Hírek

2012.09.10. 06:47

A szárazság sem szegte kedvüket

Bicske – A kíméletlen szárazság miatt idén nem akartak termésmustrát tartani a művelődési házban, mint mindig! A szeretetből, kedvtelésből veteményest, szőlőt művelő kertkör-tagok azonban ha lehet, még szebb kiállítást raktak össze, mint máskor.

Zsohár Melinda

- Talán éppen az időjárás kíméletlensége hozta ki belőlünk, hogy még szebb és színesebb alapanyagokból állítottuk össze a kertbarát kiállítást – mutat körbe a csakugyan látványos nagyteremben Kelemen János, az idén harminckilenc éves Kővágó Antal Bicskei Kertbarát Kör elnökhelyettese, a tagok által összerakott bemutatón. Ő maga korát meghazudtolón dinamikus, de ezzel számosan így vannak a földdel, növényekkel, szőlővel, gyümölcsössel bajlódók. Vagy dehogy bajlódók!

– Máskor a bőség zavarával küzdöttünk, azt sem tudtuk, mit hagyjunk otthon! Óriási tökök, kétöklömnyi krumplik, almák, körték, többkilós szőlőfürtök, tányérnyi paradicsomok és bögrényi paprikák sorakoztak a kosarakban, ládákban. Hát, az idén nem. Mégis oly szépek a kisebb, de gyönyörű színes-ízes termések, s a befőttek még különlegesebbek, mint gazdagabb nyarak után – mondja, s meghatottan emeli fel a galagonyási szőlejéből való kilencvenéves szőlőtőkét, amit még édesapja telepített, s aztán ő folytatta a művelését. Kiállítói asztalán a kicsiny répákból, mini paradicsomokból, háromcentis fehérrépákból rakta ki: ISMÉT ASZÁLY. De a „beavatottak” akkor is végigdolgozták a nyarat, s földjüket termésre késztették.



A bicskei kertbarát kör országos hírű szakmai társaság, Kovács Bálint elnökli jelenleg, noha senki nem hivatásos. Hobbikertészeknek mondhatnánk őket, de nem szép és nem is kedves ez a szó. Valahogy felületességet, felszínességet takar, pedig ez nem így van. Mert a mintegy 120 tagnak mindnek megvan a lelki, belső, szívbéli oka arra, hogy lelkesen és kitartón művelje a kis földet, kertet, szőlőt, gyümölcsöst. Többségük nyugdíjas, számosan közülük éppen nyugdíjba vonulás, vagy egy betegség, családi tragédia után fordult az anyaföld, s Isten és az ember közös munkálkodása felé, amely kicsiben a teremtést hordozza magában. Mások a szülőktől, nagyszülőktől vették át a szerszámot, noha fiatalon egészen mást csináltak. Járják az országot, a borvidékeket, s hozzájuk is érkeznek tapasztalatcserére a kertbarátok. A délvidéki Temerinbe visszatérő vendégek! Németh Gyula titkár ifjoncnak számít az ötvenes évei végét taposva az idős, de igen aktív tagok között!

Mészáros Gyula negyven éve vett telket Bicskén, tizenöt éve itt is laknak a városban, súlyos műtéte után kertje segítette őt a bizakodáshoz, a kilábaláshoz a felesége szerint. Rácz Imréné Piroska nemcsak különleges befőtteket, savanyúságokat, tartósított fűszereket, szárított gyógyteákat  tett el télire, de takarosan fel is öltöztette a befőttes üvegeket, s nemzetiszín szalaggal kötötte át nyakukat. Különlegesség a pácolt főtt tojás, a citromlekvár, a zelleres paradicsom termékei közt. Bakó Bözsike, Pósfai Andrásné, Farkas Istvánné és a többiek neve olvasható a hímzett és vászon terítőkkel borított asztalokon, a látványt helyi kézimunkázók alkotásai teszik még gazdagabbá. Fehérhímzés, gobelin, patchwork – mindez illik a termések, zöldségek, gyümölcsök körébe, annál is inkább, mivel ezeken is a természetből vett motívumok díszlenek stilizálva.

A megnyitón egy tűt sem lehetett leejteni, a bicskei kertbarátok kiállításainak mindig híre van! Mindig elismerő díjakat szoktak osztani, de most másként döntöttek. Legyen ez látvány- és emlékkiállítás. Nagy Lajosné Marika emlékére, akinek férje már csak hűségből is elkészítette a kerti termények asztalát. S mindenkié, aki az egy híján negyven év alatt szorgoskodott ebben a baráti körben. Jövőre nagyon készülnek a kerek évfordulóra!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!