Szolnoki (55.), Guzmics helyett Jagodics (60.), Haraszti helyett N. Nikolics (64.), Tóth B. helyett Sándor (73.), Korolovszky helyett Kalász (75.), Búrány helyett Kulcsár K. (78.).

Sárga lap: Nagy I. G. (14.), Halmosi (18.), Guzmics (20.), Korolovszky (39.), R. Neto (65.), Schimmer (85.),

Kiállítva: Szolnoki (75.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!