Hírek

2013.01.25. 20:30

Nincs szükség zsűrire

Egymást váltották a tehetséges diákok pénteken, a XVI. Városi Diákgálán, a Művészetek Házában.

Sebestyén Lilla

 

A képen Vágner Krisztina, Takács Brigitta, Szegedi Erika, Punger Alex, Balogh Regina, Bártfai Alexandra, Schmidt Flóra, László Tamara és Fodor Tímea láthatóak. A diákok mind a gála lelkes szervezői, néhányuknak már komoly rutinja van, hisz nem először vannak itt  (Fotó: Lovász Lilla)




Tizenhatodik alkalommal rendezték meg pénteken a Városi Diákgálát. Az eseményen összesen háromszázhatvan gyermek lépett fel, különböző produkciókkal. Volt aki néptánctudását csillogtatta meg, mások szavalattal készültek, de olyan is akadt, aki egy komplett színművet adott elő. De az estélyt egy vonóskvartett és egy klarinétszóló is színesítette.

 

 

Zsűri nem volt, a közönség értékelte az előadásokat, a legtöbb esetben kitörő tapssal.  A gálához kapcsolódóan egy rajzpályázatot is hirdettek, aminek eredményeit szintén a rendezvényen tették közzé. A műveket az estélyt követően kiállítják a Művészetek Házában, ahol bárki megcsodálhatja őket. A diákgálát hosszas előkészületek előzik meg és közel negyvenöt diák és rengeteg tanár kíséri és bonyolítja le.

 



- Ahogy lezárul az idei évi, már elkezdjük szervezni a  következőt, nincs megállás - magyarázza Kovács Mária, a Bugát Pál középiskola tanára és a diákgála főszervezője. - Nagy örömmel fogadjuk, hogy   évről évre több a vállalkozó kedvű diák, de sok a visszatérő fellépőnk is. 1998-ban azzal a céllal álmodtuk meg ezt a estélyt, hogy majd népszerűsítse az iskolát, közösséget építsen, de a fő szempont mindig is az volt, hogy a diákok megmutathassák, milyen tudás, készség birtokosai - mondta el Mária. - Ez az este azért is olyan nagyszerű, mert itt minden iskola képviseltetheti magát. Van hét éves fellépőnk, de olyan is akad, aki már betöltötte a huszonhetet, így az egész műsor végig érdekes és  változatos tud maradni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!