Hírek

2012.12.16. 17:58

Színházi Mag és Maghéj

Székesfehérvár - Ünnepi Mag és Maghéj családi délutánnak adott otthont vasárnap a Vörösmarty Színház. Kreatív játszóház, kulisszajárás, színházi előadás is színesítette programot.

Szabó Zoltán/Fejér Megyei Hírlap

Amikor ott jártunk, a gyermekek, szülők már  befejezték a karácsonyi díszek készítését  és a  nagyszínpadon  ismerhették meg a teátrum kulisszatitkait.  A  színpadon az egyik kislány  verset is mondott,  körülötte és mögötte a  Lili bárónő című operett díszleteivel.

 

Fotók: Lovász Lilla

A  Karácsonyi csodavárás régen és ma című kerekasztal beszélgetésre a felnőtteket várták, és egyfajta szakmai segítségnek is szánták,  a régi hagyományok felelevenítésével.  A beszélgetésre meghívták  Nagy Veronika  muzeológust, Csertáné Bohn Judit  mentálhigiéniás szakembert, Németh Istvánné  óvónőt és Brájer Éva  alpolgármestert.

 

A  családoknak szólt a Szabad Színház előadása. Sven Nordquist: Pettson karácsony című darabját láthatták kicsik és nagyok. Perényiné Müller  Judit  önkéntes szervezőtől megtudtuk, hogy ez már a harmadik nagy rendezvényük az idén, és a színház örömmel      fogadta a kezdeményezést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!